Hirdetés
Debreceni fák
2022. november 15. kedd, 07:00

papp laszlo debrecenVéderdősítési program kezdődött Debrecenben, hétszázhuszonöt fát és húszezer erdészeti facsemetét telepítenek a városban – jelentette be Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester a Vértessy-kúria mögötti területen, ahol az első száz fát elültették.

Papp László emlékeztette hallgatóságát arra, hogy Debrecenben van az ország első természetvédelmi területe, a Nagyerdő, és a város az egyik legnagyobb erdőterülettel rendelkező település. Hozzátette ehhez, hogy megkezdődött a Tisza vizét Debrecenbe juttató Civaqua-program első ütemének kivitelezése. A beérkező víz jövőre már eléri a város felszíni vízkészletét, ez jelentősen javítja majd a zöldterületek vízutánpótlását.

A város nyugati határát övező mezőgazdasági területekről nagy mennyiségű por kerül Debrecen levegőjébe – mondta a polgármester –, ennek megkötésére indították el a véderdősítési programot a Tócó-patak mentén. A fatelepítés helyszíneit a Debreceni Egyetem, illetve szakmai civil szervezetek bevonásával jelölték ki a helyi repülőtértől a józsai városrészig; számítások szerint a véderdő fái 95 tonna port és 76 tonna szén-dioxidot kötnek majd meg.

Balázs Ákos (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere elmondta, hogy a zöld programban a következő lépés az egykor Debrecent körülvevő úgynevezett mezővédő erdősávok visszaállítása lesz. Jelenleg régi fotókon, dokumentumokon tanulmányozzák, hol, milyen erdősávokkal védték őseink a város levegőjét, mert szeretnék a régi, jó tapasztalatokat is hasznosítani – fűzte hozzá. A most indult véderdősítés 111,5 millió forint pályázati forrásból valósul meg.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Gulyás Gergely és Rogán Antal támogatták az egyetemes áram- és gázszolgáltatás á... Tovább...
  • Ebből is látszik, hogy a kormány -respekt azoknak akik támogatták-menn yire érzi... Tovább...
  • Ha az önkormányzatok bedőlnek/csődbe mennek, akkor az ország is bedől, mert mind... Tovább...
  • A kormány elvonta az önkormányzatok legnagyobb bevételeit - iparűzési adó, gépjá... Tovább...
  • Pontosabban - az idén sem. Ezért vannak leszegényedve a falvak, kisebb városok ö... Tovább...
  • A szakszervezetne k április 3-ra és 4-re kellett volna országos sztrájkot hirdet... Tovább...
  • Öröm olvasni, hogy a közszférában dolgozók bére ilyen jelentős mértékben emelked... Tovább...
  • Reméljük este 10-kor már kihitdetik ezt a jogszabály módosítást!!! Tovább...
  • A kormány nem segít, ideje bezárni mindent az önkormányzatokn ak, meg éjszakára ... Tovább...
  • Lehet még lentebb? Tovább...
  • Ezt már az államcsőd vagy csak a szele? Tovább...
  • Az MVM állami cég, tehát az állam egyetértésével - sőt lehet, hogy az utasításár... Tovább...
  • Ez egy nagy ordas hazugság. Dehogy ígér partnerséget. Pont le***ja, hogy mi van ... Tovább...
  • Csak a következő szektorok vannak a bedőlés előtt 1 másodperccel: oktatás, egész... Tovább...
  • Ez egy google-fordítás ? Úgy tűnik. Vagyis nem is magyar ember írta? Vagy nem ma... Tovább...