Mégis csak más egy sakkozó kultuszminiszter, mint egy kártyás!… - szólt akkor a mondás. Klebelsberg egy győztes csatáját fogjuk most közreadni.


Legutóbb megidéztük a 20. század egyik legérdekesebb, legösszetettebb politikus-egyéniségét, gróf Klebelsberg Kunot.Felvillantva életét, munkásságát, megismertük sakkiránti elkötelezettségét is. Ő maga vallotta meg nekünk – a Győri tornakönyv bevezetőjéből kölcsönzött szavaival – azt a bensőséges és mély kapcsolatot, mely a sakkhoz fűzi.

Már diáktársai erős játszóként emlékeztek reá. Özvegye, Botka Sarolta Ottília Életutunk című memoárjában kiemeli férje kedvelt társaságbeli kunsztját: „Sakkozni oly remekül tudott, hogy tábla nélkül emlékezetből is játszotta a partit a szomszéd szobából…” Később is rendszeres játék partnerei voltak. Sokáig atyai mentora, a nagy millenáris budapesti versenyt védnöklő zseniális Zichy Jenő. Könnyű játszmákra, közös elemzésekre, tanácskozási összecsapásokra társasági mindennapjaiban mindig talált időt. Nem csak formálisan, „fényezésből” adta kölcsön a nevét, amit védnökölt, támogatott, azért meg is tett mindent. Azon túl, hogy finanszírozni segítette, nyomon is követte, végig is izgulta-kibicelte. Ilyen alkalom volt a Budai Sakkegyesület országos versenye 1924 január 20 és február 4 között az egyesület saját külön helyiségében, a Margitpark Kávéházban.

(Közbevetve: a tornát Steiner Endre nyerte veretlenül, 8 ponttal 11-ből, fél ponttal Vajda előtt, akit le is győzött. Négyessy /6.5/ a harmadik, 5.5 ponttal Chalupetzky és Elekes a holtversenyes 4-5., Merényi /5/ a hatodik. Az eredetileg tizenkettes mezőnyből Kulcsár /1.5/ a 3. forduló után visszalépett. A versenyvezető Abonyi volt.)

A díjkiosztásra ünnepélyes külsőségek közt kerítettek sort a rendezők, a Budai Sakkegylet és a Magyar Sakkszövetség, a közeli Esplanad-szálló termeiben (ma az ORFI betontömbje áll a helyén a Lukács fürdővel szemben). A társasvacsora fényét emelte, hogy a meghívott előkelőségek között megjelent maga a vallás- és közoktatásügyi miniszter is. Az ő pohárköszöntőjét követő laudációkból nemcsak neki, a verseny-győzteseknek, Abonyinak, de a távollévő Maróczynak is kijutott. Az ekkor történteket Chalupetzky örökítette meg. Tőle tudjuk, hogy a díjak kiosztása, s az asztalbontás után a miniszter kívánságára tanácskozási játszma vette kezdetét. Az őexcellenciája és dr. Exner (nem Győző, a költő-sakkmester, hanem bátyja, Kornél, a nyugalmazott pénzügyi államtitkár, a Sakkszövetség elnöke, Klebelsberg állandó sakkpartnere) közötti sorsolás az előbbi táborának juttatta a világos bábokat.

Derültséget keltettek Exner a játékot bevezető szavai. A partit szükségszerűnek mondta: ő ugyanis annyiszor kényszerült az elfoglalt kultuszminiszter szerepét helyettesként átvenni hasonló alkalmakkor, hogy ezt a tudathasadt állapotot már ideje feloldaniuk egymás között…

Világossal Klebelsberg vezetésével Abonyi, Balla, Chalupetzky, Novák és Négyessy – sötéttel Exner oldalán Merényi, Steiner Endre, Szopkó, Temunovich és Vajda szállt harcba. Őnagyméltósága nyílt megnyitást és spanyol csereváltozatot javasolt. Mindvégig több jó lépésre hívta fel a figyelmet, s a játszmát eldöntő vállalkozás kifejezetten az ő ötlete volt. A 11,Fg5! megtételéért hosszasan kellett Abonyi és Balla mestereket győzködnie, ők Hf4 felé hajlottak volna.

