Vérfürdők Madagaszkártól Palesztináig, magukat megadó vagy átálló Vichy-párti erők: így biztosította helyét Franciaország a győztesek oldalán.
Most az angolok kerültek kényszerhelyzetbe: a térség kulcsa, Palesztina harapófogóba került: Egyiptom felől Rommel fenyegeti, észak-keletről pedig kollaboráns Vichy franciák vethetnek szemet rá. Nem késlekedhetnek tehát: Június 8-án Wilson tábornok vezetésével kezdetét is veszi az Exporter-hadművelet, Szíria és Libanon megszállása. Az elsősorban ausztrál, de indiai és brit erőket is felvonultató támadásból De Gaulle sem maradhat ki, kéretlenül is kieszközli a szabad franciák részvételét. Le akarja győzni Vichy-t, ugyanakkor tart az angolok területéhségétől. Jelenlétével biztosítaná a francia fennhatóság folyamatosságát… A Palesztin területről indított átkaroló hadművelet Damaszkuszon át tart Bejrut és a tengerparti főút felé. Váratlanul heves ellenállásba ütköznek, nagy veszteségek árán tudnak csak, lassacskán előre haladni. (Ezekben az elkeseredett harcokban veszti el fél szemét a későbbi izraeli katonalegenda, Moshe Dayan.) A térség Vichyből kinevezett főparancsnoka, Henri Dentz tábornok jó katona, légierő és tűzérség is áll a rendelkezésére – ám utánpótlás csak igen akadozva, leginkább sehogy. És ez döntő: július 12-én Dél-Libanonban fegyverszünetet kér és megadja magát. Gondosan hátat fordít a szabad franciáknak és az ausztrálok előtt teszi le a fegyvert. (Törökországi száműzetés vár rá.) Tragikomikus részlet, hogy július 14-én írják alá a békét: Franciaország nemzeti ünnepén. (No, de melyik Franciaország nemzeti ünnepén!?)
A második világháború talán legváratlanabb és legmeghökkentőbb hadművelete következik a sorban. Az Ironclad hadművelet 1942. május 5. és november 6. között, amit Nagy-Britannia hajtott végre a dél-afrikai hadsereg segítségével a Vichy-francia csapatok ellen. Ez napra pontosan félévnyi ádáz küzdelmet jelentett Madagaszkár szigetéért. Itt az ide telepítendő japán tengeralattjárók jelentette elviselhetetlen fenyegetést kellett idejekorán elhárítani. A háborús kabinet Londonban úgy határozott, megelőző csapást mér a térségre és megszállja az egzotikus szigetet. De Gaulle azonnal reagált. Churchillhez fordult (majd a királyhoz is): bízzák az akciót az ő szabad franciáira vagy legalább biztosítsanak nekik döntő részvételt a vállalkozásban. Azonban a miniszterelnök nem engedett. (A valóságban nem is reagált. Churchill számára már De Gaulle jelenléte is feszélyező volt, nemhogy a részvétele bármiben. Inkább kellemetlen, mint kívánatos, ahogy egy szövetségestől elvérható volna. Kerülte is – ha tehette a tábornokot.) A hadművelet brit birodalmi belügy maradt: a „Nagy Flotta” és dél-afrikai partraszálló erők közös vállalkozása a németbarát franciák ellen, akik feltehetően a japánoknak is csak tessék-lássék állnának ellen. A Skóciából március 13-án kifutó flottához Sierra Leonéban csatlakozott vezénylő parancsnoka, a volt tengerészeti miniszter, Edward Syfret tengernagy. Dél-Afrikában pedig behajózták a szárazföldi harcra szánt gyarmati katonákat is. Közben felderítésképpen a dél-afrikai légierő keresztül kasul repülte-fényképezte Madagaszkár területét, amivel jócskán okot adott a sziget védőinek a fokozott felkészülésre. Május 5-én hajnali két órakor, a sziget észak-keleti csücskében, a legfontosabb kikötőt célba véve vette kezdetét az invázió. Egy csatahajó, két repülőgép-hordozó, két nehézcirkáló, 11 romboló, hat aknaszedő és számtalan egyéb vízi jármű ontott partra embert, gépet, harcanyagot. El is foglalták a sziget kulcsának hitt kikötőt. Azonban a franciák nem adták fel. Mind újabb és újabb helyeken szerveztek váratlan védvonalakat, kemény ellenállást. A sziget belsejét szilárdan tartották, és onnan folyamatosan indították ellenakcióikat. Félidőben a főváros felé vezető úton még szabályos állóháború is kialakult, beásott lövészárkokkal, mindennel, ami csak kell. Kétszer érkezett jelentős erősítés, két újabb partraszállást kellett véghez vinni ahhoz, hogy apránként elfogyjon a tér a védekezők körül. November 5-én az utolsó még ellenálló franciák is megadták magukat. Másnap őrizetbe vették parancsnokukat is. A sziget új vezetője, Chuchill gesztusaként, a szabad franciákhoz tartozó Paul Legentilhomme lett. Talán mondani sem kell, hogy a közelmúlt második öbölháborújában az Irakban felhalmozott tömegpusztító fegyverekhez hasonlóan, Madagaszkár esetében a küszöbön álló japán invázió is csak a „gondos felderítés” megrendelt(?) jelentéseiben létezett. Mindenesetre sikerült elejét venni mindannak, ami nem is fenyegetett…
De még messze nem volt vége. Hátra volt még a nagy világégés ötödik, egyben utolsó jelentős angolszász – francia részháborúja, az Észak-Afrikát a szövetségesek számára biztosító már említett Fáklya-hadművelet (1942 november 7. – november 21.). Az akció tragikus csúcspontját a Casablanca és az Orán környéki elkeseredett és véres harcok jelentették. De azok is csak késleltetni tudták, hogy a helyi Vichy-párti erők, Darlan admirális döntésére hallgatva átálljanak a szövetségesek oldalára.
Mindezek említését a hivatalos történetírás többnyire elkerüli. Nyilván jelentéktelen részleteknek gondolják ezt az epizódot az emberiség eddigi legnagyobb próbatételének drámájában. Ha mégis előkerül valami részlet a harcokat végig kisérő, lappangó testvérdrámából, akkor a jól kivitelezett megelőzés sikeréről beszélnek – pedig talán csupán egyetlen ember emberfeletti próbálkozásáról volt szó. Ami el is vezetett Franciaország főnix szerű feltámadásához. Az önálló francia atomütőerő fedezetében felálló francia nagyhatalmiság létrejöttéhez. Amit háttérben „a Tábornok” hórihorgas árnya hitelesített. Akinek távoztát, halálakor, az alig jelentéktelenebb utód, Georges Pompidou (1911 – 1974) így jelentette be megrendültin:
„Franciaország megözvegyült.” (A francia nyelv árulkodó sajátosságának köszönhetően, természetesen nőnemű alakban!)
Képek:
Sir Neville Syfret admirális szemlét tart a partraszállás első napjainak sikere után a madagaszkári Antsirane-ben, 1942 május 10-én
Paul Legentilhomme, Madagaszkár szabad francia főparancsnoka, majd kormányzója, aki később a felszabadítás megkoronázásából is kivette a részét Párizs katonai parancsnokaként 1942 őszén
A mers-el-kebiri francia bázis a támadás előtti percekben, brit légifelvétel
1940 júlis 3-án délelőtt Mers-el-Kebirben, miután elszabadult a pokol
