Mi történt sakkozóinkkal, miután milliók életét megmentve rövidítették le a II. világháborút?
A világháború idején a békésnek tűnő angol vidék egy gyönyörű kastélyparkjában különös társaság élvezte és szenvedte a belső illegalitás nemléttel határos biztonságát. „A fiúk a hátsó szobából” a Bletchley Parkban vívták a maguk háborúját, amit meg kellett nyerniük ahhoz, hogy aztán a harcosok a csatatereken is győzhessenek. Az új típusú háború döntő tényezőjének, az információnak a birtoklásáért harcoltak a németek „csodafegyverével”, az Enigmával. E páratlan kommandó, az Ultra élharcosai az angol sakkválogatott jelesei (is) voltak – bár ezt nem tudta senki a világon.
Az Enigma üzeneteit a fogadó, de a küldő sem értette, csak a gép tudta érthetővé tenni. A Bletchley Parkban sem boldogultak volna vele számtalan zseniális egyszerűsítés, intuitív általánosítás, megérzés és szerencse nélkül. No és anélkül, hogy egy másik hatalmas titkot ne birtokoljanak. A mérhetetlen variációtömeg folyamatos rostálására maguknak alkották és üzemeltették a világ első elektromechanikus számológépeit. (A tökéletes és teljes titoktartás miatt Amerikában az Einstein-Neumann csoport hamarabb nyilvánosságra kerülő eredményeit tőlük függetlenül, időben utánuk és csak részben velük párhuzamosan kellett, hogy elérje!) Utóbb már olyan eredményesek lettek, hogy például az invázió napján, 1944 júniusában Eisenhower parancsnokainak mind az 57 szembenálló német hadosztály aznapi vezénylési helyzetét rendelkezésre tudták bocsátani (és csak egy adatai bizonyultak részben tévesnek).
Aztán vége lett. De nem a titoknak, titoktartásnak. Bár utóbb az Ultra, vagyis a „fiúk a hátsó szobában” teljesítményét a szövetségesek győzelmében döntő tényezőnek mondták, a kései elismerést a legtöbben meg sem érték. Mire egyáltalán szólni lehetett róluk, a világháború történetét már megírták – nélkülük. Parodisztikus mozzanat a titkolózás fenntartásának legfőbb oka: a zsákmányolt több ezer Enigma zöme még a hetvenes évek elején is szolgálatban állt! Kisebb szövetséges államok matematikusai megvizsgálták és tökéletesen biztonságosnak találták azokat. A briteknek pedig nem volt ellenére, hogy kedvükre olvasgathatnak több ország diplomáciai levelezésében. Miközben például a (Milner-Barry mellett) legzseniálisabbnak mondott kódtörő, Alan Turing matematikus mély depresszióba esett és végzett magával…
Némi iróniával azt mondhatjuk, legjobban még a mi három sakkozó hősünk járt: megmaradt nekik a sakk. Igaz, a kiesett éveket ők sem tudták bepótolni soha.
Conel Hugh O'Donel Alexander (1909 – 1974) azonnal tábla mellé ült, mihelyst megtehette. És a híres, 1946-os rádió csapatmérkőzés első tábláján legyőzte a világ akkori legjobb játékosát, Botvinnikot! Az elsők között kapta meg a nemzetközi mesteri címet 1950-ben, és még 56-ban is meg tudta nyerni hazája bajnokságát. A hastingsi újévi tornán 47-ben Tartakower előtt lett első, 54-ben pedig Bronsteinnel holtversenyben győzött. Úgy tartják, magasan nagymesteri szintű játékos lett volna, ha a sakknak szentelheti energiáit.
Harry Golombek (1911 – 1995) visszatérését követően háromszor vívta ki az angol bajnoki címet. 1958-ban, Portorožban ő volt az első brit, aki beverekedte magát a zónaközi döntőbe. Az elsők egyikeként lett IM, s 1985-ben a (tiszteletbeli) nagymesteri címet is odaítélték neki. Vezetett világbajnoki párosmérkőzést (Botvinnik – Petroszján, 1963), és 45 évig ő volt a The Times sakk-rovata.
