A ’földrajzi hosszúság’ vonalai, avagy amikor a ’Világ közepe’ magyar földön volt

Greenwich előtt sok helyen haladt át a 0. délkör. Kolumbusz korában éppen Nagyváradon. Nélkülünk ugyanis nem történik semmi a világban.

„Ki adott a Földre koordináta-ruhát?” – tettük fel a kérdést, és meg is adtuk rá a választ két esztendővel ezelőtt egy itt idézett című cikkünkben: időszámításunk előtt 320 évvel egy nagyműveltségű görög tudós, filozófus szülőhelyéről, a szicíliai Messzénéből (a mai Messinából) Spártába költözött. Tette mindezt azért, hogy a „forrásnál”, Athén közelében, közvetlen tapasztalatok alapján írhassa meg a görög civilizáció történetét. Dikaiarkhosz volt a neve, i.e. 350 körül született Szicíliában, s Athénban halt meg 285 táján. Ő elsőként a geográfusok közül egy koordinátakeresztet fektetett földabroszára. Forradalmi módon nem a tenger, vagy Athén fekvését választotta rendezőül, hanem az észak-déli és a kelet-nyugati irányokat! Ennek megfelelően egy-egy földfelszíni pont észak-déli elhelyezkedését ’szélességnek’, kelet-nyugati pozícióját pedig ’hosszúságnak nevezzük. E két fogalmat Hipparkosz (i.e. 190 – 125), a ’Csillagászat atyja’, a tudományos térképészet megalapítója vezette be. Tisztáztuk azt is, hogy a hosszúság rendszere a Földön a természet által kijelölt alapra támaszkodik: az egyenlítő síkja azon pontokat metszi ki a földgömbből, melyek egyenlő távolságra vannak a sarkoktól, a két pólustól, a Föld forgástengelyére illeszkedő két kitűntetett ponttól. Bármely földrajzi hely szélességét az adja, hogy a Föld középpontjából rámutató gömbsugár hány fokos szöget zár be az egyenlítő síkjával. A hosszúsági vonalak (a valóságban körök, délkörnek nevezett földi főkörök) rendszerének történetével azonban adósak maradtunk!
Természetesen már a térképészet feltalálói, az ókori görögök is kijelöltek kitüntetett szerepű kezdő délkört. Például maga Dikaiarkhosz a Rodosz városán keresztülhaladó észak-déli vonalat, az i. sz. 2. században Ptolemaiosz pedig a mai Kanári-szigeteknél húzódó meridiánt választotta. A következő évszázadokban, kis túlzással, annyi kezdő délkört határoztak meg, ahány kartográfus térképkészítésre adta a fejét. A különböző tudósok, csillagvizsgáló intézetek általában saját helyük, esetleg az adott királyi udvar pozíciója, máskor valamilyen elmélet alapján határozták meg a 0° hosszúság helyzetét.
Később megfigyelték, hogy a Föld mágneses pólusai nem esnek egybe a sarkokkal, egyes tudósok feltételezték: kell lennie olyan délkörnek, ahol ez a kitérés megszűnik, és úgy gondolták, ez lenne a kelet-nyugati „egyenlítő”, azaz a természet által kijelölt kezdő meridián. (Van is ilyen, hiszen az Északisark, a mágneses pólus és a Föld középpontja, mint három szabadon felvett pont a térben meghatároz egy síkidomot, ami meridián kell legyen!) Történelmi, világhatalmi okok nyomán mégsem ezt választották a geográfusok, hanem a London melletti Greenwich obszervatóriumán áthaladó délkört a 0 fok (0º) hosszúságú pontok gyűjtőhelyének a Föld felszínén. (Használatát 1884-ben a washingtoni Nemzetközi Meridián Konferencia rögzítette.)

Mint szinte mindennek, ennek is van magyar vonatkozása. Mátyás király idején, amikor az Itáliában tanult és az asztronómia tudománya iránt érdeklődő Vitéz János (1408 – 1472), akkori váradi püspök 1455-ben létrehozta az ország első csillagvizsgáló intézetét Nagyváradon, még messze nem volt konszenzus a kérdésben. Vitéz a kor egyik híres csillagászát, a bécsi Georg Pauerbachot (1423 – 1461) hívta meg az intézet vezetésére, de ő maga helyett végül legtehetségesebb tanítványát, a Regiomontanus néven már Európa szerte ismert Johannes Müllert (1436 – 1476) küldte el. Az obszervatórium egyebek mellett a Hold és a csillagok helyzetére vonatkozó megfigyeléseit a Tabula Varadiensis című munkában gyűjtötték össze, amelynek adatait sokakkal egyetemben Brache és Kepler is használta később. A földrajzi hosszúság meghatározására folytatott számításaikban a váradi csillagvizsgálóban természetesen egy saját, éppenséggel a nagyváradi váron keresztülhaladó kezdő délkört jelöltek ki 0 meridiánnak. (Magyar kuriózum, hogy maga Regiomontánus, Mátyás király iránti tiszteletét megörökítendő, egy ’budai’-nak nevezett délkört használt kezdőmeridiánként munkáiban. Ám ez, az Igazságos király halála után sehol nem merült fel többé…)
A csillagászati megfigyeléseket nemcsak a tudományban, de a mindennapi navigációban is használták, különösen a nyílt tengeren hajózó kapitányok, akiknek az égitestek állásán kívül semmilyen más viszonyítási pont nem állt a rendelkezésükre. Mivel ekkoriban a Tabula Varadiensis volt az egyik legpontosabb elérhető gyűjtemény, másolatait a nagy földrajzi felfedezéseket véghez vivő felfedezők (kalandorok?) egy része is magával vitte – például Kolumbusz Amerika felé tartó hajóján is volt egy példány belőle.
Okkal mondhatjuk tehát, hogy a világtörténelem folyását is alapjaiban megváltoztató felfedezések korában (és a navigációs térképek többségén egészen a 17. század második feléig) bizonyos értelemben Nagyvárad számított a világ közepének.