Sok minden történt 1919. március 20-án, mielőtt ránk esett volna a Tanácsköztársság. Nézzük a szereplőket!
1919 január 24: a román parlament törvénybe iktatta(!) Magyarország (szerintük) románlakta területeinek, Beszarábiának és Bukovinának Romániával való egyesülését. (A békeszerződések területi döntései ekkor még nem születtek meg!!)
Március 20: Délelőtt Fernand Vix alezredes átadta Károlyi Mihály államfőnek az Antant újabb jegyzékét. Ez a szerb (ekkor már névleg a leendő Jugoszláv, pillanatnyilag az SHS hármaskirályság) és a román erőkkel szemben, délen és keleten semleges övezet felállítását írta elő – a szembenállás pillanatnyi vonalához képest magyar területen!
(Fernand Vix (1876 – 1941) francia alezredes, az Antant katonai missziójának vezetője Budapesten. 1918 november 26-án este érkezett a magyar fővárosba, ahol igen aktívan és erélyesen tevékenykedett, míg 1919 március 26-án a Tanácsköztársaság hatóságai őrizetbe nem vették, s ki nem toloncolták Szegeden át a francia keleti hadsereg főparancsnokságának Belgrádban állomásozó törzséhez. Feladata volt a padovai fegyverszünet és belgrádi katonai konvenció betartatása és felügyelete, valamint a semlegessé vált (tett?) övezetek francia katonai megszállásának előkészítése. Missziója többségében franciákból állt, de részt vettek a munkájában szerb, angol, olasz és amerikai katonatisztek is. Tevékenységük biztosítására rendelkezésükre állt egy, a parancsnoksága alá rendelt, 100 fős francia gyarmati gyalogsági alegység.
Többnyire reálisan ítélte meg a magyar helyzetet. Szöges ellentétben a közhiedelemmel és a városi legendákkal. Jelentéseiben, főleg a túlzó és mohó cseh és román törekvésekkel szemben gyakran tűntette fel elfogadhatónak a magyar álláspontot. Következetes és hangsúlyos törekvése volt Magyarország mielőbbi francia katonai megszállásának megvalósítása - a Károlyi kormány támogatása(!) mellett. Szerinte az csak így szálhatott (volna) szembe egyidejűleg eredményesen a bolsevizálás veszélyével és a fehér terrorral, az ellenforradalommal is! Nem látta másként megoldhatónak, hogy az ország elkerülje a polgárháborút. Hogy Magyarországot elkerülje az anarchia! Még az a vád is megfogalmazódott ellene - egészen a köztársaság elnökéig felterjesztették(!) -, hogy „az ellenség szolgálatában áll”. Vagyis, hogy valójában a magyarok ügynöke.
A Világháború után visszatért a gyarmati haderőhöz. Tábornokká előlépve több főirány parancsnokaként – Levante, Szenegál – szolgált. A II. Világháború kitörésekor az Oise völgyét védő egységek parancsnoka volt. Később betegsége miatt tartalékállományba került. Az államelnök kinevezte a Francia Becsületrend tisztjévé, majd parancsnokává.)
Ezt követően e sorsfordító március 20-án látványosan felgyorsultak az események. A sokadik - ezúttal végzetes - Vix-jegyzék átnyújtásával nyomban törésponthoz érkezett a törvényes hatalom: nyilvánvaló volt a követelések teljesíthetetlensége, azok következményeiknek katasztrofális volta. Károlyi késedelem nélkül meghátrált, szándéka szerint egy tisztán szociáldemokrata kormánynak helyet adva. Úgy vélte, lemondott államfőként, kora délután már megállapodtak erről miniszterelnökével, Berinkey Dénessel. Az őt ebben a helyzetben vétkes passzivitással vádolók igaza legalábbis kétséges. Várakozásával egy előkészített(?) forgatókönyvnek adott helyet, még ha naivnak, amatőrnek mondható módon járt is el. Ezalatt ugyanis a szintén szociáldemokrata Landler Jenő a Gyűjtőfogházban felkereste a zömükben Moszkvából megtért, oda begyűjtött kommunistákat. Estére meg is állapodott Kun Bélával és vezetőtársaival a pártjaik egyesítéséről és a proletárdiktatúra bevezetéséről. Erről éjféltájt késedelem nélkül értesítették is a nagyobb lapokat. Ezzel paródiába illő, tragikomikus helyzet állt elő. A tisztán szocdem kormány megalakulásáról reggel bejelentést tenni kívánó Károlyi és a szociáldemokrata vezetők hozzá húzó része hajnalban a sajtóból tudhatta meg, hogy az a bizonyos kormány már létrejött, ha nem is úgy, ahogy ők elképzelték. Hogy az addigi kormány - és Károlyi maga is - önként lemondott, „a hatalmat pedig a proletariátusnak adta át”! A széles körben Vörös grófnak mondott, valójában inkább hívő demokrata, botcsinálta polgár, arisztokrata Károlyi kora reggel nem látott más kiutat: tudomásul vette a történteket. Okkal-oktalanul, de nem vállalta a fegyveres belharc kitörésének kockázatát. Nem lépett fel a háta mögött megegyezők (puccsisták? összeesküvők?) ellen. Vállalva a hatalmas (és így is elháríthatatlan) felelősséget, visszavonult. Ekkor, tudván, hogy már nem tiltakozhat ellene, reggel proklamációt adtak ki Károlyi nevében lemondásáról és a hatalom átruházásáról. Délelőtt Garbai Sándor szociáldemokrata és Kun Béla kommunista pártvezetők kikiáltották a Tanácsköztársaságot!
És ránk köszöntött a később dicsőségesnek nevezett 133 nap, nagyjában mégis inkább önkívületi állapotként leírható irreális világa…
(folytatjuk)
Képek
A Magyar Tanácsköztársaság területi viszonyainak vázlata
Fernand Vix alezredes, 1919-ben, amikor az Antant budapesti missziójának vezetője volt
A negyvenéves Garbai Sándor (1879 – 1947), a Magyar Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsának elnöke – a későbbiekben nem játszott (vezető)szerepet. Előbb a fehérterror, majd a nácik elől menekülve, végül senki által sem keresve párizsi emigrációjában érte a halál
