A világtörténelem nagy háborúinak eseményei gyakran megjelennek a sakkban. Az austerlitzi csatát fogjuk bemutatni 64 mezőn.
A Nagy Rendteremtők közé tartozott. Orvos volt és lángoló hazafi. Világvárosok főterein állna szobra, ha páratlan kiérleltségű összegző gondolatait nem a sakk terén igyekezett volna érvényre juttatni. Siegbert Tarrasch (1862 – 1934) egyéni tragédiája, hogy még ott sem juthatott fel a csúcsra. Pedig a sakkozás első és második világbajnokának uralkodása, még inkább uralkodásváltása idején legalább másfél évtizedig a legtöbbek szerint ő volt a világ legerősebb játékosa. Bár az öregedő Steinitzet, az első világbajnokot és későbbi kihívóját a még szemtelenül fiatal Laskert, a leendő második világmestert is legyőzte egy-egy versenypartiban, eleinte orvosi hivatása (és anyagi helyzete) gátolta a hónapokat felemésztő világbajnoki párosmérkőzés megvívásában. Később meg, hát késő volt… 1908-ban már simán kikapott – a közben talán minden idők legnagyobbjává érett – Lasker doktortól. Maradt számára a tiszta eszme. Annak tagadhatatlanul királya volt és királya maradt. Praeceptor Germaniae, Németország Tanítómestere, ahogy tudását és jelentőségét fel- és elismerve már életében nevezték. Egy egész világ szégyene, hogy sikerekben és eredményekben gazdag, hazájának áldozott élete utolsó évét mindenből kiforgatva kellett megélnie. Nem sakkozhatott, világhíres maga alapította újságjától is elkergették. Az egész világon tisztelt nagymestert zaklatás és megszégyenítés mellett fizikai inzultusok is érték nem „tiszta árja” származása miatt.
Tarrasch 1903-ban a népszerű Woche című hetilapba a sakkról, mint tantárgyról írt cikket. Ebben azt állította, hogy a világtörténelem nagy háborúinak eseményei gyakran megjelennek a sakkban. Minden lehetséges stratégiai hadmozdulat létrejöhet egy sakkjátszma során is. Bekerítés, elszigetelés, koncentrált támadás, de még belső állások menti diverzáns akció is a sakktáblán éppúgy megvalósítható, mint a harcmezőn. Ez a valóság és a sakk között fennálló összefüggés teszi lehetővé, hogy hadtörténeti eseményeket sakkjátszmákként megjelenítsünk. Sőt, mint ilyeneket utólag elemezzünk, vagy előre megtervezzünk, hibákat tárjunk fel, javaslatokat tegyünk a jövőre nézve. Állítása bizonyítására az alábbi példát hozta fel:
(1. ábra)
Az 1896-os nürnbergi versenyen Dr. Emanuel Lasker az amerikai Showalter ellen érte el a fenti állást (július 24-én, az ötödik fordulóban). És a körülmények kísérteties azonosságára támaszkodva a világbajnok itt – miként azt Tarrasch helyesen(?) felismerte – nekilátott megvívni minden idők egyik legfényesebb haditettét, az austerlitzi csatát!
Napóleon 1805-ben éppúgy féléves császárként tartott Brünn, a mai Brno morvaországi város környékére, mint Lasker friss világelsőként Nürnbergbe a megidézett játszma váltása idején. Szemügyre véve a csatateret is ugyanaz ötlött először a szemükbe: a centrumot uraló vonulat. A Pratzen-magaslatok Austerlitznél, s az összefonódó áttört gyaloglánc a partiban. A bátor és kiváló ellenfél haditerve is nyilvánvaló volt. Az osztrák császár és az orosz cár egyesült haderejét olyan nagyhírű parancsnokok vezették, mint Kutuzov, Bagration vagy Buxhowden tábornok. Ők a Pratzen-magaslatokat megszálló közép- és szárnyerőkre támaszkodva át akartak törni a balszárnyon, bekeríteni, majd megsemmisíteni Napóleon látványosan gyenge jobbszárnyát. Showalter is valami hasonlót látott: gyenge és visszamaradott vezérszárnyat, ahol be lehet törni világos hátába és meg lehet valósítani az átkarolást. Minden képzett és rátermett katona (sakkozó) így tett volna a helyükben. S az ellenfél helyében minden fehérholló-ritkaságú zseni hagyta volna ezt véghez vinni! Míg a szövetségesek azt hitték, elfoglalták a központ létfontosságú magaslatait, addig azokat Napóleon valójában szándékosan átengedte nekik, hogy közelről és pontosan láthassa, amikor onnan a bekerítő hadműveletnek nekivágnak. Ugyanis mindvégig a francia állások előterében, azokkal párhuzamosan kellett felvonulniuk. S amikor már elhaladtak, az ellenséges állások szívének irányított iszonyú csapással válaszolt. Eddig többnyire hátravont, rejtőzködő derékhadának parancsnokát leghűbb tanítványát és feltétel nélküli hívét, Soult marsallt szólította.
