Hirdetés
Kormányrendelet az eljárásjogi intézkedésekről
2020. április 02. csütörtök, 07:00

kormanyzati tajekoztatasMegjelent a kormány rendelete a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről – közölte kedden a Kormányzati Tájékoztatási Központ. A MTI-nek elküldött közlemény szerint a kormány az Alaptörvény által és a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényben kapott felhatalmazás alapján kihirdette az egyes eljárásjogi intézkedéseket.

A kihirdetett intézkedések célja, hogy a járvány miatt meghirdetett veszélyhelyzet ideje alatt is garantált legyen a jogbiztonság, és biztosítottak legyenek az állami eljárások, és azok esetleges megakadása ne legyen hátrányos az állampolgárokra, gazdasági vállalkozásokra nézve – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Közleményében sorra veszi a különböző eljárásjogi kérdéseket: így többek között a veszélyhelyzet ideje alatti kézbesítés, a fizetési meghagyás és a lejáró biztonsági tanúsítványok ügyét, a határozott idejű bírósági vezetői kinevezéseket, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló szabályokat, a polgári peres eljárásokra és a közjegyzői nemperes eljárásokra vonatkozó szabályozást, valamint az ügyvédi esküt.

A közlemény szerint a veszélyhelyzet ideje alatti kézbesítés tekintetében a kézbesítési kifogás, valamint a veszélyhelyzet ideje alatti mulasztás igazolása iránti kérelem előterjesztésének törvényben meghatározott határidejébe a veszélyhelyzet időtartama nem számít bele.

Ha a személyi biztonsági tanúsítvány, a telephely biztonsági tanúsítvány vagy biztonsági szakvélemény érvényessége a veszélyhelyzet ideje alatt járna le, érvényessége a veszélyhelyzet megszűnését követő 90. napig meghosszabbodik – áll a rendeletben.

A tájékoztatás szerint a veszélyhelyzet megszűnéséig a fizetési meghagyás végrehajtói kézbesítésére nem kerülhet sor azzal, hogy a kézbesítésre vonatkozó határidő a veszélyhelyzet megszűnését követő napon újrakezdődik.

Kitérnek arra is: ha a határozott idejű bírósági vezetői kinevezés a veszélyhelyzet idején jár le, a határozott idő meghosszabbodik a veszélyhelyzet megszűnéséig, ezt követően a bírósági vezetői pályázatot haladéktalanul ki kell írni. A vezetői pályázat elbírálásáig a kinevezésre jogosult a bírósági vezetői állást megbízás útján töltheti be.

A rendelet szerint a veszélyhelyzet ideje alatt előírt tilalmak, korlátozások betartása érdekében a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvényt és a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló törvényt is eltérő szabályokkal alkalmazzák. A nyilvántartó bíróság kizárólag okirati bizonyítást folytathat le, a Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat kizárólag elektronikus úton nyújt céginformációs és egyéb szolgáltatást.

A rendelet kitér a polgári peres eljárásokra is, többek között kimondja, hogy veszélyhelyzet ideje alatt nincs helye az eljárási cselekmény lefolytatásának, ha azt olyan helyen kellene foganatosítani, amely járványügyi intézkedés hatálya alatt áll. A veszélyhelyzet ideje alatt a keresetlevelet, a keresetet tartalmazó iratot, a viszontkeresetlevelet, a beszámítást tartalmazó iratot és az írásbeli ellenkérelmet a jogi képviselő nélkül eljáró fél kizárólag írásban, a jogszabályban előírt nyomtatvány alkalmazása nélkül is előterjesztheti. A veszélyhelyzet ideje alatt a beadványok a bírósági kezelőirodán személyesen nem adhatók be, azokat a bíróság bejáratánál lévő, zárt gyűjtőszekrényben lehet elhelyezni.

A rendelet tartalmazza a veszélyhelyzet ideje alatt a közjegyzői nemperes eljárásokra, a közigazgatási  perekre, a büntetőeljárásokra vonatkozó jogszabályokat is, továbbá kitér a veszélyhelyzet ideje alatt az ügyvédi tevékenységre is. A veszélyhelyzet ideje alatt az ügyvédi eskü tételére kötelezett az esküokmány elektronikus aláírásával megkezdheti az ügyvédi tevékenységet azzal, hogy az esküt a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napon belül le kell tennie, és erről aláírt esküokmányt kell készíteni.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Szabályozási Tudsátár

Oktatás 2020

okt2019

belso kulsonemz

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...
  • Á, dehogy fenyegeti pénzügyi csőd az önkormányzatoka t?! A kormány elvonja a tel... Tovább...
  • Az adott településen a helyi önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal a leg... Tovább...
  • ...elég nekünk ez a szorzó. Varga Mihálytól kapott - pár évvel ezelőtti 40.-Ft-o... Tovább...
  • Az 1990-es rendszerváltozá s , a demokrácia egyik alap pillére volt - sajnos már... Tovább...
  • Dolgozik az önkormányzati hivatalokban kb. 30.000. köztisztviselő. Többek között... Tovább...
  • Amennyiben a kormányzat elveszi az önkormányzatokt ól a maradék bevételeket is, ... Tovább...
  • Nem egészen jó az okfejtés. Az önkormányzatok mindent megtettek amit megtehettek... Tovább...
  • A magyar önkormányzatisá g végét jelenti a még megmaradt néhány bevételi forrás ... Tovább...
  • Én azt hallottam, hogy akik már megkapták egész évre (számfejtés), azoknak az em... Tovább...
  • Ez a keret emelés kb. olyan segítség az önkormányzatokn ak, mint amikor azt mond... Tovább...