D. Kovács Róbert Antal emlékeztetett, hogy a hatályos kormányhatározat szerint a főváros X. kerületében kell megépíteni a Városligetből kiköltöztetett közlekedési múzeum új épületét. Az önkormányzat milliárdos hitelt is felvett az előkészületekre.


„Szomorúan olvastam a sajtóhírekben, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium tervpályázatot írt ki az új Közlekedési Múzeum megépítésére, debreceni helyszínre. Annak a múzeumnak a megépítésére, aminek a kőbányai elhelyezéséért annyit tettünk” – posztolta Facebook-oldalán D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya fideszes polgármestere, kiemelte, hogy a kerületi képviselő-testület  májusban döntött, és ismét elkötelezettségét fejezte ki, hogy a ma is érvényben lévő kormányhatározat szerint Kőbányán épüljön meg a múzeum. Erről a X. kerület vezetője a tárcavezető Lázár Jánost is tájékoztatta.

A cikk itt folytatódik

Hirdetés