Az Orbán-kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta a „helyi önazonosság” védelméről szóló törvénytervezetet, amelynek preambuluma hosszasan, bő jogfilozófiai szósszal nyakon öntve ecseteli a jogszabály célját, miszerint „mostantól a közösségeknek jogi eszközeik lesznek arra, hogy megvédjék önazonosságukat, és ők dönthessenek arról, hogy milyen irányban fejlődjön településük”.
Ez természetesen nem igaz, egyszerűen arról van szó, hogy a települések idén nyártól jogot és eszközöket kapnak arra, hogy a betelepülők számát korlátozzák.
A törvénytervezet – amely a parlamenti végszavazásig még sokat változhat –, először is jogot biztosít az önkormányzatoknak arra, hogy a termőföldek kivételével valamennyi ingatlanra, akár a külterületi zárt kertekre is szerzési tilalmat rendelhet el. Ezzel a joggal feltehetően kevéssé fognak élni a települések, hisz ezzel az ingatlanok piaci értékét csökkentenék, ami nem feltétlenül találkozna a választók helyeslésével. Korlátozhatják az önkormányzatok az ingatlanszerzést elővásárlási joggal: korábban felmerült, hogy ezzel a településen élő valamennyi lakó élhetne, ehhez képest a legutóbbi változat már csak az önkormányzatra, a telekhatárral szomszédos ingatlanok tulajdonosaira, illetve lakóira terjesztené ki.