Debrecenben az átfogó környezeti ellenőrzőrendszer 16 komplex mérőállomása mellett két felszíni vízvizsgáló állomást is kialakítottak, a műszerek java része már megkezdte a méréseket – jelentette be a város polgármestere a józsai városrészben elhelyezett mérő és vizsgálóállomás helyszínén tartott sajtótájékoztatón.


Papp László (Fidesz-KDNP) fontosnak tartja, hogy Debrecen gazdasági fejlesztése összhangban legyen a környezetvédelmi szempontokkal, hogy minden tekintetben betartassák a gazdasági szereplőkkel a környezeti hatásokra, emissziós értékekre vonatkozó szabályokat. Mint mondta, az elmúlt időszakban mind a kormányhivatal hatóságai, mind a városi önkormányzat komoly lépéseket tettek az ellenőrzés megerősítésére. A város különböző területein elhelyezett mérő- és vizsgálóállomásokon öt területen – levegő, talaj, víz, zaj és biodiverzitás – végzik a méréseket a nap 24 órájában, az év minden napján.

Ugyancsak fontos a polgármester szerint az alapállapot rögzítése, még mielőtt a most épülő nagy ipari üzemek – a BMW autógyár, a Catl, az Eve Power, a Semcorp akkumulátorüzemek, az Eco Pro katódanyaggyár – megkezdik a termelést.

Az átfogó környezeti ellenőrzőrendszer működtetésére az önkormányzat és a Debreceni Egyetem közös céget hozott létre. A józsai mérőállomás bemutatásán ott voltak a komplex rendszer kidolgozásában, működtetésében, az adatok értékelésében és felhasználásában részt vevő kutatók, szakemberek is.

Dombrádi Zsolt, a HUN-REN Atommagkutató Intézet (Atomki) igazgatója elmondta: az állomáson elhelyezett levegőellenőrző műszer percenként méri és negyedóránként összesíti a levegőben lévő szerves vegyületek, illetve a 10, 4, 2,5 és a 1 mikron alatti por mennyiségét, amiből – az ugyancsak mért időjárási adatokkal (a szél erőssége, iránya, páratartalom, hőmérséklet) korrigálva – lehet következtetni, hogy milyen a levegő a városban.

A szűrőkön összegyűlt pormennyiséget az Atomki laboratóriumában analizálják, így meg tudják állapítani, honnan származik a por és milyen az összetétele. Az Atomki-ban mintegy 50 elemet analizálnak, a por kémiai jellemzőit pedig a Debreceni Egyetemen fogják vizsgálni.

Stündl László professzor, az ellenőrzőrendszer elnökségének tudományos elnökhelyettese hozzátette: a levegőben szálló mikrobák mennyiségét és dinamikáját is tudják mérni. Átfogó mérésekkel „lecsapdázzák” a baktériumokat, vírusokat, gombákat, mindent, „ami pici és láthatatlan”, meghatározzák a DNS-ét, amelynek eredményeként olyan mintázat jön létre, amiből következtetni lehet arra, „mi van körülöttünk, mi várható”, ami az előrejelzés, az egészségügy, a megelőzés szempontjából nagyon fontos.

A professzor kitért a felszíni és felszín alatti vízminőségi vizsgálatokra és a talaj folyamatos megfigyelésére is, amely információk alapján jó ajánlásokat tudnak adni a hatóságoknak.

Ehhez kapcsolódóan Tamás János professzor, a víz munkacsoport elnöke azt mondta, a rendszer az összes hidrológiai terhelést, a víz mennyiségét és minőségét negyedórás bontásban, 14 paraméterre tudja mérni. Ilyen átfogó monitoringrendszer nincs másik az országban – fűzte hozzá.

Kocsi Dénes egyetemi docens arról beszélt, hogy a környezeti zaj paramétereinek mérésére hét fix mérőállomást telepítettek a városban, és egy mobil mérőeszköz is rendelkezésre áll. A hangszínkép-elemzésre is alkalmas műszerekkel pontosan kimutatható a zaj forrása, legyen az repülőgép, autó vagy egy ipari prés zaja – magyarázta.

Papp László polgármester azt ígérte, hogy a tudományos megalapozottsággal kidolgozott, márciustól minden területen teljes kapacitással működő környezeti ellenőrzőrendszer garantálja a debreceniek biztonságát.

Hirdetés