Akitől egy ország kért bocsánatot – Hogy sakkozik egy gép, ha ember

Egy zseni, akinek hálával tartozik a világ, mégis nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették.

Hát… nagyon kacifántosan és kegyetlenül lassan! Legalábbis amikor egy gép először vállalkozott(?!) arra, hogy egy egész sakkpartit lejátsszon egy ember ellen, így tűnt. Akkor a gépet Turingnak hívták és veszített. Az történt, hogy Alan Mathison Turing (1912 – 1954), Anglia egyik leghíresebb matematikusa, aki 1948 óta (igazgatóhelyettesi besorolással, ám igazgatót sohasem neveztek ki) vezette a manchesteri Computing Machine Laboratory-t két év alatt kidolgozta a világ (egyik) első tárolt programú, digitális számítógépét, a Manchester Mark I-et. Aztán számos alapvető jelentőségű publikáció és folyamatos kutató munka keretében egy sakkprogramot (is) írt, amit működés közben túl lassúnak talált. Ezért kénytelen volt azt fejben, papíron ceruzával „futtatni”! Vagyis nem ő döntött a lépések felől, hanem az előre elhatározott matematikai szisztéma. (Bizonyára még akadnak, akik emlékeznek a programozás hőskorára, például a FORTRAN-ra és társaira…) Szóval a történelmi jelentőségű első alkalom során kényszerűségből Turing maga volt a gép. Számtani alapműveletek tízezreit, összevetéseket és elvetéseket kellett mechanikusan számtalanszor újra és újra elvégeznie, aztán lépésenként előröl – ami a kiváló fejszámoló Turingnak jóval sebesebben sikerült, mint computerének. A játszma ezért tartott „csak” közel két hónapig:

Alan Turing alias Mark I. – Alick Glennie, Mancheter – 1952

Bécsi játék, Falkbeer változat

1,e4 e5 2,Hc3 Hf6 3,d4 Fb4 4,Hf3 d6 5,Fd2 Hc6 6,d5 Hd4 7,h4 Fg4 8,a4 Hxf3 9,gxf Fh5 10,Fb5+ c6 11,dxc 0-0 12,cxb Bb8 13,Fa6 Va5 14,Ve2 Hd7 15,Bg1 Hc5 16,Bg5 Fg6 17,Fb5 Hxb7 18,0-0-0 Hc5 19,Fc6 Bfc8 20,Fd5 Fxc3 21,Fxc3 Vxa4 22,Kd2 He6 23,Bg4 Hd4 24,Vd3 Hb5 25,Fb3 Va6 26,Fc4 Fh5 27,Bg3 Va4 28,Fxb5 Vxb5 – eddig egész jó parti, most fatális „géphiba” következik:

28,Vxd6?? Bd8 és Turing, vagyis Mark I feladta!

Turing mindig átmenetileg, vendégségben, „addig, amíg…” töltötte az egész életét. Apja gyarmati tisztviselő, Indiába „ingázik”, gyermekeit rokonoknál hagyja. Már ekkor, a tízes években különösnek találják Alent – képességeit éppúgy, mint viselkedését. Egy helyütt a háború kitörése után nem foglalkoznak vele – akkor teljesen egyedül tanul meg írni, olvasni, számolni. Három hét alatt. Megijednek tőle – költöznie kell. Tizenhárom éves korában címlapsztori lett a bulvárlapokban: egy közlekedési sztrájk idején néhány helybéli mellett egyedül neki kellett oktatást tartani, mert csak azért is megjelent az iskolában – hatvan mérföldet (közel száz kilométert) kerékpározott naponta oda-vissza, hetekig… A középiskolától kezdve azután következnek a kollégiumok, bennlakásos iskolák – és mindenekelőtt az ösztöndíjak, hogy akadjon mindenre fedezet. Akadt is: dicsérettel kiérdemelt támogatás és bukás egyaránt. Tizenhat éves korában Einstein egy publikációjával megismerkedve, azon nyomban levezette belőle a Newtoni mozgástörvények meghaladását, amit Einstein (eredetileg) nem is állított! Matematikából egyetemi szinten túli, humán tárgyakból nulla alatti eredmények (ami nem érdekelte, azzal egyszerűen nem foglalkozott – szó szerint). Az érettségin többször megbukott. A Cambridge-i Egyetem, a túlzás nélkül világhíres King's College ennek ellenére neki ítéli matematika ösztöndíját. Innentől élete végéig egyetemi campusok, kutatóintézetek, a tudományos élet munkásszállásai adnak neki otthont.

Egymást követik máig utat mutató, alapvető publikációi, páratlan gyakorlati eredményei. 1936-ban veti fel a Turing-gép létezésének kérdését, ami leegyszerűsítve egy eldönthetőségi probléma: lehetséges-e általános algoritmust adni a matematikai problémák megoldására, vagy egyáltalán létezhet-e elvileg ilyen algoritmus! Ha igen, az a Turing-gép. Közleményét ezzel a provokatív mondattal kezdi: „Azt javaslom megfontolásra, tudnak-e a gépek gondolkodni?”

