Hirdetés
Javulunk újrahasznosított hulladékban
2020. október 20. kedd, 06:00

boros anita itmBefejeződött az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszerben összesített elmúlt évi hulladékgazdálkodási adatok elemzése. Tavaly jelentősen emelkedett Magyarországon a hulladék újrahasznosításának mértéke, és csökkent az egy főre jutó hulladéktermelés.

A múlt évi hulladékgazdálkodási adatok friss elemzéséből kiderül, hogy az összes hulladék 65,3 százalékát újrahasznosítják, miközben 2007-ben még csupán 24,6 százalék, 2015-ben pedig 50,1 százalék volt ez a mérték - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, Boros Anita hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. Ezzel Magyarország újra jelentős lépést tett a „körforgásos gazdaság” megteremtése felé, vagyis, hogy egy termék ne a kukában végezze, hanem többször életre keljen.

Az újrahasznosítás mértékének növekedésével egy időben folyamatosan csökken a csupán lerakással ártalmatlanított hulladék aránya, illetve javul a települési hulladék újrafeldolgozási aránya is. Ez utóbbi Magyarországon 2018-ban 37,4 százalék volt; elmarad ugyan az unió 47,4 százalékos arányától, ám a visegrádi együttműködés (V4) tagállamai között a legjobb adat. Ugyanakkor folyamatosan csökken az egy főre jutó hulladék mértéke is Magyarországon, és a csökkenés dinamikája meghaladja az uniós átlagot.

A javuló tendenciák minden hulladékfajta esetében megfigyelhetők – mondta Boros Anita –, így a Magyarországon megtermelt, személyenként 49 kilogrammnyi veszélyes hulladék is jelentősen elmarad az unió személyenkénti 142 kilogrammos átlagától. Ugyanakkor a magyar értéket valamennyi, a V4 együttműködésben részt vevő ország meghaladja.

Ossza meg a bejegyzést

 

Szabályozási Tudsátár

online

belso kulsonemz

Kiemelt témák hozzászólásai

  • Hurrá, újabb értelmetlen központosítás!? A helyi önkormányzatok úgy 25 évig norm... Tovább...
  • A válság - egészségügyi és gazdasági - idején pénzügyileg kivéreztetni az önkorm... Tovább...
  • Ez az ember nem normális vagy Trójai faló szerepét vállalta fel a főni sakkjátsz... Tovább...
  • Az önkormányzati megrendelésekbő l élő vállalkozók lehet hogy nem örülnének, ha ... Tovább...
  • Ha az iparkamara elnöke tisztában lenne az iparűzési adó működési elvével, tudha... Tovább...
  • Korábban már megírtam, hogy mivel már szinte minden bevételt elvettek az önkormá... Tovább...
  • 30 évvel a rendszerváltozá s után a demokrácia egyik alapja,a helyi önkormányzás... Tovább...
  • Hát érdekes, van némi .....s bennem.Úgy érzékelem nekünk nem volt érdemes ezen k... Tovább...
  • Hát akkor nézzük, hogy milyen bevételt lehet még elvenni az önkormányzatokt ól -... Tovább...
  • A kör bezárult az önkormányzatok részére. A kormányzat elvonja a teljes gépjármű... Tovább...
  • Sajnos nem csak az említett önkormányzati kör kerül-került nehéz helyzetbe, hane... Tovább...
  • Ez aztán az ügyfélbarát ügyintézés. És a dolgozók mit szóltak ehhez. 42 óra/hét,... Tovább...
  • A magyar vidék - elsősorban a kis falvakra, városokra gondolok - halott. Nincs é... Tovább...
  • A leírtaktól nagyobb a baj a kistelepüléseke n ahol az adóerő képesség még a 100... Tovább...
  • Tisztelt Államtitkár Úr! Megadóztathatju k-e az önkormányzat közigazgatási terül... Tovább...