Vértelen diadalok mestere – A Becsületrend a sakktáblán is kötelez!

Amikor egy rettenthetetlen hadvezér ezernyi csata után a sakktáblán folytatja harcát.

1812 október 29-én történt. Wellington, a nagy leszámolásra készültében egy mellékhadszíntéren próbál felkészülni Napóleon ellen. Ígéretesen induló ibériai hadjárata éppen kezd kétesélyessé válni (ideje volna döntetlent ajánlania?). Negyedik napja dúl a tordesillasi csata a Douro, a félsziget harmadik legnagyobb folyója partjánál. A britek sikerrel torpasztották meg a franciákat egy megrongálódott, nyugatra tartó híd tövében. Ekkor egy ifjú tiszt 54 embere élén a hajnali ködben meztelenre vetkőzik, szablyáját a fogai közé veszi, s lőfegyvereiket tutajon maguk előtt tolva átúsznak az ellenséges hídfőre. A meglepett hídőrséget foglyul ejtik, az ellenálókat lekaszabolják, a hidat tűz alatt tartó üteg a zsákmányuk lesz. Teszik ezt mindvégig gyilkos kereszttűzben (pontosabban szó szerint kereszttűz alatt, hisz a két part felettük lövi egymást), emberveszteség nélkül! Wellington kénytelen visszavonulni, a franciák előtt pedig megnyílik az út az óceán felé. A csata hőse vitán felül a 28 éves Guingret kapitány!

De máshonnan is nekikezdhetünk a történetnek. Sakktörténetünk fontos dokumentuma egy levél – harminc esztendővel későbbről. A termőre forduló reformkori pezsgés teméntelen emléke között váratlan helyen akadt rá pár éve Kazimir Edit és Négyesi György. A Pesther Tageblatt, az 1839 és 1845 között Pesten kiadott, Sigmund Saphir (dr. Saphir Zsigmond) szerkesztette német nyelvű szépirodalmi (!) napilapban jelent meg helyreigazításként az 1842-es év 276. számában november 20-án, egy szerdai napon. A szerzőpáros ezzel eloszlatni vélte az első magyar sakkegylet alapítása körüli homályt és nézeteltéréseket. (Miszerint a Pester Schachverein – a későbbi Pesti Sakk-kör – 1842 november 14-én alakult két Pest és Párizs közötti levelezési játszma lebonyolítása céljából és punktum!) Nem is ezért idéztük ide ezt a sajtóemléket. Leginkább azért, mert a levelet az egylet titkáraként jegyző Joseph Taufstein (akinek nevét is Négyesiék felfedezéséből ismerhettük meg) szerint a játék feltételeit és körülményeit rögzítő „elfogadási iratot” francia részről hatan ellenjegyezték: St. Amant, Saftas, Chambouillet, Kieseritzky, Devinck… És hatodikként Guingret tábornok!

Pierre-François Guingret (1784 – 1845) a romantika hősének született. A Grande Armée bűvöletében, a császárság tündöklésének évtizedében nőtt fel, s a „Gloire” megőrzése, felragyogtatása adott tartalmat férfikorának. Több mint ötven csata részese volt, közel negyvenben kitüntette magát. Tízszer sebesült meg, többször súlyosan. Napóleon legendás ütközetei: Eylau, Friedland, Jéna avatták veteránná. Vesztes hadjáratokból is győztes alegységeket vezetve verekedte ki magát. Aztán Francia Antillák, Algéria. Négy évtized, tízvalahány rendfokozat. Csak marsallá nem lépett elő. (Tán nem is akart.) Istenadta parancsnok volt, született vezető – de nem felső, nem elméleti: mindig bajtársai között, mindig az élen. Harcra termett, de az értelmet is a harc eszközének tekintette. Egyik legnagyobb elismerését – a Becsületrend parancsnoki keresztjét – is vértelen győzelemmel érdemelte ki. Amikor Guadeloupe egész területét lángba borította a kolónia felkelése, a szembenálló kormányerő parancsnokaként egyedül ment a lázadók közé meggyőzni őket, úgymond: franciák ne harcoljanak franciák ellen… Minden bizonnyal ez utóbbi jellemvonása vezette a hazájába visszatérő tábornokot a Café de la Régence vértelenebb küzdelmekben helytálló matadorjai közé, ahol hamar kollegiális befogadtatásra talált. Sosem tért ki a harc elől – s ezt miért ne értette volna a hatvannégy mező küzdelmeire is? Így keveredett harcba a magyarokkal is harminc év késéssel – ha már a győri csatából igazoltan távol maradt spanyol-portugál elfoglaltságai miatt. Ezért köszönthettük az imént a Párizs – Pest kihívás elfogadását hitelesítő aláírók sorában, két világsztár: Saint-Amant és Kieseritzky mellett a derék generálist! (Pierre Charles Fournier de Saint-Amant egy év múlva a nemhivatalos világelsőségért fog harcba szállni Staunton ellen, Lionel Adalbert Bagration Felix Kieseritzkyt pedig általánosan a világ négy legjobb játékosa egyikének tartották.)

Kieseritzky-vel a kortársak úgy álltak, ahogy Petőfi a Kárpátokkal: csodálták, ámde nem szerették. (Beszédesen vall erről kiérdemelt halhatatlansága: számtalan érdeme ellenére, leginkább a „Halhatatlan játszma” veszteseként emlékezünk rá.) A pökhendi baltinémet-francia mester önmagát sakk-messiásnak tartotta, lekezelt mindenki mást. Guingret tábornokkal azért lehetett kivételt, mert a nagy harcost, az alkotó szellemet ismerte el benne, eszébe sem jutott konkurensnek tekinteni. Sokat beszéltek akkoriban a sakkjáték alapjairól, a figurák értékéről – kimondták például, hogy a vezér kilenc gyalogot ér. Magától értetődik, hogy a „világ sakkfővárosában”, a Calé de la Régence közösségében a két megátalkodott sakk-krakéler késedelem nélkül utánajárt! Természetesen a hétpróbás katona vezeti a 17-gyalogos népfölkelő-sereget. (A Deutsche Schachzeitung előszeretettel követte nyomon a sakk-kísérleteket. Ez a játszma az 1846. novemberi számából való.)

Guingret tábornok - Lionel Kieseritzky
Párizs, 1844 körül

(+9 gyalog: b3, c3, c4, d4, e4, f3, f4, g3, g4 – viszont a d1V nélkül)

1,e5 e6 2, d5 d6 3,e4 c6 4,exd cxd 5,e5 b6 6,d4 f6 7,Fd3 g6 8,Fe3 Hc6 9,c5 Fg7 10,b4 Fd7 11,b5 bxc 12,bxc Fxc6 13,dxc fxe 14,fxe Fxe5 15,Hd2 Bb8 16,Bb1 Vf6 17,He2 Vg7 18,0-0 g5 19,Hb3 h5 20,Fd4 hxg 21,fxg Kd7 22,f4 Fxd4+ 23,Hbxd4 Hf6 24,f5 e5 25,He6

25, - Bxh2! 26,Hxg7 Hxg4 27,f6 e4 28,f7 Bbh8 29,f8H+ Kc8 30,d7+ Kb7 31,d8H+ Ka8 - és világos kapitulált! Tehetetlen királya vérbe fagyva fekszik az elcsendesült csatatéren… Megéri elmélázni a záróképen: