Van hogy két ember nézetei, világuk fényévnyire van egymástól – mégis évtizedekig tart töretlen barátságuk. A sakk ereje?
Ez egy szép történet. Bár tagadhatatlan, láthatjuk csúnyának is. Mindenesetre megrendítő és 20. századi történet. Mindenekelőtt, persze, egy történet a sakkról. Arról szól, hogy egy család vagyunk! Betű szerint, ahogy a FIDE (a Nemzetközi Sakkszövettség) jelmondata leszögezi: Gens una sumus! Két férfi a hőse, akik barátok voltak. És azok is maradtak.
Sok volt bennük a közös – ahogy ez általános a mély barátságok esetében. Németnek születtek mind a ketten, a 19. század és a boldog békeidők utolsó perceiben. Egyformán jó matematikusok és természettudományi érdeklődésűek voltak. Egyetemi tanárok lettek, mind a ketten tanszékvezetők. A sakk, pontosabban a sakkszerzés révén ismerkedtek meg egymással. Az csábította el őket a tábla melletti játéktól. Hamar ráébredtek, hogy értik egymás gondolatait, s hogy csak együtt igazán eredményesek.
Ado Kraemer (teljes nevén Adolf Hermann Rudolf Ferdinand Kraemer, 1898 – 1972) volt a fiatalabb, majdnem két hónappal. És a türelmetlenebb is. A nagy háború kitörtekor hadiérettségire jelentkezett, hogy csapattisztként szolgálhasson. Csak az összeomlás után tért vissza tanulmányaihoz. Az agrárgazdaság és a közigazgatás szakembere lett. Ötvenévesen ehhez ráadásul a bajor borügyek mindentudó igazgatását társította. Több mint félszázadon át komponált sakkszerzeményeket. Olykor egyedül is és úgy is sikeresen. Mint például ezt a tanulmányt, melyet a Magdeburger Zeitung díjazott 1930-ban:
A feladat: világos indul és döntetlent ér el. A meglepő indulás értelmét szellemes záró „keresztlépés” adja meg. 1,Ka8! Fh2 2,g3 Fxg3 3,f4 Fxf4 4,e5 Fxe5 5,d6 Fxd6 és most 6,b8V+!! Fxb8 7,c7 és sötét választhat, hogy királlyal vagy futóval ad pattot!
Erich Ernest Zepler (1898 – 1980), a páros idősebb tagja üstökösszerű felemelkedését nem nyitotta háborús kitérővel. Fizikát tanult Berlinben, majd Bonnban, végül még első lendületével doktorátust szerzett Würzburgban. Nyomban a már akkor világcégnek számító Telefunken fejlesztési laboratóriumának vezetője lett. Tudományos eredményei és szabadalmai a jelvétel és a rádiólokáció területén hamar szép vagyonhoz juttatták. Az eredményeit a közelgő második világháború bombázórepülői mindvégig és mindkét oldalon felhasználták. Jelentősen hozzájárult az elektronika, mint a mérnöki tudományok önálló ága megalapításához. Ő is diákkora óta sakkozott, de a tábla melletti játékra nem jutott ideje. Viszont kompozíciókba foglalt sakk-gondolataival hamar sikereket ért el. Az egyik népszerű motívumot a sakkszerzők, mint első ábrázolójáról, róla nevezik Zepler-kettőzésnek. Az eredeti művet a Hamburgischer Correspondent díjazta 1929-ben. A feladat: világos indul és három lépésben mattot ad.
Az azonnali bástyakettőzéssel létrehozott mattfenyegetést sötét könnyen védhetné: 1,Bgb2 Fxd6. Ezért a megoldás 1,Bb4! Fg7 2,Bgb2 és most már védhetetlen a 3,Bb8+ és matt!
Egy szó mint száz, Kraemer és Zepler egyedül is csúcsok meghódítói voltak. Nem csoda hát, hogy amikor egymásra találtak, a siker végleg melléjük szegődött. Közös munkáik valósággal rendet vágtak a feladványszerző-versenyek díjai között. Az alábbi négylépéses mattfeladványuk például a Neue Leipziger Zeitung 1933-as versenyének első díját hozta el:
A valószínűleg legváratlanabb lépés vezet egyedül eredményre: 1,h8H!! Bg4+ 2,Hg6 Bxg6 3,Kf8! és sötét tehetetlen. 4,Hb4+ és 4,Hc1+ mellett (3, - Bg8+-ra) 4,fxg8V+ és matt egyszerre fenyeget.