1,e4 e5 2,Hf3 Hc6 3,Fb5 a6 4,Fxc6 dxc 5,d4 Hf6 (Schlechter mint legjobbat ajánlotta.) 6,Hc3 (Bilguer Hxe5 fejleményeit vezeti le 6, - c5! 7,Hf3 Hxe4 stb. remis kilátásokkal, 6, - c5! 7,0-0 cxd 8,Hf3 Hxe4 9,Be1 stb. után világos előnyére.) 6, - Fb4 (Ezt a lépést az illusztris vendég magában kérdőjellel látta el.) 7,Vd3 exd 8,Hxd4 c5 9,Hde2 Vxd3 10,cxd Fe6 (c4-re, amit dr. Vajda jobbnak tartott szintén 11,Fg5 majd Fxf6 világos válasza.) 11,Fg5! Hd7 12,Hf4 Hf8? 13,Hh5 Bg8 14,Ff6! (Fh6-ra 0-0-0 jöhetne.) 14, - g6 15,Hf4 g5 16,Hxe6 Hxe6 17,0-0-0 Bg618,Fe5 f6 19,Fg3 c6 (Végre ütni kellett volna a huszárt, de sötét még bízik a d3 gyalog gyengeségében.) 20,h4 g4 21,h5 Bg8 22,He2 Bd8 23,Fh4 Hg5 24,Hg3 Fa5 25,Hf5 (Egy gyalog nem menthető.) 25, - Fc7 26,Hh6 Ff4+ 27,Kc2 (Még kevesebb ellenjátékot ad Kb1.) 27, - Bf8 28,Hxg4 (A fenyegető g3 és Hxf6 miatt a második gyalog sem menthető.) 28, - Kf7 29,g3 Fc7 30,f4 Hf3 31,Fxf6 Bd6 32,e5 Bd7 33,Bhf1 (Világos először Hh6+-ot tervezte s tévesen adta le ezt a lépést.) 33, - Hd4+ 34,Kb1 Hf5 35,Bf3 Bg8 36,Fg5 Fd8 37,Hh6+ Hxh6 38,Fxh6 Ke6 (Most a világos gyalogtöbblet látszólag nem érvényesül, mert Be1-re Bf7 a felelet.)

39,Bc1! (A nyerő lépés, mely elvonja a bástyát f7-től, b6-ra 40,b4! következik és Bd5-re Be1.) 39, - Fe7 40,Be1 Kf5 41,e6 Bd5 42,Fg5! Be8 (Kg4-re Bee3 jön.) 43,Fxe7 Bxe7 44,Bfe3 Kg4 45,Be5 Bxd3 46,Bg5+ Kf3 47,f5 Be3 48,Bxe3+ Kxe3 49,h6 Ke4 50,Bg7 Be8 51,g4 Kf4 52,e7 Ke5 53,Bxh7 Kf6 54,Bg7 c4 55,g5+ Kxf5 56,h7 és sötét feladta. Világos elhasznált 1 óra 20 perc, sötét 1 óra 40 perc időt. Ezzel eldőlt Exner doktor dilemmája is, elengedhette szorongását: felülkerekedett az eredeti, Klebelsberg – Pótklebelsberg 1 :0!

Az emelkedett hangulatú társaság hajnali háromkor, dr. Klebelsberget éltetve oszlott szét. A köz-megelégedettséget jól visszaadja egy spontán megjegyzés: „Mégis csak más egy sakkozó kultuszminiszter, mint egy kártyás!…”

 

Képek

A két csapatkapitány: Klebelsberg Kuno…

…és Exner Kornél

A helyszín: Esplanade-szálló a mai Frankel Leo úton

 

Hirdetés