Hirdetés
Folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma PDF Nyomtatás
2021. augusztus 31. kedd, 07:00

bodo sandor01Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, Bodó Sándor (képünkön) szerint a tartósan javuló tendencia a kormány sikeres válságkezelésének köszönhető, a gazdaságvédelmi és újraindítási intézkedések érdemben segítették a fellendülést, a foglalkoztatási rekordok elérését.

A munkaerőpiac élénk dinamikáját jelzi, hogy augusztusban csaknem 100 ezer üres álláshely állt rendelkezésre, a hónap végére ebből kevesebb mint 60 ezer maradt betöltetlen. A csoportos létszámleépítésekben érintett munkavállalók száma a tavaly júniusi szint töredékére, hat százalékára csökkent.

A kormány a vírusválságra válaszul munkahelyteremtő és munkahelyvédelmi intézkedések sorát hozta meg, amelyekkel több százezer munkahely megőrzését és újrateremtését támogatta. A jelenleg is futó Vállalkozások munkaerő támogatása program már több mint 22 ezer regisztrált álláskeresőt juttatott vissza a munkaerőpiacra.

Bodó Sándor azt is elmondta, hogy eredményesen indították újra a gazdaságot, már többen dolgoznak Magyarországon, mint a járvány előtt. A munkavállalók száma a rendszerváltás óta nem tapasztalt szintre, 4,7 millió közelébe emelkedett. A hazai elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottaké pedig 4 millió 450 ezer fölé, harminc éve nem dolgoztak ilyen sokan Magyarországon a versenyszférában.

A négyszázalékos munkanélküliségi ráta az egyik legalacsonyabb Európában. „A munkaalapú gazdaság kiépítésében elért eredmények tehát válságállónak bizonyultak” – értékelt az ITM államtitkára.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Megyei önkormányzat minek van - mit csinál?! Intézményeket nem tart fenn, adót n... Tovább...
  • Teljesen egyet értek. Minket semmibe vesznek.Lehet hogy az a acél, hogy mielőbb ... Tovább...
  • Mindig mindenki ülésezik. DE! Az önkormányzatokn ál megint lesz béremelés!!! Han... Tovább...
  • Semmi értelme a közmunkának,csa k egyesek járnak jól....... Tovább...
  • Nagyon jó a rendszer, csak nem tudjuk kinek: 15 milka helyett kaptunk 2-öt...sze... Tovább...
  • A megyei önkormányzatokn ak - elsősorban a Fidesznek köszönhetően - sem érdemi f... Tovább...
  • Bár tisztelem munkásságodat, de ez a hajó már elment. Megkésett próbálkozás. Tovább...
  • Bocsánat, Kiskunlacháza nem Bács-Kiskun, hanem Pest megyében lévő település. Üdv... Tovább...
  • Na ez a cikk telibe találta a valóságot! Tovább...
  • Csak így tovább, gratulálok, mi szívesen elfogadjuk legalább lesz folt a gatyánk... Tovább...
  • "Arra pedig megkérhetném a kormányt, hogy bízza az emberek lakókomfortját saját ... Tovább...
  • Ez diszkrimináció, egyben alkotmány ellenes is! Az egyik településen élő állampo... Tovább...
  • Teljesen le vagyok döbbenve. Hol lesz ennek a vége? Úgy gondolom ez felér a koll... Tovább...
  • Eger 2,5 milliárd Ft bevételtől esik el a gépjármű adó elvétele, az iparűzési ad... Tovább...
  • Még szerencse, hogy az átlagpolgár kevésbé látogatja az oldalt. Sikerült a hitel... Tovább...