A miniszter vitatja, hogy a korlátozás elértéktelenítené az ingatlanokat, de azt elismeri, hogy az árakat csökkentené. Azt viszont biztos, hogy maradna a helyiek elővásárlási joga, a feltételhez kötés és a betelepülési adó bevezetése.
A helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezet társadalmi egyeztetése során a legtöbb vitát az ingatlanszerzés korlátozásának bevezetése okozta, így “ez az elem akár ki is kerülhet a törvényjavaslatból” – közölte a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen rendezett lakáspolitikai fórumon.
Navracsics Tibor az egyetem által szervezett Lakás – lakáspolitika – lakhatás a XXI. században című konferencián úgy fogalmazott: a helyi önazonosság védelméről szóló törvény tervezete öt lehetőséget ad azoknak a településeknek, amelyek úgy érzik, hogy a különböző kiköltözési hullámok az adott település szerkezetét, közösségét vagy infrastruktúráját veszélyeztetik. Ezek: az ingatlanszerzés korlátozása, a helyben lakók elővásárlási jogának általánossá tétele, az ingatlanszerzés, illetve a lakcímlétesítés feltételhez kötése, valamint helyi adók bevezetése.