Tudományos fokozatot két év múlva szerez a Princetoni Egyetemen, Amerikában: témája az aktív gépi adatfeldolgozás! Hazatérve lényegében katonai behívót kap: meghívják az Állami Rejtjelező és Rejtjelfejtő Iskolába (Government Code and Cypher School) a Bletchley Parkba – a „fiúk a hátsó szobából” ragaszkodnak a személyéhez. A következő hat évben kulcsembere lesz az Ultra munkájának, az Enigma feltörésének! Sokak szerint a II. Világháború legjelentősebb, sorsfordító eseménye ez. A háború után az ACE programon, az „automatikus számoló gépek” létrehozásán dolgozik. Ennek áttörő sikere a Mark I.! És a bemutatott történelmi jelentőségű sakkparti! Ezalatt dolgozza ki a nevét őrző Turing-tesztet. Ez – durva egyszerűsítéssel – öt perc alatt képes eldönteni, hogy a válaszadó gép-e vagy emberi intelligencia. És úgy tűnik, mindmáig tényleg képes erre!

Közben két véletlen is sorsfordítónak bizonyul az életében. Iskolás kora óta atletizált. Olyan jó eredményeket ért el, hogy az 1948-as Londoni Olimpiára készülő angol válogatott is számított rá. Egy váratlan lábsérülés akadályozta csak meg, hogy a 800-méteres síkfutás mezőnyében starthoz álljon. Nem is futott többé…

A másik esemény még tragikusabbnak bizonyult. Egy, a sérelmére elkövetett rablási ügy nyomozása közben homoszexualitás gyanújába keveredett. A „másságot” az akkori Anglia betegségnek tekintette ugyan, ám gyakorlását büntetni rendelte! Turing esetét súlyosabbnak ítélték: nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva kizárták a kódtörők közül, elvesztette egyetemi állását, kutatói munkáját, kitűntetéseit. Vádat emeltek ellene és elítélték. A börtönből csak annak árán szabadulhatott, hogy elviselte, kémiai kasztrációt hajtsanak végre rajta…

Minden problémára szomjas agya – látszólag – töretlen maradt. Biomatematikával kezdett foglalkozni, lefektetett egy lenyűgözően eredeti elméletet a morfogenézisről, a természeti minták kialakulásáról… és egy éven belül meghalt. Arzénmérgezés végzett vele. Beszéltek gyilkosságról - a súlyos titkok tudóját el kellett tenni láb alól -, véletlen balesetről. Mégis a legvalószínűbb az öngyilkosság. Autista volt, de okosabb is a betegségénél. Folyamatosan túl tudott járni az őt mindenből kirekesztő kór eszén. A matematika, a tudomány, az egyetem szelleme, a kódtörés, a bármiben megérzett rejtvény esélyt adott neki erre. Újra és újra felvillantotta előtte a rést, amit egész életében keresett, amin előre menekülhetett.

Erre az életben-tartó rutinra mértek most megrendítő csapást. Próbáltak már mondjuk egy hatemeletes kártyavárat (magasabb egy méternél…) egy rajztáblán Békásmegyerről kivinni Soroksárra… négy átszállással, minden reggel, aztán minden este ugyanúgy visszahozni, évtizedeken át… még vasárnap is, még karácsonykor is… éjszaka is vigyázni rá és mosakodás közben. És úgy is, ha mi magunk leszünk a kártyavár… és közben nem nyúlni kézzel az ételhez, kitörölni a fenekünket és szépen válaszolni minden Szép időnk van, nemde? és Hogy van? Hogy van?-ra és megértően bólogatni, hogy milyen törékeny az ember – akár egy kártyavár, akár egy sakkállás… hogy jön ide egyáltalán egy sakkállás… De körben lassan összeállnak a dolgok. Jó úton haladok. Mindjárt elsírom magam…

Szerepének tisztázását évtizedekig lehetetlenné tette, hogy szinte minden, amit csinált többé-kevésbé államtitok (is) volt – harminc, negyven, hetven évre titkosítva! Munkássága, jelentősége csak az ezredforduló után válhatott általánosan ismertté. És azóta a késő-bánat lavinája tisztára söpörte előtte a népszerűség útját. Tíz éve Gordon Brown, az akkori brit miniszterelnök bocsánatot kért a kormány és Anglia nevében „azért a visszataszító bánásmódért, amelyben a tudóst részesítették a hatóságok, és ezzel halálba kergették. Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy Turing kiemelkedő tevékenysége nélkül a második világháború története nagyon másként alakult volna. A hála, amivel neki tartozunk, még borzasztóbbá teszi azt az embertelenséget, amiben része volt.”

És Manchesterben ma Turing szobra előtt elsétálva jutunk a róla elnevezett csarnokhoz, ahol annak idején az ő fejében futott az a program, ami lejátszotta a történelem első, mesterséges intelligencia által játszott sakkpartiját…