Egy zseniről írunk, aki 28 nyelven írt és olvasott, és addig ismeretlen világokat fedezett fel és hozott el Európába.
Egyfelől a sakk az égiek ma is szokásos munkarendje – menny, pokol stb. – előtt is rászorult a földöntúli gondoskodásra. Hogy mást ne mondjunk, például létre kellett jönnie…
Másfelől meg csak az van, aminek története van. Aminek (akinek) nincs története, az nem is létezik igazán. A történeteknek pedig homályos határterületei vannak. Már és még tisztázhatatlan dolgok, mesék, legendák, akár egy egész mitológia vesz körbe mindent a lakott világban. A sakk sem kivétel ez alól.
Szóval, e rovat írásai már bepillantást engedtek abba, hogy a sakk hogyan kacérkodik „más dolgokkal”, az emberek e-földi és földöntúli holdudvarával. De mi a helyzet a sakk saját Olimposzával?
Megnyugodhat mindenki, aki aggódott emiatt: a sakk biztos alapokon áll az alvilágban és biztos tető fedi az egekben! Mennyboltja épp a kellő mértékben benépesedett! Jóindulatú szeretettel trónol felettünk Caissa istennő (asszony?), s udvartartása segedelmével óv és jóra vezérel bennünket. Mármint a sakkozókat.
De ne tagadjuk: nem volt ez mindig így. Nyugtalanítóan sokáig nem. Hisz maga az istenség is egyike a legfiatalabbaknak. Alig egy bő évtizede ünnepelte 250. születésnapját. És beosztása is kétséges. Kinevezése eredetileg a sakk-múzsa munkakörének betöltésére szólt. Tizediknek lépett elő kilenc halhatatlan idősebb testvére mögül a többévezredes takarásból. Persze ebben a minőségében is, Zeusz lányaként teljes istennői jogkört élvezhetett – úgyhogy ne kicsinyeskedjünk. Mindenesetre nyilván oly jól végezte múzsaként a dolgát, hogy egykettőre megszolgálta az előléptetést. Az igazság szerint mihamar már másodszor. Múzsa létét megelőzően Caissa driád volt legelőbb. Vagy az eredeti írásmód szerint drüász, a fákkal együtt élő és haló erdei nimfa.
Sir William Jones (1746 – 1794) 1763-ban publikálta Caissa című elbeszélő költeményét. Nem tévedés: a nagy orientalista és nyelvész e 16 éves korában latinul(!) írt műve mellesleg a sakkjáték eredetét is felfedi! Jones megénekli, hogy a lélegzetelállító szépségű driád határtalan szerelmet ébreszt Mars hadistenben. Ám a sikerhez az emberek pusztítása melléktermékeként fákat is pusztító égi hadúrnak meg kell engesztelnie szíve vonakodó választottját. S a durva, ellenállhatatlan férfiról élő képünkbe alig illően, az isten franciás finom könnyedségről tesz tanúbizonyságot. Ha jelképesen is, de életre kelti a holttá tarolt fákat, és egyben a fák lelkeként élő szép hölgy szórakoztatásáról is gondoskodik. Mars Caissa kedvéért kitalálja a sakkot és át is nyújtja neki! Az ilyetén elbűvölt és lefegyverzett driád testét és szerelmét a hódítónak, nevét pedig az ajándékba kapott játéknak adja. Az istenek pedig – látva, hogy mindenki elégedett és boldog – a sakk mindenkori istápolását az eladdig jelentéktelen erdei tüneményre bízzák. Tehát, bár Caissa nyilván eleitől fogva mindig is a sakk istensége volt, mi halandók erről csak Jones lovag kamaszkori fellángolása óta tudunk.
A szegénysorsú walesi fiatalember már ekkor sokszorosan kitűnt társai közül, s érdemei elismeréséül Oxfordban tanulhatott. Az élő és főleg a holt nyelvek vonzották és mindenekelőtt a „Kelet”. (Leginkább így, nagybetűvel!) Bár megélhetési okokból jogot is tanult, s előbb ügyvéd, majd bíró, végül a legfelsőbb bíróság tagja lett, sosem tántorodik el választott céljától, az ismeretlen távoli kultúra megismerésétől, feltárásától és népszerűsítésétől. Az úgynevezett „művelt világ” neki köszönheti a keleti műveltség-univerzum (legalább nagyobbik felének) megismerését. A szanszkrit kultúra megismertetője, az indiai ókorkutatás megalapítója, a modern orientalisztika kezdeményezője. Az összehasonlító nyelvészet előfutárát és kimunkálóját is benne tisztelhetjük. Ő bizonyította be, hogy az ógörög, és a latin nyelvek rokonságban állnak a szanszkrittal. De felismerte a gót és a még távolabbi kelta nyelvek keleti kapcsolatait is! Az Ázsia Társaság tevékeny elnökeként sikerrel hívhatta fel és fordíthatta a közfigyelmet szenvedélye tárgyára. Példátlan nyelvérzéke révén az európai ember előtt addig ismeretlen világokat fedezett fel és hozott el nyugatra. Huszonnyolc nyelven írt, olvasott és valamennyiről fordított is! Hatalmas műfordítói életműve felöleli az iszlám előtti arab, a perzsa, a hindu és a muszlim irodalom, és kultúra teljes keresztmetszetét. Külön figyelmet – és köteteket – szentelt a keleti jognak és jogtörténetnek. Régészként is jelentőset alkotott. Többek között fiatalkori szerelméről, a sakkról is ő mutatta ki, hogy a mai India vidékéről indult világhódító útjára! Ő maga is haláláig hűséges és megbabonázott hódolója maradt saját teremtményének, Caissának. Aki – mostanra már biztosan állíthatjuk – méltónak bizonyult a halandó alattvalók csodálatára. A driádból lett múzsa, a múzsából lett istennő példamutatóan vigyázza: őrzi és gondozza a hatalmas Mars szerelmi zálogajándékát.
Képek
Sir William Jones (a Brit Nemzeti Portrétárban őrzött festmény Sir Joshua Reynolds alkotása)
A Tizedik Múzsa, Caissa csatlakozik „kartársai” köréhez (illusztráció a Britsh Chess Magazine Jones halála centenáriumáról megemlékező számából, 1894, március)