Ekkor zajlott köztük a legendás párbeszéd: „Meddig tart Önnek elfoglalni azt a magaslatot?” „Kevesebb, mint húsz percbe, Sir!” „Akkor várjunk még.” És a türelmetlenül toporgó sereg vonala előtt sétálgató császárnak voltak idegei végigvárni az utolsó császári egység elvonultát is, s csak aztán adott jelet a támadásra. A szörnyű roham megroppantotta a szövetséges hadat s megpecsételte annak sorsát. Olyan zűrzavart idézett elő, mely az egész ellenhad végzetéhez, a teljes megsemmisüléshez vezetett.
Éppen a felpergő dobok és a kürtök rivallása első hangjaira felszakadt a köd és lenyűgöző vörös napkorong emelkedett a franciák fölé. A látvány valósággal megbabonázta, megbénította az osztrák-oroszok embereit. Napóleont is lenyűgözte a látvány, és leszögezte: „Felkelt a Nap, Austerlitz napja!” Amiben ugyan nincsen semmi új, semmi meglepően szellemes, mégis a dicsőség és nagyság, a végzet felismerésének kifakadását látja benne az utókor. Valljuk meg, inkább olyan mondat ez, amikor felkiáltunk: „Kiömlött a leves!”, amikor kiömlött a leves. Ettől persze még Napóleon legfényesebb diadalának napja virradt fel. Ez tény. Ahogy Lasker egyik legfényesebb diadaláé is. Lássuk a történteket, térjünk vissza a sakkálláshoz:
32, – a5 (A bekerítő hadmozdulatok kezdete.) 33,h4 a4 34,Bg2 axb 35,axb Ba3 36,Ff2 Va7 37,Bd3 Ba1+ 38,Kh2 Bb1 39,Bd1 Bb2 40,Fe1 Va2 41,Bxb2 Vxb2+ 42,Kg3 Bf7 43,Vd3 g6 44,Bd2 Va1 45,Bd1 Va8 46,Ff2 Ba7 (Napóleon a vonuló orosz oszlopokat figyeli, mintha gyönyörködne bennük, aztán magához inti Soult marsallt…) 47,Vf3 (A császár lehűti a rohamra-kész katonát: Akkor várjunk még…) 47, – Ba2 48,Bd3 Bb2 49,Fg1 Va1 50,Fg2 Bb1 (A bekerítés befejeződött. Világos sorsa meg lenne pecsételve, ha… Ha nem lenne másik hadszíntér is.) 51,Hf6 Bh1 52,Vb7 (Minden szempár a császár felemelt kezét követi és Napóleon drámai gesztussal leejti a karját…) 52, – Hg7 53,Vf7 Bg1+ 54, Kf3! és sötét feladja a küzdelmet. A szövetséges haderő összeomlott!
(folytatjuk)
Képek:
A fiatal Tarrasch az 1880-as évek elején, amikor előbb szerezte meg sakkmesteri oklevelét (1883), mint az orvosdoktorit (1884)
Az ’Austerlitz-i csata, 1805 december 2’ – François Gerard (1770 – 1837) festménye (1810). (Számunkra némi többletjelentéssel bírhat, hogy ma a Versailes-i palota Trianon Múzeumában látható…)
