Aki szerint „a szellem és a művelődés eszközeivel lehet és kell a nemzet védelmét, majd felemelését véghez vinni”!
A címbeli, nem túl hízelgő jelző eredetére fényt derít saját véleménye: hermafrodita a politikám lenne – nem én magam –, úgy igyekszem kerülni a szélsőségeket. Tehát "hiú hermafrodita, aki két kézzel szórja a közpénzt" – mondták ellenzői. Utólag. Ritka érdekessége politikatörténetünknek, hogy jobb és baloldali szélsőségesek, egybehangzó kórusban.
„A legnagyobb formátumú nemzetépítő a reformkor óta” – mondták hívei, akik igazából sosem voltak többségben. A legtöbben folyamatosan csodálták és félreértették.
Teljes nevén gróf thumburgi Klebelsberg Kuno Imre Aurél Ferenc dr. (1875 – 1932) Tisza Kálmán hosszú miniszterelnöksége, a dualizmus megszilárdulása korának szülötte Arad mellől, Magyarpécskáról. Jogot Budapesten, Berlinben, Münchenben és Párizsban végzett, s nyomban az államigazgatás szolgálatába állt. 1914-ben már a kultusztárca államtitkára, két év múlva a parlamentbe is bejut. Haláláig képviselő marad, négy párt színeiben, de pártonkívüliként is. Tisza István, majd Bethlen embere, de valójában „pártfeletti”. Meggyőződése, hogy a Nagy Háború utáni, megnyomorított szükséghelyzetben csak a szellem és a művelődés eszközeivel lehet és kell a nemzet védelmét, majd felemelését véghez vinni! Neki is lát, késedelem nélkül. 1921-től belügy-, majd évtizedig vallás- és közoktatásügyi miniszter, rövid ideig a népjóléti és munkaügyi tárcát is irányítja.
Teljesítménye egyedül Széchenyiéhez fogható, ezt ellenfelei sem vitatják. Számon leginkább azt kérik rajta, amit nem tett – ami végül is ízlés dolga. Egy kapitális kivétellel! Ez az általa (is) javasolt inkriminált „Numerus clausus” (egyetemi felvettek, egyes szakmákat gyakorlók számának összetételét nemzetiségi, felekezeti, társadalmi osztálybeli arányhoz kötő) törvény. Aminek végső (plenáris ülésen egy diszkriminatív szakasszal kiegészített) formáját nem is szavazta meg! Erről meg szoktak feledkezni, pedig maga hangoztatta: „Nem csináltam abból titkot, hogy a numerus clausust elvileg nem helyeslem azért, mert hiszem, minden nemzet érdeke, hogy minél több kipallérozott fő legyen a nemzet kebelében.” (Ez lényegesen összetettebb kérdés, semhogy a zsidók kirekesztésére lehetne egyszerűsíteni – még ha arra használták is utóbb!)
Ki volt hát Klebelsberg Kuno? (Kuno a Konrád német becézése: innen a nem magyar helyesírású rövid „o”.) Konzervatív, jobboldali és elitista – de mindezt összmunkában és a nemzet egészére vonatkoztatva! A politikamentes minőségelv vezette, legyen a kérdés tudomány, művészet vagy oktatás. Erről csak kényszer alatt volt hajlandó lemondani. Ilyennek vélhette (meglehet, tévesen) az említett törvény esetét…
Módszere, a konzervatív reform, nem fából vaskarika, hanem a lehetőségekhez képest – szerinte – az egyetlen lehetőség. Figyelme szinte mindenre kiterjed, a gúnyolódás látszatát is kerülve mondhatnánk: mindenre is. Az oktatás teljes át- és megszervezése több ezer népiskolától, tanító-lakásokon át, három egyetem létesítéséig (Pécs, Szeged, Debrecen). Utóbbiakhoz is kapcsolódóan a tudomány, az Akadémia kutató intézeteinek megteremtése, állami támogatása, politikai függetlenségének biztosítása. A múzeumok, levéltárak, könyvtárak összpontosított rendszerbe szervezése. Oktatási-művészeti-tudományos ösztöndíjrendszer és a Collegium Hungaricumok világhálózatának létrehozása. A Rádió és a Hírügynökség állami monopóliumának szabályozása, a tudományos és szakfolyóirat-rendszer alapítása, életben tartása. Az Országos Testnevelési Tanács felállítása. És felsorolhatatlan mi minden még. Többek közt sakkozásunk támogatásának intézményesítője, a sakkozás szerelmese. Se előtte, se utána nem volt ilyen magas pártfogásban része e játéknak mifelénk. (Kádár csak szimpatizált a sakkozókkal, s juttatott nekik olykor ezt-azt, de alapjában nem érdekelte a sakk /sem/.)
Klebelsberget kiskorától vonzották a sportok: vadászott, kedvelte a céllövészetet, teniszezett. Fiatalon a vívás, idősebb korában az evezés volt a kedvence. És persze a bridzs, bár annak sport volta épp csak felmerülőben volt akkoriban. (A bridzsezők mindenesetre szintén legfőbb és tiszteletbeli és örökös védszentjüket látták benne.) De a sakkozás végigkísérte az életét. Számtalan sakk-esemény fővédnöke, védnöke, támogatója volt: a legjelentősebbek talán az 1924-es győri sakk-kongresszus és nemzetközi mesterverseny és az 1925-ös debreceni nemzetközi sakkverseny. Az előbbi alkalmából napvilágot látott legendás Győri tornakönyv bevezető előszavában így vall erről az elkötelezettségéről: „A sakkról beszélve mindig kerülöm a játék szót, mert fogalmában hiányoznak azok a léha elemek, melyek a legtöbb játéknak a maga sajátos színezetét megadják. A sakk elsősorban kombináció, amely örömet nem a szerencse-játékkal egybekötött kockázatok izgalma révén okoz, hanem az emberi lélek azon tulajdonságainál fogva, hogy a gondolatsoroknak elmés fonogatásában gyönyörűsége telik. Mint ahogy a zeneköltemény képes két melódiát úgy egymás mellé helyezni, hogy azok párhuzamosan futnak, úgy a sakkban is két játékos ellentétes gondolatai egyetlen játszmában való ilyen összekapcsolása az emberi szellemességnek egészen különleges megnyilatkozása. A kombinatív képesség fejlesztése révén a sakk nemcsak szórakozás, hanem pedagógiai segédeszköz, amelynek a nevelés keretében való értékesítését, mint közoktatási miniszter szívesen és meggyőződéssel előmozdítom."
Hogy ezt az „előmozdítást” hogyan gyakorolta, ha tehette, a sakktáblán is, arról majd legközelebb!
(folytatjuk)
Képek:
Klebelsberg Kuno, a kultuszminiszter
Klebelsberg Kuno, a tihanyi biológiai kutatóintézet yachtja
