Magyarország is kaphat árvízkárokra pénzt az EU-tól, de igazolni kell a felhasználást.
Magyarország is pályázhat támogatásra abból a tízmilliárd euróból az árvízkárok enyhítésére, amelyet az Európai Bizottság tesz elérhetővé – erősítette meg az EUrologus kérdésére Stefan de Keersmaecker szóvivő.
Hozzátette: túl korai még arról beszélni, hogy mekkora összegre lehet jogosult például Magyarország, hiszen eddig még semmilyen igény sem érkezett be Budapestről, de erre még bőven van idő. Keersmaecker azt is kijelentette, hogy ebben az esetben egyszerűsítik a forrás kifizetésével kapcsolatos eljárást, ennek része, hogy például nemzeti önrészre sincs szükség. Sőt, Magyarországnak ebben az esetben azzal sem kell foglalkoznia, hogy egyébként a kohéziós források egy részétől a korrupciós kockázatok miatt továbbra is el van zárva.
Hétvégén félreértésre adott okot, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az árvízkárok kapcsán öt országot említett, amelyek közül hiányzott Magyarország.
„Az EU Szolidaritási Alapja fedezheti a kár egy részét, és segít Ausztria, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Románia közösségeinek a helyreállításban.”
– írta az elnök az X-en. A szóvivő úgy fogalmazott, hogy ezeket az országokat példaként említette az elnök, ahonnan már érkeztek be előzetes adatok, a források azonban bármely érintett tagállam előtt nyitva állnak. Ez azonban nem jelent új támogatást, az Európai Bizottság az uniós kohéziós alapokban jelenleg hozzáférhető és mobilizálható összegek felhasználásának egyszerűsítésére tett javaslatot.
(HVG)