Hirdetés
Milyen Balatont szeretnénk az unokáinkra hagyni? Ideje eldönteni!
2021. április 06. kedd, 09:00

balatonpartNéhány héttel ezelőtt egy olyan balatonvilágosi lakóprojektről számoltunk be, aminek látványtervei nemcsak a helyiek, de olvasóink körében is nagy felháborodást váltottak ki. Bár a közvetlenül a vízpartra, jellemzően családi házas övezetbe tervezett 92 lakásos társasháznak végül visszavonták az építési engedélyét, a Balaton-parti településeken így is gyakran olyan érzésünk lehet, hogy túl sok a vízpartra épülő társasház. Hogy valóban így van-e, vagy ez csak a látszat, annak a KSH lakásépítési számai alapján jártunk utána.

Legutóbb az ország északnyugati csücskében fekvő kistelepülések kapcsán foglalkoztunk azzal, hogy a meglévő állományhoz képest kiugróan sok új lakás épül. Ott ez leginkább Pozsony és Ausztria közelségével volt magyarázható, ahol a külföldre ingázó munkavállalók magasabb jövedelme növeli a vásárlóerőt, aminek egyik következménye a lakásállomány intenzív megújulása. Van azonban egy másik térsége is az országnak, ahol szintén az az érzésünk, hogy nagyon sok az új építésű lakás, ez pedig a Balaton közvetlen környéke.

Mielőtt közelebbről megnéznénk a Balatont, el kell mondani, hogy önmagában a sok új építésű lakás egyáltalán nem probléma, sőt az állomány megújulásának szempontjából kimondottan kedvező is, a baj akkor van, ha ezek természeti vagy kulturális értékek rovására valósulnak meg. Országos szinten például legalább akkora probléma, hogy számos térségben szinte egyáltalán nem épülnek új lakások. Az egyes megyékben tavaly használatbavételi engedélyt kapott lakóingatlanok számában óriási különbségeket látunk. Míg Győr-Moson-Sopron megyében például a tavaly átadott új lakások mennyisége mellett 49 év alatt újulna meg a teljes lakásállomány, addig Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ehhez majdnem 1100 évre lenne szükség.

A cikk itt folytatódik »

Ossza meg a bejegyzést

 

23ev

               CÉGBEMUTATÓ


 

online

etk 3k

Szabályozási Tudsátár

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Az önkormányzatok kivéreztetéséve l Magyarország megszűnt demokrácia lenni. Itt ... Tovább...
  • Úgy adna, hogy elvesz? Tovább...
  • "...várhatóan ősszel elveszik az önkormányzatokt ól és centralizálják az iskolai... Tovább...
  • Nem késő ez a tárgyalás?! Az önkormányzatokn ak február 15-ig el kellett fogadni... Tovább...
  • Egyáltalán létezik még önkormányzatisá g, vagy a kormány fű alatt ezt is megszün... Tovább...
  • Az eszem megáll. Már most is komoly vitáink vannak az uborkafára felkapaszkodott... Tovább...
  • Nálunk egyelőre egy fő érintett. 59 éves férfi fél tüdővel, mentális problémákka... Tovább...
  • Az önkormányzatokn ak törvény szerint február 15-ig el kell fogadnia az adott év... Tovább...
  • Uncsinak: A köztisztviselő hivatásának tekinti a munkáját, és ha mind felállna k... Tovább...
  • Uncsinak válaszul - azért nem mennek el az önkormányzati köztisztviselők máshová... Tovább...
  • ...azért, mert ez nem a te eszedhez való. Meséld már el, hogy egy kisebb városb... Tovább...
  • Ha olyan k.jó szakemberek ennyire nincsenek megfizetve, felmerül a kérdés, miért... Tovább...
  • Magyar Köztisztviselők , Közalkalmazotta k és Közszolgálati Dolgozók Szakszervez... Tovább...
  • ...nagyon oda kellene csapni arra az asztalra, ahonnan a kenyerünket kapjuk! Ide... Tovább...
  • Az önkormányzatok tönkretétele az ország tönkretétele! Minden magyar valamilyen ... Tovább...