A széthullás gyümölcsei – Államtünemények a monarchia Magyar Királyságának romjain I.

1918. októberében Európa közepe számára összedőlt a világ. Szaladt is mindenki amerre látott, és persze vitt mindent, amit csak vihetett…

Amikor összedől a világ, az a legtöbb ember számára csak utólag, sokára tűnik megélt katasztrófának. Először észre sem vesszük, aztán mintha megsejtenénk, végül lassan érezni is kezdjük. Az a meg nem fogható, meg nem nevezhető szívó-nyomó erő, ami folyamatosan és ellenállhatatlanul jelen van, árad és mindent rutinmozgásban tart – nos, ez a respektált erő előbb észrevétlenül, majd egyre nyilvánvalóbban eltűnt, megszűnt, elenyészett. Amikor összedől a világ, az nem villanásnyi csoda vagy próbatétel, az lassan induló, százfelé ágazó végeláthatatlan folyamat. Nem ketté esik, ami addig egybefoglalt minket, nem is nyolc rendezett darabra. Előbb-utóbb összedőlnek a részek is, ahogy végül a részek részletei.

Amikor összedől a világ, mindenekelőtt a következmények szűnnek meg. A fékek és a gátak, Apránként ugyan, de ahogy próbálgatjuk a bátorságunkat – amennyiben nem történik semmi, nem teszünk valamit – mind általánosabban és minden határon túl. De hát mit is tehetnénk? Mit tehet ilyenkor az ember?

Mihelyst ráébredünk a széthullás folyamatából következő lehetőségekre és veszélyekre, működni kezdenek akaratérvényesítő indulataink és (ön)védelmi reflexeink, bár a célok, a cselekvés irányai, többnyire, igencsak determináltak. Igyekezhetünk elősegíteni a helyzet, a dolgok nekünk kedvező alakulását. Törekedhetünk bizonyos végkifejletek elkerülésére. Védekezhetünk deklarált külső fenyegetések, világunkat csorbító törekvések ellen. De felléphetünk pozitívan, offenzívan, akár erőszakosan is saját, sajátos (ne adj isten, forradalmi) elképzeléseink megvalósításáért.

Számtalanszor néztünk szembe ezredéves történelmünk során hasonló próbetétellel, egészben, részben egyaránt. (Át is éltük valamennyi válságot – utólag szeretünk úgy emlékezni: sikeresen.) De az összeomlás a legsúlyosabb teljességében, alighanem, 1918 októberében érett meg a számunkra. El is szaporodtak nyomban az elodázás, enyhítés, feloldás, (rész)megoldás kísérletei. Amatőr, parodisztikus, álmodozó, rossz szándékkal terhes kísérletek. De az életben maradás kísérletei. Talán az életerő bizonyítékai.

Akkorra tényleg összedőlt a világ. Európa közepe számára mindenképpen. Katonailag, gazdaságilag – és főleg politikailag. Szaladt is mindenki amerre látott a ’megoszthatatlan és feloszthatatlan’ birodalomból. Leginkább persze kifelé. Vitt is, amit vihetett, területet vagyont, mindent, ami az élethez, az életben maradáshoz kellett. Csehek, szlovákok, lengyelek, rutének, ukránok, románok, szerbek, horvátok, szlovének, olaszok, boszánok, albánok s ki tudja, mi fajták még. Ráadásul sokat kuszált a helyzeten, hogy tették mindezt öntevékenyen itt – míg messze innen, egymásra sem kíváncsi győztesek félreértett kötelességtudattal döntöttek az itteni világ sorsáról. Már csak lustaságból is durr-bele módon, a véglegesség igényével.

De nézzük az időrendet, haladjunk sorjában!

1918 október 27: Károlyi Mihály elnökletével, Budapesten ellenkormányként megalakul a Magyar Nemzeti Tanács

Október 28: Megalakul a Csehszlovák(!) Köztársaság és kiválik a Monarchiából

Október 29: Horvátország kiválik a Monarchiából

Október 30: Szlovákia csatlakozik a Csehszlovák(!?) Köztársasághoz

Október 30: Megalakul az önálló Ausztria első kormánya (még I. /nekünk IV./ Károly császársága alatt)

Október 30 – 31: A forrongó hátországban győz a később őszirózsásnak nevezett forradalom

És a romokon tiszavirág életű államok alakulnak.

