Az Országgyűlés elfogadta a polgármesterek és a vármegyei közgyűlési vezetők javadalmazását módosító törvényt. A döntés értelmében a polgármesterek illetménye nem emelkedik automatikusan, hanem a jelenlegi szinten marad, ugyanakkor megszűnik a havi költségtérítésük. A módosítás országszerte valamennyi önkormányzatot érinti.


A jogalkotók úgy fogalmaznak, hogy a törvény célja, hogy nemzetgazdasági érdekből megakadályozza, hogy a főpolgármester, a megyei jogú városok és a fővárosi kerületi önkormányzatok élén álló polgármesterek, a vármegyei önkormányzatok közgyűlési elnökei, valamint a polgármesterek illetménye automatikusan, évről évre emelkedjen. Emellett a jogszabály megszünteti az ezen tisztségekhez kapcsolód havi költségtérítési jogosultságot, illetve a felére, a nemzetgazdasági átlagkereset négyszereséről a kétszeresére csökkenti csökkenti a vármegyei önkormányzat közgyűlési elnökének illetményi szorzószámát.

  • Röviden:
  • az automatikus július 1-jei béremelés elmarad;
  • a számítás alapja továbbra is a 2024-es nemzetgazdasági átlagkereset marad;
  • megszűnik az illetmény 15 százalékának megfelelő, számla nélkül felvehető havi költségtérítés;
  • a vármegyei közgyűlések elnökeinél ennél is nagyobb változás történik, mert náluk a javadalmazási szorzó is csökken, vagyis nemcsak befagyasztásról, hanem tényleges illetménycsökkentésről is szó van.

Tovább a cikkre

Hirdetés