Földindulás, égszakadás a Globe színpadán. A kultúra ereje teljében – Shakespeare korában.
A tényleges hatalom testülete, a Titkos Tanács, a király legbelsőbb bizalmasainak köre éjjel nappal ülésezik. A Master of the Revels, a hivatalos cenzúra szerve háromszor újratárgyalja az ügyet. A spanyol követet hazahívják, utóda tiltakozik, ultimátumot ír, külön gyorshajót bérel rendkívüli jelentéseinek. A flandriai spanyol hadakat harckészültségbe szólítják. Ilyen se volt még, ilyen se lesz egyhamar újra: mindezt egy sakkjátszma miatt – 1624 nyarán.
Nagyban zajlott éppen a „Spanyol játszma”. A világ két akkori szuperhatalma túl is volt már a leszámoláson, meg nem is. A spanyolok már vesztettek, de az angolok nem nyertek még. Harminchat évvel a Nagy Armada pusztulása után, mint a történelemben annyiszor, szóban mindenki a béke pártján állt, míg a tettek ádáz harckészületre utaltak. Hallgatólag mindenki tudta: nagy harc elé néz a világ – az volt kérdéses csupán, hogy a hegemónia revánsa következik-e vagy az oroszlánkörmök megerősítő felvillantása. Ebben a túlságosan is feszült helyzetben vetette fel a „Spanyol játszma” gondolatát Gondomar grófja, spanyol hon követe a londoni udvarban. A közutálatnak örvendő grófi intrikus a 16. és 17. század fordulóján majd három évtizedig a világ vezető bajkeverőjének szerepét játszotta. És éppen elemében érezte magát! Élete főművének szánt ötlete mindössze annyi volt: visszautasíthatatlan helyzetet teremtve, minden elképzelhető egyházi és világi méltóság színe előtt azt tanácsolta I. Jakab angol királynak, kérje meg fia, Károly herceg, a leendő I. Károly számára az ő uralkodójától, IV. Fülöptől, annak húga, Mária Anna infánsnő kezét!
És úgy is lett! A hosszú jegyesség kezdetét vette. Arcokra fagyott vicsorgó mosollyal mindenki örömmel helyeselt. A távlatok korlátlanok voltak. A dinasztiákat egyesítő házasság, az egész földet hadszíntérré tevő, mindent kifosztó nagy háború helyett testet öltő szuper-csúcshatalom évszázadokra felülírni látszott a világtörténelmet. Ám ahogy maga a frigy már-már ténnyé lett, a hozzá vezető út úgy vált egyre lehetetlenebbé. Ki adja össze őket? Milyen vallás szertartása szerint? Milyen körülmények közt jár a pápa áldása minderre? Hol lesz az egyesített dinasztia székhelye? Milyen nyelven beszélnek, írnak, törvénykeznek ott? Ne feledjük: a pápánál is keresztényebb spanyolok udvari nyelve az újlatin, míg a „reformátusok közt is református”, anglikán britek franciául viszik az udvart (egészen Victoria uralmáig). És ez csak néhány a királyi menyegző útjában álló feloldhatatlan problémák végtelen sorának elejéről.
Hát, ennyi lenne a „Spanyol játszma”, és az elnevezés nem összegző áttekintést készítő történészek utólagos nyelvi játéka. A 17. század eleji kisemberek közszájon forgó gúnyolódása volt – legalábbis Angliában. A sakkjáték éppen általános népszerűségnek örvendett: az udvarban éppúgy, mint a csapszékekben. I. Jakab köztudottan naponta hódolt sakkjáték-szenvedélyének, ahogy évtizedeken át elődje, I. Erzsébet. Az ivók sikerlistáját is a faragott bábuk vezették, a kocka és (vidéken) a golyó mellett. Az első nyomtatott sakk-könyvek eljutottak a királyi, főúri könyvtárakba és ezek – Lucenna, Ruy Lopez művei – spanyolok voltak. Ezt még egy paraszt is tudta…
Történetünk színpadán – ahogy a világ leghíresebb színházában a valóságban is – ekkor lépett színre Thomas Middleton (1580 – 1627, az újabb kutatások eredménye az 1580-as évszám, régebbi kiadványokban 1570-ben szokott megszületni). Az angol irodalmi reneszánsz fénykorának, az Erzsébet-Jakab kori dráma üstökös-triászának ő a negyedik csillaga. E kissé ironikus megfogalmazás talán érzékelteti: rosszkor született, túl nagy konkurensekkel kellett sorompóba szállnia. Ám nem így volt! Nem versenyeztek ők, együttműködtek inkább. Shakespeare, Marlowe, Ben Johnson számos drámájukban társszerzőként dolgoztak vele. A Nagy William háromszor is (legalább): a Szeget szeggel, az Athéni Timon és a Minden jó, ha a vége jó írásakor – vajon miért nem szoktuk ezt kiírni a színlapokon? Middleton volt a népélet, a női lélek ismerője, ő tudta, miről beszél éppen az utca és leginkább: ő volt a csapatban az igazi szatirikus! Nem is volt kevésbé népszerű barátainál – talán csak fiatalabb. Több műve máig repertoárdarab a nagyobb színházakban. Nem mondhatni, hogy sikerek híján telt volna az élete, de az igazi, a frenetikus siker a végzete is lett. Ez volt az a bizonyos sakkjátszma: a Sakkjátszma című színdarab. 1624 augusztus 5-én mutatta be a King’s Men társulata a Globe színpadán, Londonban.
(folytatjuk)
Képek:
1 A Game at Chess, vagyis a Sakkjátszma – a londoni Globe-színház bemutatójának eredeti, nyomtatott „szórólapja”
2 Thomas Middleton (1580 – 1627), az angol reneszánsz drámairodalom és költészet egyik legkiemelkedőbb alakja, máig az egyik legjelentősebb szatirikus. Az angol dráma halhatatlan Hármas-csillagzatának negyedik tagja…
3 Don Diego Sarmiento de Acuña, Gondomar első grófja (1567 – 1626), a „Spanyol Machiavelli”, a modern kor legéleselméjűbb és legtapasztaltabb spanyol diplomata, „az irodalom védelmezője és Galicia szeretője” – emlékszobra Gondomarban. Spanyolország angliai nagykövete 1613 és 1622 között, I. Jakab angol király testi-lelki jóbarátja
