Lezárult két, összesen 175 millió forint értékű fejlesztés Medgyesegyházán, Békés vármegyében.


Az önkormányzati tulajdonú Civil ház energetikai felújítását 120 millió forintból végezték el: szigetelték a födémet, a homlokzatot, cserélték a külső nyílászárókat, megvalósult a fűtéskorszerűsítés, projektarányos akadálymentesítés, továbbá napelemes rendszert telepítettek.

A másik, 55 millió forint értékű beruházás során az orvosi rendelő épületének tetőterében – annak részbeni beépítésével – két orvosi pihenőszobát alakítottak ki szociális helyiségekkel.

Medgyesegyházán mindhárom háziorvosi körzet, a fogorvosi és a gyermekkörzet is be van töltve – fűzték hozzá.

A csaknem 3200 lakosú, dinnyetermesztéséről híres város mindkét forrást az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretéből nyerte el.

Erdős Norbert (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője közösségi oldalán közölte, hogy a településen további fejlesztések várhatók a közeljövőben: 14 millió forintból kisbuszt vásároltak, amely hamarosan meg is érkezik; 18 millió forintot nyertek el energiaközösségi pályázaton, a Magyar falu programból pedig 26 milliót a közvilágítás fejlesztésére.

Emellett Medgyesegyháza–Kétegyháza között 5 kilométeren megújul az út 412 millió forintból – mondta a politikus.

Hirdetés