Termékeny társszerzői tevékenységük gyümölcsét sok nyelven sok kiadást megért kötetbe gyűjtötték. A sakkfeladvány bűvöletében (Im Banne des Schachproblems, 1951) fogadtatásán felbuzdulva összegző alapmű létrehozásába fogtak. Választott művészeti águk helyzetét, történetét és saját munkásságuk legjavát ötvözte következő munkájuk. A 20. század feladványművészete (Problemkunst im 20. Jahrhundert, 1957) kiadását hasonló elismerés fogadta. Mindkettőjüket dísztagjává választotta a Die Schwable, a sakkszerzőket tömörítő lap és (világ)szövetség. A laudáció szerint ők tekinthetők a logikai-újnémet iskola vezéralakjainak.
Ez idáig akár egy hollywoodi sikersztori is lehetne, kötelező hepienddel. Ám mindez csupán a történet eleje és vége. Közben megesett még egy és más: például a fasizmus tébolya, no meg egy újabb világháború. Ami – enyhén szólva – rájuk is hatással volt. Zepler helyzete egyre tarthatatlanabbá vált Németországban. Munkájának stratégiai jelentősége is csak ideig-óráig mentesíthette az üldöztetés alól. Olyannyira, hogy 1935-ben mindenét hátrahagyva menekülnie kellett – származása miatt. Angliában telepedett le, a Royal Air Force és az University of Southhampton tárt karokkal várta. Némi cinizmussal azt mondhatnánk: ott folytathatta, ahol hazájában abbahagyatták vele. A világon elsőként lett az elektronika professzora. E minőségében olyan tekintélyt vívott ki magának, hogy egyetemének az a szárnya, melyben munkálkodott, ma az egész világon márkanévnek számító „Zepler-building” nevet viseli! Amíg a postaforgalom megengedte, 1938 végéig még barátjával is folytatták közös munkájukat!
A közös munka akkorra már a Németországban maradt barátnak okozott nagyobb gondot: elöljárói számonkérték gyanús (kül)kapcsolatait. Ado Kraemer ugyanis a húszas években a náci pártba, 1930-ba az SA-ba is belépett, s 1934-től az SS tisztje lett. 1938-ban Hauptsturmführerré léptették elő. Ez a nem túl magas, a századosinak megfelelő maradt aztán a legmagasabb rangja. Sosem szolgált harcoló vagy rendfenntartó alakulatnál, a közigazgatás, az agrárgazdaság irányításában vett részt. Előbb Karlovy Vary, az akkori Karlsbad elöljárója volt, majd Poznan (az akkori Posen) egyetemének egyik vezetője lett. Ezek a városok akkor a Birodalomhoz tartoztak, tehát a megszállás visszásságaitól is távol maradt. A háborút követően, mint SS-tisztet természetesen internálták, de felelősségre vonására nem került sor. Viszonylag hamar szabadlábra helyezték – a Németországot megszálló szövetséges hadsereg köreiben is nagy tekintélynek számító professzor-barát kérésére. Hiába, hiányzott már a szerzőtárs, az alkotómunka folytatása. Amikor első háború utáni közös szerzeményük egy hollandiai versenyen díjat nyert, az internálás nehézségeit csendesen viselő Kraemer kérelemmel fordult a rendezőkhöz: a honorárium ráeső részét nem tudnák-e számára burgonyában kiutalni? Kérését elutasították, eddig még a nagyhatalmú társ potenciálja sem terjedt az ellátási gondokkal küzdő Európában!
A viszonyok normalizálódásával kapcsolatuk visszaállt a régi szoros és közvetlen szintre, de távkapcsolat maradt. Zepler nem tért vissza Németországba. Azt mondta: hazáját és keresztnevéből a „h” betűt elvesztette ugyan (1935-től „Eric” alakban írta a nevét), de barátját nem. A hetvenes évek elején egy kitüntetést megköszönve azt nyilatkozták, szép sikereiket nem érhették volna el a szoros személyes kapcsolatuk nélkül.
Képek
Az idős Adolf Hermann Rudolf Ferdinand Kraemer (1968), arcán a hagyományos diákpárbajok, a német felsőtízezer számára nemességgel felérő hegeivel
Erich Ernest Zepler portréja Southhamptonban, az egyetem róla elnevezett épületének halljában (1958)
