Úton az I. Londoni Sakk-kongresszus felé – ami végül elmaradt.
Alig három hónapja zárta kapuit a 2025-ös esztendő nagy eseménye és látványossága, az Oszakai Világkiállítás. A Világkiállítás, Univerzális kiállítás, World Exhibition vagy csak egyszerűen Expo. Az egyetemes és nemzetközi világszemlék sorában – a Nemzetközi Kiállítások Hivatala hivatalos listája szerint - immár a 38.! (A szintén Expónak nevezett soron kívüli alkalmakat, szakkiállításokat és kertészeti seregszemléket is beszámítva a 99.!)
Az egész úgy kezdődött, hogy a világ kíváncsi volt Angliára – Anglia pedig kíváncsi volt önmagára. Ezért aztán színre léptek. Mértékadó szerénységgel azt mondták: Great Exhibition. Nagy Kiállítás. 1851 május elsején maga Viktória királynő nyitotta meg harmincezer lelkesedéstől, amúgy angolosan, visszafogottan tomboló érdeklődő előtt. És megszületett a világ egyik legsikeresebben máig szárnyaló – gazdasági, politikai, kulturális, szórakoztató – vállalkozása. Természetesen (akkor még) a sakkot is beleértve!
A sakk lényegesen gyorsabban hódította meg a világot, mint a világ a sakkot. Mire beköszöntött a 19. század már gyakorlatilag mindenkihez eljutott - így vagy úgy. Ismerték és nem tudtak mit kezdeni vele. A sakkozókat a sámánoknak, szent őrülteknek kijáró, viszolygással vegyes távolságtartó „elismerés” övezte. Márpedig a világban rendnek kell lennie – s ami csak akad az égbolt alatt, annak bele kell simulnia ebbe a rendbe. A sakk viszont még csak próbálgatta azt a belesimulást. Nem úgy, mint akár a whist, a billiárd, a kopászat (mármint a kopókkal, kopófalkával való vadűzés, főleg Angliában), a madárvárta, a lósport vagy a krikett – sehol egy szövetség, lord-elnök, egy királyi védnök. A külön klub is alig évtizedes, újság (a világ első sakkújságja, a Le Palaméde) meg Párizsból érkezik. Külföldről – ami ha nem gyanús, akkor viszont minimum szégyen.
Egyszóval a század közepére, Angliában a sakk megérett már arra, hogy „megszelídítsék” – viszont ennek a folyamata még eléggé gyermekcipőben járt. Mindazonáltal az angoloknak iparkodniuk kellett. Meg kellett ragadniuk a pillanatot, hogy véghezvigyék az új korszak megteremtését a sakkban. Mert a sakkvilág centruma tagadhatatlanul közeledett Londonhoz. Közeledett – vagy már el is hagyta? Miután a modern sakk megszületett a frissen felszabadított Hispániában, valamikor a 15. század utolsó perceiben, oda zarándokolt mindenki, aki be akarta bizonyítani, ő is valaki (ha nem a „Valaki”) a sakk világában. De hát Ruy Lopez volt a király! Aztán egy kis nápolyi kitérő (Paolo Boi, Leonardo da Cutri) után Párizsba került a trón, Előbb Stamma, majd Philidor már vitathatatlanul uralkodók voltak. És a sakk jól érezte magát a felvilágosodás, a fény fővárosában, maradt a napóleoni idők alatt is La Bourdonais hegemóniája idején. Aztán Saint-Amant – bár előbb visszaverte az angol trónkövetelőket – váratlanul presztízscsatát vesztett Staunton ellen! Ráadásul igen meggyőző módon:
Pierre Charles Fournier de Saint Amant – Howard Staunton
Párizs, 1843 november 14 – Szicíliai védelem (B21)
A második párosmérkőzés 1. játszmája
1,e4 c5 2,f4 e6 3,Hf3 Hc6 4,c3 d5 5,e5 Hh6 6, Ha3 Fe7 7,Hc2 f5 8,d4 O-O 9,Fe2 Fd7 10,O-O Bc8 11,Kh1 cxd 12,cxd Hf7 13,Bg1 Kh8 14,g4 fxg 15,Bxg4 Hh6 16,Bg3 Fe8 17,Fd3 Fh5 18,Vg1
18, – Fh4 19,Hxh4 Vxh4 20,He1 Hb4 21,Fd2 Hxd3 22,Bxd3 Fg6 23,Vg3 Vh5 24,Bb3 Ve2 25,Ve3 Vf1+ 26,Vg1 Fe4+ 27,Bf3 Fxf3+ 28,Hf3 Vxf3+ 29,Vg2 Vxg2+ 30,Kxg2 Bc2 31,Bd1 Bxf4 32,Kg3 Bxd4 33,Fxh6 Bxd1 és világos végre feladta…
Netán már London volna a világ sakk-fővárosa?
