A Településfásítási programot az Országfásítási program részeként indították 2020-ban.
A Településfásítási program lankadatlan sikerét mutatja, hogy az indulás óta ez év végéig több mint kétezer településen 56 ezer sorfát ültetnek el – mondta Nagy István agrárminiszter a Győr-Moson-Sopron vármegyei Mosonszolnokon. A tárcavezető a térség fideszes országgyűlési képviselője is. Választóihoz intézett beszédében kiemelte, hogy a program a rendszerváltás óta a legnagyobb belterületi fásítási program.
Az idén tízezer sorfa jut el 543 településre, a tavaszi időszakban 226 településen már négyezret elültettek, a mostani, őszi ültetési időszakban pedig 317 település kap hatezer sorfát – közölte. A kiszállítást az igénylő településekre a Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. végzi, az ültetések novemberig befejeződnek.
A miniszter elmondta, hogy a legtöbb igénylés az idén Somogy vármegyéből érkezett, onnan 48 település jelentkezett. Győr-Moson-Sopron vármegyében az idén 41 település kap összesen 647 fát, ebből ősszel 25 településre érkezik 354. A 2020-as indulás óta összesen 183 település jutott fához a vármegyében – mondta.
Nagy István hangsúlyozta, hogy az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált és az állami erdészeti társaságok részvételével megvalósított program a helyi közösségeket is erősíti. A kormány stratégiai elemként tekint az ország erdővagyonára – mondta –, az erdők megmaradása és gyarapodása ugyanis jövőnk záloga. Védelmükkel biztosítani lehet a biológiai sokszínűséget, az ország környezeti állapotának javulását, így az egészséges élelmiszerek előállítását.
Az elmúlt száz évben Magyarország erdeinek területe a duplájára nőtt, az Országfásítási programban eddig több mint 184 millió fát ültettek a magyar gazdák. A munkát folytatják – ígérte a miniszter –, az a cél, hogy 2025-re a jelenlegi 25 százalékról 27 százalékra nőjön az erdei fafajokkal borított területek nagysága.
Nagy István beszélt arról is, hogy Mosonszolnok a programban 2021 tavaszán már kapott harminc fát, most húszat ültetnek, tíz platánt és tíz ezüst hársat.