Hirdetés
Illegális fakitermelés – több megye érintett
2022. augusztus 30. kedd, 07:30

fakivagAz illegális fakitermelés és kereskedelem visszaszorítása nemcsak gazdasági érdek, de az országfásítási programmal együtt a klímaváltozás káros hatásait is enyhíti, mivel a meglévő, fával borított területek védelmét, fejlesztését szolgálja.

A Nébih, mint a faanyag kereskedelmi lánc felügyeletére kijelölt hatóság, ismét számot adott az előző évben végzett felügyeleti munka eredményeiről, így idén is elkészítette és a honlapján közzétette az illegális fakitermelés kockázatának és a faanyagkereskedelmi lánc ellenőrzésének 2021. évi összefoglaló eredményeit.

A fa, mint megújuló tüzelő- és nyersanyag továbbra is a mindennapjaink része és a társadalom faanyag-szükségletét csak jogszerűen kitermelhető forrásból szabad biztosítani.

A klímavédelem és más közérdekű környezetvédelmi célok elérése érdekében alkotott jogszabályok a fák kitermelését, fenntartható használatát és kereskedelmét is egyre mélyebben érintik. E célokat a leghatékonyabban a faanyag kereskedelmi lánc mind szélesebb körű ellenőrzésével lehet megfelelően szolgálni.

A hazai erdőkből és egyéb fás területekről évente több millió köbméter tűzifa kerül forgalomba. Míg az erdőgazdálkodók és a földhasználók a növekvő igények kiszolgálásán dolgoznak, addig a Nébih EUTR ellenőrei nyomon követik a faanyag mozgását, ellenőrzik a fatermékek forgalomba hozatalát, feldolgozását és kereskedelmét, mert csak jogszerű kitermeléssel biztosítható hosszú távon a lakossági igények kielégítése.

A sok összetevős elemzés kiértékelése és a megyék kockázati besorolása is finomításra került, továbbá az ellenőrzések eredményeinek térképi ábrázolása is bővült. A kockázati besorolás immáron 8 kategóriája biztosítja a besorolásbeli változások pontosabb nyomon követhetőségét. A Nébih által az elmúlt öt évben a faanyagkereskedelmi lánc hatósági felügyelete kapcsán elvégzett munka eredményeként feltárt jogsértések számát és azok országos eloszlását kiemelten fontos adatnak tartják. Ezek térképi megjelenítését, területi eloszlásban úgynevezett forró pontok ábrázolásával tették megfelelően láthatóvá.

A kockázati pontszámok változása rámutat arra, hogy az EUTR ellenőrzések gyakorisága, hatékonysága, továbbá a jogkövetési hajlandóság több megyében nőtt, ugyanakkor fokozott EUTR ellenőrzések szükségesek a nagyon magas és magas kockázati besorolású megyéken túl azokban a közepesen magas kategóriájú megyékben is, ahol a kockázati pontszám romlott. Az elemzés alátámasztja azt is, hogy az EUTR ellenőrzések során az ismételt jogsértések egyre határozottabb szankcionálása indokolt.

A 2021. évi adatok feldolgozását követően a megyék besorolása a következők szerint alakult:

  • Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megye a nagyon magas kockázatú megyékhez tartozik. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a kockázati pontszám öt év alatt gyakorlatilag nagyon kis mértékben változott. Pest megyében 2019 kivételével folyamatosan nőtt a kockázat.
  • Bács-Kiskun és Somogy megye magas kockázati besorolást kapott. A két megye kockázati pontszáma öt év alatt lényegében nem javult.
  • Baranya, Hajdú-Bihar, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna megyék a közepesen magas kockázatú megyékhez tartoznak. Míg Hajdú-Bihar, Nógrád és Tolna megyék kockázati pontszáma öt év átlagában inkább romlott, addig Baranya és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéké inkább javult.
  • Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas, Veszprém és Zala megye közepes kockázati besorolást kapott. Vas és Veszprém megyék kockázati pontszáma öt év alatt összességében romlott, míg Zala megye kockázati pontszáma javult. Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyék kockázati pontszáma jelentősen ingadozott, egyértelmű változás nem mutatható ki.
  • Budapest, valamint Békés, Csongrád-Csanád és Komárom-Esztergom megyék az alacsony közepes kockázatú megyékhez tartoznak. Öt év alatt Békés megye kockázati pontszáma jelentősen javult, Budapesté kismértékben javult, Csongrád-Csanád és Komárom-Esztergom megyék esetében egyértelmű javulás még nem mutatható ki.
  • Győr-Moson-Sopron megye alacsony kockázati besorolást kapott, kockázati pontszáma öt év alatt egyértelműen javult.

A Nébih által elvégzett vizsgálatok száma 2021-ben továbbra is jelentősen emelkedett az előző évihez képest. A Nébih saját kockázatelemzése és kiválasztási módszerei alapján végzett célirányos adminisztratív és helyszíni ellenőrzést követően 663 eljárást folytatott le.

A megelőző jellegű hirdetés-ellenőrzések során 9844 jogszerűtlen hirdetés kiszűrése történt meg. Az összes kirótt bírság összege (74,80 millió Ft) jelentősen emelkedett az előző évihez (44,75 millió Ft) képest. Az elkobzott bevétel közel 102,3 millió Ft (2020-ban 16,4 millió Ft), míg a zár alá vett vagy elkobzott faanyag mennyisége 2860 m3 volt. Egyébként az elkobzott fatermékek ingyenes, közcélú tulajdonba adása 2020. évtől folyamatosan zajlik.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

alapnet2

24

               CÉGBEMUTATÓ


 

Bejelentkezés

Miért érdemes regisztrálni?

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Gulyás Gergely és Rogán Antal támogatták az egyetemes áram- és gázszolgáltatás á... Tovább...
  • Ebből is látszik, hogy a kormány -respekt azoknak akik támogatták-menn yire érzi... Tovább...
  • Ha az önkormányzatok bedőlnek/csődbe mennek, akkor az ország is bedől, mert mind... Tovább...
  • A kormány elvonta az önkormányzatok legnagyobb bevételeit - iparűzési adó, gépjá... Tovább...
  • Pontosabban - az idén sem. Ezért vannak leszegényedve a falvak, kisebb városok ö... Tovább...
  • A szakszervezetne k április 3-ra és 4-re kellett volna országos sztrájkot hirdet... Tovább...
  • Öröm olvasni, hogy a közszférában dolgozók bére ilyen jelentős mértékben emelked... Tovább...
  • Reméljük este 10-kor már kihitdetik ezt a jogszabály módosítást!!! Tovább...
  • A kormány nem segít, ideje bezárni mindent az önkormányzatokn ak, meg éjszakára ... Tovább...
  • Lehet még lentebb? Tovább...
  • Ezt már az államcsőd vagy csak a szele? Tovább...
  • Az MVM állami cég, tehát az állam egyetértésével - sőt lehet, hogy az utasításár... Tovább...
  • Ez egy nagy ordas hazugság. Dehogy ígér partnerséget. Pont le***ja, hogy mi van ... Tovább...
  • Csak a következő szektorok vannak a bedőlés előtt 1 másodperccel: oktatás, egész... Tovább...
  • Ez egy google-fordítás ? Úgy tűnik. Vagyis nem is magyar ember írta? Vagy nem ma... Tovább...