Az Orbán-kormány két lépcsőben 15-15 százalékkal emeli meg a 10 ezer fő alatti települések önkormányzati hivatalaiban dolgozók bérét. Az érintettek szerint ez legfeljebb tűzoltásra elég, de nem oldja meg a valódi gondokat. 


– Nagy szükség lenne a hivatalban dolgozók béremelésére, mert nevetséges az összeg, amit az államtól kapnak – mondta Rengel László, a dél-somogyi Heresznye polgármestere. – Már eddig is kiegészítettük a fizetésüket, különben minimálbérszinten keresnének, ám egy ilyen emelés, amit bejelentett a kormány, már nem fér bele a büdzsénkbe. Vagyis, ha az állam nem ad hozzá pénzt, nem tudjuk, hogyan emeljünk bért.

Hasonlóképpen vélekedett Süle Tibor, Alsóbogát polgármestere is, aki szerint az önkormányzati dolgozók mostohagyereknek számítanak, a fizetésük teljesen elértéktelenedett az elmúlt években.

– Ha vért izzadva is, de valamelyest tudtunk valami pluszt adni nekik, de mostanra elértünk a falig, egyszerűen nem bír el a büdzsénk egy újabb kiadást, még, ha tényleg elengedhetetlenül szükséges is lenne – állította. – Nincs honnan átcsoportosítanunk, már az olyan önként vállalt feladatok ellátása-finanszírozása is veszélybe került, mint a gyermekorvos. Szociális támogatásra, programokra, a falu lakói komfortérzetének növelésére pedig már semmi sem jut. Saját bevételünk nincs, az állami normatíva pedig nem fedezi a valós költségeket, hát akkor miből tudnánk kifizetni egy béremelést? Pedig a bogáti faluvezető szerint nagyon meg kellene becsülni a falvak önkormányzati apparátusát, ugyanis képzett szakemberekről van szó, akik a versenyszférában jóval többet kereshetnének.

A cikk itt folytatódik

Hirdetés