Üdítő kivétel a zseniálisnak mondott Philip Stuart Milner-Barry (1906 – 1995) további pályafutása. Az idők folyamán a pénzügyminisztériumban államtitkári bársonyszék, lordi cím, a megtisztelő Sir megszólítás várt rá. Még két olimpián képviselte hazáját, volt a brit sakkszövetség elnöke, és még a nyolcvanas években is kedvelt játékos volt kisebb versenyeken. Ahogy barátja, Alexander írta róla: nyilván „kegyetlenül hatékony támadó stílusa és könyörtelenül barátságos természete” miatt.
Miután feloldották a Bletchley Parkra kimondott örök hallgatást, a volt parancsnok, Frederick William Winterbotham megírhatta emlékeit, a munkatársainak némi elégtétellel szolgáló megkésett elismerést. Váratlanul még egykori beosztottját, James Bond „szülőatyját”, Jan Fleminget is lekörözte vele. Az 1979-ben napvilágot látott „Az Ultra titka” a legtöbb nyelvre lefordított, legmagasabb eladott példányszámot elért brit bestsellernek bizonyult! (Magyarul 1990-ben két kiadást is megért.)
„A hírszerzés legnagyobb diadala, amit a világ valaha látott!” „Az Ultra eredményei nélkül a partraszállás egy évvel is eltolódott volna… mindent összevetve a közreműködésük akár három évvel is megrövidítette a világháborút.” A nyugati világ legmagasabb rangú katonája nyilatkozott így – igaz „csak” a könyv kapcsán, elismerésül. Pedig, ahogy a legtöbbet idézett magyar klasszikus mondaná: „Nem mese ez gyermek”, volt egyszer három fényes tehetség, a legtöbbre is hivatott elme. A sakkvilág sokáig reménykedett, aztán beletörődött, kár hogy csak úri amatőrök akartak lenni, hogy nem vállalták az igazi munkát, harcot. Aztán egy emberöltő múltán rádöbbenhettünk: nem hátráltak ők meg, sőt! Nagyobb tétű harcot vállaltak, s annak lettek győztes nagymesterei! Még ha a világ nem is tudhatott róla…
Emlékezzünk most e ritka élettörténetű triumvirátusra egykori elsőtáblásuk már említett szenzációs győzelmével:
Conel Hugh O'Donel Alexander – Mihail Mojszejevics Botvinnik
Anglia – Szovjetunió, 1946 tíztáblás rádió-csapatmérkőzés, 1. tábla
Francia védelem
1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 c5 5.a3 Fxc3+ 6.bxc He7 7.Vg4 cxd 8.Vxg7 Bg8 9.Vxh7 Va5 10.Bb1 Vxc3+ 11.Fd2 Vc7 12.f4 Hbc6 13.Hf3 Fd7 14.Hg5 Bxg5 15.fxg 0-0-0 16.Vxf7 Vxe5+ 17.Kd1 Hf5 18.g6 He3+ 19.Kc1 Ve4 20.Fd3 Vxg2 21.Be1
(ábra)
21, – He5 22.Vf4 Hf3 23.Be2 Vh3 24.Fxe3 e5 25.Vf7 dxe 26.g7 Vg4 27.h3 Vg1+ 28.Kb2 Vg3 29.Fg6 Hd4 30.g8V Bxg8 31.Vxg8+ Kc7 32.Vh7 Kd6 33.Fd3 e4 34.Vh6+ Kc7 35.Bxe3 Ve5 36.Ka2 Hf5 37.Vg5 Fe6 38.Fe2 d4+ 39.Beb3 b6 40.Vd2 d3 41.Fg4 és az időzavar elmúltával a leendő világbajnok feladta a reménytelen küzdelmet!
Képek
A fiúk a hátsó szobában…
…és a hátsó szoba
Az Enigma felnyitva, beállításra készen
Az egyik legeredményesebb német tábornok, Heinz Guderian mozgó harcálláspontján (egy platós nagyteherautó rakterében) 1940 májusában, a Párizst átkaroló előrenyomulás közben. A kép előterében munkában az Enigma és három(!) kezelője
