A jó döntéshez sokszor elengedhetetlen az előzmények ismerete. A mából visszaelemző múltfeltárás izgalmas tudomány.
Volt egyszer egy ember. Szakálla volt kender. (Nézzék csak!) És tényleg mesebeli alak volt. Mintha valami bűbáj vezette volna végig az életén. Járt iskolába, de csak, mint örömforráshoz, amíg valami igazán fel nem keltette az érdeklődését. Akkor aztán „elment, hogy azzal foglalkozzon”. Mindig az aktuális szenvedélyének élt: a kíváncsiságnak, a varázslásnak, a rejtvényeknek. A tudományban, a játékban, az életben egyaránt. Az iskola járt őbelé: előadásait, publikációit, könyveit tekintették később vizsgának, szakdolgozatnak, disszertációnak: mikor minek, hogy egy újabb helyre már professzorként hívhassák. Olykor volt kenyérkereső foglalkozása is. A legelső, még tizenéves korában – színházi bűvész – egy éjszakai kabaré színpadára szólította. Aztán egyszerre volt oktató és hallgató – két egyetemen is, matematikát és logikát hallgatott és adott elő(!), majd zenész lett. Előbb jazz-zenész, később szólista – élete végéig koncert zongorista, ha alkalom, felkérés adódott. Miközben mindvégig három nagy diszciplína (a matematika, a logika, végül hozzá még a filozófia is) legmagasabb szintjét képviselte, hirdette és művelte. Ő volt Raymond Merrill Smullyan (1919 – 2017). Akinek az élet kíváncsiság-kalandjába a sakk is beletartozott. Persze ahhoz is a maga módján közelített. Varázslatot, a lehetetlen lehetségességét akarta bemutatni – és megszerkesztette illusztrációként első (máig egyik legismertebb) feladványát 1957-ben. Nem is érdekelte volna tovább, ha egy hallgatója el nem küldi a Manchester Guardian szerkesztőségébe. Ott a név nélkül megjelent mű szerzője után valóságos kutatás indult. Hogy megkérhessék: eszébe ne jusson abbahagyni! Így született meg egyik sakk-sikerkönyve: Az arab lovagok sakkrejtélyei. Meséje szerint Harun al Rasid (fehér király) a dzsinnek segítségével láthatatlanná válik. De a történet mindegy is, mindenesetre őt kell megtalálnunk a lehetetlennek tűnő sakkállásban. Mit gondolnak, hol lehet?
Ez még többé-kevésbé az általunk ismert sakk! Szmullyan imádott vadászterülete a retrográd analízis, az idevezető utat helyreállító visszaelemzés. A megoldás egy kis múltfeltárás és egy váratlan ráérző ötlet: hogyan lehet(ne) két figura útjából egyszerre eltűntetni egy-egy bábot? Egyes egyedül menet közbeni ütéssel! Így:
A legutóbbi lépések: 1, – Fd5+ 2,c4 bxc e.p.+ 3,Kxc3! A világos király tehát csak c3-on állhat (és a következőkben a bástya leütése után automatikusan döntetlen)!
Smullyan eszmélése idején forradalmasította a logikát – a tudományt mindenestül – egy osztrák matematikus, Kurt Gödel (1906 – 1978). Úgynevezett Nemteljességi-tételében azt állította (igencsak leegyszerűsítve), hogy minden ellentmondásmentes axiomatikus elméletben megfogalmazható olyan állítás, amit sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet. S a következmények határtalannak tűntek, a biztosan megragadott valóság kicsúszni látszott a kezeinkből. Semmivel sem lehetett már úgy foglalkozni, mint azelőtt. És ekkor Smullyan, ahogy mondani szokás, még rátett egy lapáttal: forradalmasította Gödelt! Általánosította és kiterjesztette Gödel eszméjét, de mindenekelőtt (ebben áll igazi jelentősége) a mindennapi gondolkodás színterén jelenítette meg azt teljes értékűen. A még a „közönséges tudósok” számára is nehezen felfogható egyedi terminusz technikuszok helyett „józan érvelőről”, igazról és hamisról, hihetőről és nem-hihetőről beszélt – mindennek a tetejébe olvasmányosan.
És ha valami igaz, akkor az mindenképpen igaz. A sakk sem vonhatja ki magát alóla. Smullyan siet is ezt bizonyítani:
Világos indul és két lépésben mattot ad (1979). Ám nem ez a szerzemény lényege! Hanem az: bizonyítható, hogy világos két lépésben, kényszerítő módon mindenképpen mattot ad – de nem mutatható meg, hogy ezt elérendő, mit kell most lépnie! Íme, Gödel tétele, egészen valószínűtlen új köntösben!
Világos 1,Ke6-ot lép és valamennyi sötét húzásra 2,g8V+ és matt következik. Kivéve, ha sötét sáncol, ha sáncolhat. Akkor 1, – 0-0-0 mindent véd. Abban az esetben viszont sötét legutóbb csak az e-gyalogjával léphetett és csak e7-ről (e6-ról a világos királyt sakkban tartotta volna). Tehát világosnak rendelkezésére áll az 1,dxe e.p.! lépés és sáncra 2,b7+-kal, bármi másra 2,g8V+-kal mattolhat! Vagyis a matt két lépésben sorsszerű bizonyossággal fennáll – mégsem tudjuk megmondani, mi lenne világos ehhez vezető lépése! És ennyi volt! Akár ide is írhatjuk, ahogy a klasszikusok: Q.E.D. (quod erat demonstrandum), ami bizonyítandó volt!
Smullyan életműve többtucat kötet. Zömük soknyelven, számtalan kiadásban megjelent bestseller. A többi meghökkentő és ámulatot keltő „igazi” tudományos közlemény. Félreértés ne essék: sikerkönyvei is tudományos munkák, csak olyan világosok és játékosak, hogy felületesen akár gyermekkönyveknek is tűnhetnének. Magyarul tíz könyve jelent meg, köztük felejthetetlen egyediségű sakkfeladványainak gyűjteménye: Sherlock Holmes sakkrejtélyei Tandori Dezső bravúros fordításában!
Méltatásaiban szívesen említik: a valaha mért legmagasabb IQ-t ő produkálta. Egy ilyen állítás aligha igazolható. De az biztos, Smullyan nagy szemfényvesztő és a 20. század jelentős, nagyhatású szellemóriása. Varázsló volt és elvarázsolt, egy ködösen felderengő kérdés vonta bűvkörébe: milyen nyelven szól hozzánk a világ (az isten?)? Egész élete az erre adott választ fogalmazta meg. Hogy nem úgy, mint hittük, nem felszólító módban. Nem parancsoló tőmondatokban…
Képalá:
Raymond Smullyan előadást tart a Princeton Egyetemen az 1980-as évek végén – ezúttal, mint a matematika professzora…
Smullyan hivatalos portréja – kiadója ezt szerepelteti legtöbb könyve borítóján
