Egy 16. századi bajviadal – a sakkjátszásban

Egy sakkjátszma, ami megtörtént vagy sem – de ennek ürügyén végtelen tehetségű emberekről mesélhetünk közben.

Legutóbb Nádasdy Tamás levelét olvashattuk e hasábokon, melyben egy „Hieronymus Olivierus nevű doctor”, győzelmet győzelemre halmozó sakkmatador érkezéséről tudósította barátját, s egyben kapacitálta őt, hogy állna ki ellene becsületünk megvédendő. Az 1557 febr. 28. Sárvárott keltezett sorok feladója nem más, mint Magyarország nádorispánja, a király ő felsége helytartója.

A címzett sem kisebb híresség: Batthyány Ferenc (1497 – 1566) báró. Zászlósúr, főpohárnok, majd már 25 éves korában horvát bán. Ebben a méltóságban éppen levelezőpartnerét előzte meg. A mohácsi csatában őrá bízatott a jobbszárny vezénylete, s a vereségben is részgyőzelmet aratott. Bár minden nyitva állt előtte, a világ, s a nép egyaránt avatott vezetőt látott benne, ő 1532-ben minden tisztségéről lemondott. Visszavonulásának elvi okai voltak. Ő harcolni akart, s Ferdinánd oldalára is azért állt, mert az ország egységének és függetlenségének visszaszerzéséhez szükséges erőt látta benne. Ferdinánd viszont békét kért a szultántól, hogy hatalmi pozícióját másutt megerősíthesse. Batthyány Ferenc hetvenedik életévében, 1566-ban, utód nélkül halt meg. (Amivel ki is halt a Batthyány-ok híres családfája – a későbbi nevezetes Batthyány-ok oldalági, távoli atyafiak, máskor, másért kiérdemelt nemesség címviselői.)

Az említett olasz vándorbajnokról már lényegesen kevesebbet tudunk. Igazat szólva, szinte semmit. Maróczy Géza, a magyar sakkozás legnagyobbja akadt rá még a nevére német forrásban. Az Olivér Jeromos változat bizonyosan azonos személyt takar, s az őáltala említett időpont (1550) is egyezni látszik.

Még maga Pray György, e levél szellemi hadrendbe állítója leszögezi a publikáció fragmentumaként: “hogy ezen játék az olasszal lejátszatott-e vagy sem, arról az igen sok Nádasdyhoz írt Batthyány-levél közt nyomot nem találtam.”

Még sincs vége itt e történetnek. Jó évszázaddal Pray után, de évtizedekkel Chevassus előtt egy másik lelkes és fáradhatatlan sakkbarát, sakkszerző, szakíró, Heltai-Hellinger István (1882 – 1962) átböngészte a fellelhető Nádasdy levelezést és megakadt a szeme egy másik levélen. Publikálta is azt a Pesti Napló egy 1903-as számában:

„Bajviadalról való levél a sakkjátszásban.

Tekintetes és Nagyságos Uram, s nékem igen tisztelendő Barátom!

Köszönetemnek és szolgálatom ajánlásának utána. Nagyságodnak hozzám írt levelét tegnap kaptam meg, s amit nekem abba ír, azokból némelyeket megértettem, némelyeket nem. Ha nagyságod valami jámbor doctorról ír, aki Bergamóból érkezett, s annyira járatos a sahjátszásban, hogy senki sem tudja előle a pálmát elragadni, s engem helyez vele szemben, hogy elfogadjam a játszásban a bajviadalt, talán köztem és a mondott doctor között ellenségeskedést akar létrehozni? Mert ha úgy esnék, hogy én nyerem el a győzelmet e játékban felette, aki ezt évek óta gyakorolja, nem tudom, mi haszon háramolhatnék ebből reám, mert nehéz szívvel viselné, s engem gyűlöletével üldözne. Ő azonban sok éven át tanulta e művészetet, s mindenfelé győzelmet aratott, én meg előrehaladott korban vagyok már, s kedvezőtlen állapotba találva esni, mint győzelemért versengőt megvetne, ha azon föltétel alatt kezdene velem játszani. Kész vagyok egyébiránt vele kísérletet tenni e művészetben, de pénzre játszani nem akarok. Azonban nemhogy azt megvásároljam, amije neki van, hanem inkább, hogy kára ne legyen, kész vagyok neki fizetni, ha játszásra kerülhet a dolog. Megpróbálni talán megtudom, de ha elvesztem, nem kell csodálkozni, mert már régóta nem gyakoroltam…

(A levél innentől aktuális politikai és hadi események taglalásával folytatódik)

Batthyány Ferenc”

Megjegyzendő, hogy az igen sok, ráadásul fennmaradt Nádasdy-Batthyány levelet a két főúr közvetlen barátságán túl az is indokolja, hogy mindketten komoly kancelláriát vezettek már csak azért is, mert országnyi gondokról kellett folyamatosan számot adniuk. S tán az is, hogy közvetlen szomszédok voltak. Sárvár és Németújvár szó szerint két szomszédvár volt.

Történetünkhöz visszatérve annyit mégiscsak tudunk, hogy ha az eredeti elképzelések szerint nem is jött össze a bajviadal, az ügynek azért volt folytatása. Szép lekerekítésül adódna felfigyelni e második, Batthyány levélben az alaphangot adó nemes vonásra. Az ellenfelet tisztelő antik eszmény képviselőjét éppúgy kihallhatjuk belőle, mint a legmodernebb korok angolszász előképű fair play ideáljának előfutárát. De a valóság még epilógust is sikerített e mesebeli párviadal történetéhez. Alig két évtizeddel e levélváltás után Magyarország földjére látogatott Paolo Boi (1528 – 1598), a sakk szicíliai vándorlovagja, akit a spanyol Ruy Lopez 1575-ös madridi legyőzése, majd az akkor előtte végzett verseny-győztes, a római Leonardo da Cutri (1542? – 1587?) halála után amolyan világbajnoknak tartottak.

Bár a Batthyány – Olivér párviadal tényleges történéseiről semmit sem tudunk, ez a kis utójáték sok mindent más fényben tűntet fel, s tán valamicskét tisztázni is látszik a kérdést. Igaz ugyan, hogy Boi elsősorban törökökkel játszott, de szemmel láthatóan ambicionálta, hogy lenyűgözze az ittenieket, hogy kétséget se hagyjon az olasz hegemónia felől. Vakon játszott legtöbb ellenfelével, vagyis a tábla megtekintése nélkül. Néha hárommal egy időben. A legnagyobb csodálatot azzal váltotta ki, hogy lóháton, lovas mutatványok egyidejű bemutatása mellett is győzni tudott. Bár a nyughatatlan szicíliai bejárta egész Európát, kizárólag oda látogatott el, ahol neves, legyőzendő ellenfélről, netán kihívásról értesült. Külön szerette az olyan helyeket, ahol valamit bizonyítania kellett. Márpedig Magyarországon Hioeronymus Olivierus ittléte előtt ilyenről aligha tudhatott. Nem valószínű hát, hogy Olivér lovag innen könnyen szerzett olcsó babérokkal távozott volna. Boi látogatását alighanem az indokolja, hogy a magát szerényen előrehaladott korban lévő gyakorlatlan játszónak aposztrofáló Batthyánynak mégiscsak sikerült “megpróbálnia” nagymellényű ellenfelét. Érdemes lenne még egyszer átnézni a Batthyány-hagyatékot: nem porosodik-e benne elfeledve egy gazdagon ékített bergamói címer, díszes fegyverzettel övezve…