Bánáti Köztársaság

(1918 november 1 – november 25)

November 1: Temesvár székhellyel, a németajkú Otto Roth vezetésével a helyi Néptanács kikiáltják a Bánáti Köztársaságot. A tíznél több nemzetiség lakta terület magyarul inkább Bánság néven szerepelt, s hagyományosan magába foglalta Bácskát is. A mindössze nyolc napig létező miniállamot leginkább a mind agresszívebbé és önkényesebbé váló román és szerb területfoglalások ellenében, azok valamilyen formában való „hivatalos” kezelhetőségére, visszaszorítására hozták létre. A vitatott területet egyetlen katonai művelettel november 7-19 között a szerb királyi csapatok (és a francia idegenlégió egységei) elfoglalták, s a Néptanáccsal 25.-én ki is mondatták a Szerbiával való egyesülésüket. A szövetséges vezetők mégis felosztották később a Bánáti köztársaság területét a békeszerződésben (hogy elkerüljék a mindjobban elmérgesedő területvita következtében fenyegető román-szerb háborút…) A nagyobb, keleti rész Romániához került. A kisebb, de értékesebb nyugati-déli terület, Bácska, Nagy-Magyarország legértékesebb gabonatermő vidéke lett az addigra már Szerb-Horvát-Szlovén hármaskirályságé. Egy vékony szelet, a Tisza-Maros szegleten maradt a Magyar királyság része.

A köztársaság vezetői Károlyi védelmét kérték és Budapestre menekültek. Ennyi volt a Bánáti Köztársaság! Élt 24 napot – nyugodjék békében!

November 11: Lemond I. Károly osztrák császár (pontosabban: „az osztrák államügyekben való részvétel jogáról” mond le. Ez lesz később a végtelen és meddő hivatkozások-torzsalkodások egyik sarokpontja.)

Német-ausztriai Köztársaság

(1918 november 12 – 1919 október 21)

Az ideiglenes Nemzetgyűlés november 12-én Bécsben kikiáltja a köztársaságot, elfogadja az ideiglenes alkotmányt, mely szerint Német-Ausztria demokratikus köztársaság. De kimondta azt is, hogy az új állam a Német Köztársaság (a Weimari Köztársaság) szerves része. A honatyák féltek az esetleges kommunista expanziótól és látványosan siettek. Ugyanakkor arról is meg voltak győződve, hogy Ausztria annyi területet és gazdasági potenciált vesztett a vereség és a szövetségesek békediktátumai következtében, hogy a „maradéka” nem lenne önállóan életképes. Egyetlen lehetséges megoldásnak tűnt a számukra, hogy az új német szövetségi állam tagköztársasága legyenek. Amivel Német-Ausztria lényegben halálra is ítélte önmagát. A szövetségesek semmiképpen sem tűrhették el, hogy a német birodalom váratlan főnixként, a romokon szinte megerősödve kerüljön ki saját összeomlásából. Ahogy azt később az osztrákok Trianonja, a saint-germaini béke a következő év októberében elő is írta a számukra. Le kellett mondani a törzsterületen túli szórványnémet tartományok részeiről. Hogy ennek mi köze a tárgyunkhoz? A deklarált Német-Ausztria észak-keleti része szórványaival és a keleti csücske németajkú településeivel az ezeréves Magyarország területén található. A teljes délkeleti szélére pedig, szintén magyar földön (a későbbi Burgenland egy részsén) tartott igényt.

November 13: Lemond IV. Károly, az utolsó magyar király

És ez még csak a kezdet. Legközelebb az első Magyar Népköztársaság (1918 november 16 – 1919 március 21) reménytelen vállalkozásának felelevenítésénél vesszük fel a történet fonalát.

Folytatjuk.

Képek:

A Bánáti Köztársaság területe, tőle délre fennállása idején formálódott a Szerbia vezette hármas államfúzió, a Szerb-Horvát-Szlovén királyság kialakulása

Igen, a korszellem tarolt! Ez a Bánáti köztársaság hivatalos lobogója (de legalább vörös csillag nélkül)

A Német-ausztriai Köztársaság deklarált felségterülete. A történelmi Ausztrián túl felöleli a nagyobb egybefüggő németajkú tömböket a volt Monarchia nyugati felében