Hirdetés
Közfoglalkoztatási programok - miniszteri elismerések PDF Nyomtatás
2019. november 18. hétfő, 08:30

pogacsastPogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, miniszteri elismeréseket adott át a Start Plusz 2019 közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő eredményekért.

Pogácsás Tibor elmondta, azok, akik érintkeznek a közfoglalkoztatás intézményével látják, hogy siker, küzdelem és kreativitás övezi azokat az alkotó tevékenységeket, amelyek egy közösség hátrányos tagjain való segítést célozzák. Az államtitkár kiemelte, mindenkinek, aki fizikailag és szellemileg képes arra, hogy részt vegyen a termelésben, létrehozzon valamit, lehetőséget kell teremteni arra, hogy megtalálja azt, ami előre viszi.

Pogácsás Tibor ismertette, idén 21 olyan közfoglalkoztató vehette át a díjat, akiknek tevékenysége kiemelkedik a mindennapokból. A díjazottakat idén 10 millió forintos elismerésben részesítették, amit a közfoglalkoztatás további javítására fordíthatnak.

Az államtitkár rávilágított, hogy hosszú távon is szükség van a közfoglalkoztatásra, aminek folyamatosan alakulnia kell. Bemutatta továbbá, hogy a 2020-as költségvetés 140 milliárd forintot különített el a közfoglalkoztatási programok finanszírozására.

Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára elmondta, 2011 óta folyamatos finomhangolásra került sor mind a jogszabályok, mind a feltételek és a pályázatok tekintetében. Ezek során folyamatosan bővült a közfoglalkoztatók köre, egyházak, civil szervezetek valósítottak meg közfoglalkoztatási programokat, kibővült tevékenységi körrel.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, a közfoglalkoztatás 2011. évi bevezetése óta már bizonyította kedvező hatását a foglalkoztatás helyzetére, a közbiztonság javulására és a települések vagyonának gyarapodására.

Ismertette, szigorú szempontokat alakítottak ki az elismerések odaítélésére: a díjazottakat ennek megfelelően, a kormányhivatalok javaslata alapján, a szakterület egyetértésével választották ki. Most azokat részesítették elismerésben, akik folyamatosan fejlődnek, a helyi igényekre figyelemmel és hosszú távon közreműködnek a sikeres közfoglalkoztatás kialakításában. Jutalmukat a meglévő termelőkapacitások továbbfejlesztésére, bővítésére, az azt elősegítő szolgáltatásokra, valamint eszközbeszerzésre fordíthatják.

(Belügyminisztérium)

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

online

Kiemelt témák hozzászólásai

  • A válság - egészségügyi és gazdasági - idején pénzügyileg kivéreztetni az önkorm... Tovább...
  • Ez az ember nem normális vagy Trójai faló szerepét vállalta fel a főni sakkjátsz... Tovább...
  • Az önkormányzati megrendelésekbő l élő vállalkozók lehet hogy nem örülnének, ha ... Tovább...
  • Ha az iparkamara elnöke tisztában lenne az iparűzési adó működési elvével, tudha... Tovább...
  • Korábban már megírtam, hogy mivel már szinte minden bevételt elvettek az önkormá... Tovább...
  • 30 évvel a rendszerváltozá s után a demokrácia egyik alapja,a helyi önkormányzás... Tovább...
  • Hát érdekes, van némi .....s bennem.Úgy érzékelem nekünk nem volt érdemes ezen k... Tovább...
  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...
  • A kör bezárult az önkormányzatok részére. A kormányzat elvonja a teljes gépjármű... Tovább...
  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...