Annyi minden várt tisztázásra, annyi mindent kellett eldönteni, tisztába tenni. Hogy a sakk végre az lehessen, amire rendeltetett: a Játék, így nagybetűvel, a fehér ember játéka, ha már egyszer elragadták a Kelettől. Művészet, tudomány, sport és mindenekfelett játék – mert a játék tette, teszi emberré az embert. És itt volt az idő, tényleg. Már a németek is megérezték. Alig két éve Bledow és von der Lasa a világ sakkozóit Trierbe hívta, hogy – többek között – egy verseny keretében válasszák ki maguk közül a világbajnokot! Ezt Staunton, aki addigra sorra verte a brit, a francia és a német nagyságokat, végképp nem nézhette tétlenül. Személyes ambíciói és a „történelmi szükségszerűség” egybe estek: hisz mindenki azt mondta, már ő a világ legjobbja! És ott volt a Nagy Kiállítás is, amit 1851 májusában készültek megnyitni Londonban. Kívánni sem lehetett volna jobb alkalmat. Minden tekintélyét, kapcsolatát latba vetette és a szerencse is mellé szegődött. Ahogy írták: a Nemzetközi Sakkparlament összehívásának gondolata mindenfelé kedvező fogadtatásra lelt. A Világkiállítás lázában égő közhangulat nemzeti üggyé tette az útlevelek, vízumok, szabadságolások kérdését valamennyi érintett országban. Adományok, felajánlások is kerültek a szervezők, a résztvevők költségeire, a díjakra. Létre is hoztak nyomban egy bizottságot Marlborough hercegének elnöklete alatt, de Staunton irányításával. És meghívtak mindenkit, aki megmutatta már oroszlánkörmeit a hatvannégy kockás univerzum csataterein és ezt a világ tudomására is hozta.
Mindenekelőtt a játékszabályok egységesítését várták el az egybegyűlt parlamenterektől. Sok helyen tartósan, akár egy életre választottak, sorsoltak színt. Viszont nem feltétlenül világos volt az első húzó. A sáncolás és a menet közbeni – en passant – ütés szabályai nem voltak általánosan elfogadottak. Széles körben használatos volt a királlyal teendő kényszerlépés büntetése szabálytalan húzás vagy mozdulni nem tudó báb megérintése esetén. A pattot is eltérően értelmezték: többen „kis győzelemnek” tekintették. Abban sem volt teljes az egyetértés, mikor is tekinthető egy játszma döntetlennek. A játszmák jegyzésére is legalább ötféle, eltérő szisztéma volt használatban. A sajtópublikáció és a rekonstruálhatóság igénye egyre inkább ezek egységesítését igényelte.
És leginkább a játékidő! Bár tettek rá kísérletet, valójában semmi sem szabott határt a játék értelmetlen elhúzásának, az ellenfél „fizikai kiülésének”. Napirenden voltak a 24 órát is meghaladó időhúzások. Mihamar meg kellett állapodni a gondolkodási idő mértékében és annak mérési módjában. Ahogy a (világbajnokot is kitermelő) versenyek rendjében és lebonyolítási szisztémájában. Nem volt ugyanis még példa a ma már egyeduralkodó körversenyekre, bármilyen hihetetlen, de ez a lebonyolítási mód ismeretlen volt.
Gazdag napirend állt tehát az I. Londoni Sakk-kongresszus előtt! Vagyis gazdag napirend állt volna – ám az időhiány az érdemi tárgyalásokat lehetetlenné tette. De valami mégis elkezdődött. És ami még fontosabb, mondhatni forradalmi jelentőségű: ha pár hét késéssel is, ha kissé foghíjas mezőnnyel is, de a verseny létre jött! A világ első nemzetközi sakkversenye!
Hogy hogyan? Arról majd a legközelebb!
(folytatjuk)
Képek:
1 Adolf Anderssen (1818 – 1879)
2 A világcsoda, a Crystal Palace, mely az egész(!) világkiállítást magába foglalta. Az épület meg is hozta tervezőjének a lordi címet, 1851-ben lovaggá ütötték Joseph Paxtont, a modern építészet egyik megteremtőjét
