A kormány tavaly nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánította a Velencei-tó északi partján található egyik utolsó, még beépítetlen területet. Ez azt jelenti, hogy a település nemcsak hogy nem szólhat bele, hogy mi épülhet a közvetlen környezetében, de tájékoztatást sem nagyon kap a tervekről.
Olyannyira nem, hogy amikor az ügyet felkaroló civil összefogás nyomására a fideszes többségű önkormányzat határozatban kért további tájékoztatást a kormánytól, akkor az a társadalmi egyeztetés eredményéről szóló összefoglalóban a következő választ adta:
„A[z információkérésre vonatkozó] javaslat ellentétes a jogszabály céljával.” Ezt pedig azzal indokolta, hogy „a tervezet a Kormány döntését hajtja végre”.
Ugyanezen választ kapták azok a civilek is, akiknek volt idejük részt venni a társadalmi egyeztetésen, amelyre a kormány 2024. december 12. és 20. között hagyott időt. A javaslatokat a kormány tehát jogszabályellenesnek nevezte, majd elfogadta a beruházásról szóló törvényt. Egyébként az önkormányzat azon kérése is elutasíttatott, miszerint pénzt kérnek a kormánytól a beruházás miatti infrastrukturális terhek növekedése miatt.