Egyszerűen bor és szóda? Szó sincs róla: sokkal inkább egy példátlan gazdagságú nyelvészeti, történelmi, irodalmi és szociológiai különlegesség.
Felesleges a megengedő szemlehunyás és elnéző félmosolyra sincs szükség. Szó sincs átvitt értelemről, még csak egzotikus kalandozás sem következik. A fröccsök világa nagyon is konkrét birodalom. A tetejébe még csak távol sem esik tőlünk. Sem helyben, sem időben. Egyetlen tömb: nagy vonalakban öt ország jelentős részein terül el – Magyarország, Ausztria, Szlovénia, Horvátország, (Észak)Olaszország. Lassan 190 éve és mindmáig lankadatlanul. Egybe is tartozott sokáig. Úgy hívták Osztrák-Magyar Monarchia.
Rátartiságban, legendaformán leginkább mi igyekszünk magunkhoz kötni a fröccs világát. Míg a horvátok komolyabb és alaposabb kultuszát ápolják a „borhígítás” művészetének. A többiek pedig, felőlünk nézve mindenesetre, nem veszik olyan komolyan a dolgot: leginkább csak isszák, nem magyarázzák. Ahogy mindig is, mindenki a maga módján, amióta világ a világ. Addig mi keresztülvittük, hogy felkerüljön a „Magyar Értékek Tárába” (2012), majd, hogy Hungarikum legyen – nem csak a fröccs, de már a szódavíz is (egyelőre maga a víz még nem). Még a „feltalálás” lefolyásának szentesített menete és pontos dátuma is ismert. (Legelterjedtebb talán Hegedűs Géza: A világ legelső fröccse.) Idézzük a legenda számtalan hagyományos feldolgozásának egyikét: „1842 október 5-én Fáy András (1786 – 1864) a fóti szőlőhegyre, a pincéjébe hívta szüretre Vörösmartyt és néhány barátját. Köztük volt Jedlik Ányos (1800 – 1895) is (többek között a dinamó és a szódavíz feltalálója), akinek ahhoz, hogy a bor erősségét kellemesen enyhíteni lehessen, nemcsak a szódavíz előállítását kellett felfedeznie, hanem természetesen fel kellett találni egy olyan üveget is, amelyből a szódavizet ki lehessen fröccsenteni. Jedlik magával vitte a világ legelső szódásüvegét, majd a házigazda és a vendégek elképedésére elkészítette a Fáy-birtokon a legelső fröccsöt, aminek láttán az igen elképedő Czuczor Gergely (1800 – 1866) felkiáltott: Mostantól ezt nevezzük spritzernek! Vörösmartynak azonban nem tetszett így: Az túl németes. Legyen inkább fröccs! A díszvendég nagy költő, később a Fóti dal című költeményében meg is örökítette a nevezetes eseményt.” A szokást-teremtő világraszóló rögtönzést a szintén jelenlévő Ferencz István (1792 – 1856) olajképe is őrzi. És azóta, aki ezt nem így tudja, nem így terjeszti, az nem is… - no de hagyjuk inkább.
(Igazán csak a rend kedvéért:
A világon először egy angol unitárius pap, filozófus, vegyész, fizikus, nyelvész, pedagógus, Joseph Priestley (1733 – 1804) elegyített széndioxidot vízzel 1767-ben. Ezzel a szabadalmával hat évvel később az angol Királyi Természettudományos Akadémia aranyérmét is elnyerte.
A szénsav, vagyis a szódavíz nagyipari előállításának technológiáját a genfi Jacob Schweppe (micsoda márkanév azóta is! tegyenek csak hozzá egy birtokos „s”-ragot…) védette le 1783-ban.
Az első, használható, kiskereskedelmi forgalomba hozható szódásüveg, pontosabban az azt működőképessé tevő szifonfej az angol Charles Plinth találmánya 1813-ból.
Jedlik, hogy győri bencés rendtársait meglepje, 1826-ban szerkesztette meg szikvízgyártó gépét. (Az ő hozzájárulása a fröccsuniverzumhoz a nagyüzemi gyártás megvalósítása!) Tehát az első fröccsöket, legalábbis hazánkban, minden bizonnyal 16 évvel a nevezetes fóti szüret előtt itták és Győrben.
Hogy a világon először? Talán Szókratész-keveréke: tanítványai írják, hogy sosem rúgott be, pedig folyton ivott. Egy a kettőhöz forrásvízzel hígította a borát. Petronius római lakomáin is rendesen (forrás)vizezik a bort, hogy észnél maradjanak, készen az éjszaka további fejleményeire. A szomszédban is, közel ötven éve készen várt a német Spritzer-szó, hogy átvételre felkínálja magát a 19. század derekán.
Az idézett leírás Vörösmarty névadó-szavaiban két cs-vel szerepelteti a fröccs szavát. Eleinte és vagy még két évtizeden át egy cs-vel írták: fröcs!
Még csak annyit, hogy a Fáy-birtok hagyományos újbor-bemutató összejöveteleit - levelek, naplók, emlékezések sora szerint - mindig novemberben tartották.)
De félre a kicsinyes kötözködéssel! Megvan a mesterséges savanyúvíz, a szikvíz – és a miénk. Ahogy a fröccsözés is kipusztíthatatlan népszokás immár. A legendákat pedig nem lehet kordában tartani… Kár is lenne megkísérelni.
Szóval szinte kizárólag fehérbor (ha csak lehet olaszrizling, esetleg rizling), hidegebben, mint a magában fogyasztott borra előírtak és jéghideg szódavíz. Rozé vagy siller, ha úgy tetszik: kastélyos bor még megengedhető, de vörös már nem! Hogy egyre inkább mégis, az az újabb idők szele. Szokások (szerencsére) megállíthatatlanul születnek.
Az előbbiek tükrében már áttekinthetjük azt, ami valóban hungarikum: a hígítás-vegyítés arányainak rendszerét! Egy ilyen regiszter nem csak lenyűgöző és elképesztő, de példátlan gazdagságú nyelvészeti, történelmi, szociológiai, élettani dokumentum is. Nagyjában évszázada szépszámmal születtek is kísérletek összegyűjtésre, áttekintésre, elemzésre-feldolgozásra, az esetleges változások értelmezésére, még a nyelvjárások, helyi szokások tettenérésére is. Komolytalan, komoly, egyenesen tudományos vállalkozások – diplomamunkák, sőt, néhány nagydoktori disszertáció!
(folytatjuk)
Képek
1 Jedlik Ányos, a feltaláló, pedagógus, író, bencés szerzetes
2 Vörösmarty Mihály, a díszvendég, a legendás névadó
3 Czuczor Gergely, Jedlik unokatestvére és szerzetestársa
