A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma a héten helyt adott a Fővárosi Önkormányzat azonnali jogvédelemre irányuló kérelmének.


Ennek értelmében a Magyar Államkincstár (MÁK) nem vonhatja le a főváros számlájáról a 2025. május, június, július és augusztus hónapra vonatkozó szolidaritási hozzájárulást. Ezen felül a MÁK-nak ki kell fizetnie a főváros számára 10 milliárd forintot és annak 2025. május 29-től a teljesítés napjáig számított kamatát.

Sajtóhírek szerint a bíróság megállapította, hogy a helyi önkormányzatok között is speciális helyzetben lévő, közfeladatainak teljesítése körében több millió lakos ellátásáért felelő felperes a beszedési megbízás teljesülése esetén – likviditásának ellehetetlenülése okán – ezen feladatainak ellátására képtelenné válik.

Erre tekintettel a bíróság az arányosság elve alapján, a felek oldalán fennálló, közérdeknek minősülő jogos érdekeket mérlegelve arra a megállapításra jutott, hogy az azonnali jogvédelem elmaradása – azáltal, hogy a speciális helyzetben lévő felperes közfeladat-ellátási kötelezettségének teljesítése a szolidaritási hozzájárulás támogatáson felüli összegének megfizetése folytán veszélybe kerülne – súlyosabb hátrányt okozna, mint amilyennel az azonnali jogvédelem biztosítása jár.

Az indokolásában a bíróság kiemelte, hogy azonnali jogvédelem akkor adható, ha van egy később már nem reparálható helyzet, amely a felperes számára helyrehozhatatlan terhet jelent, és amelyet közvetlenül a vitatott cselekmény okoz. Jelen esetben a szolidaritási hozzájárulás összege közvetlenül okozza a felperes gazdasági helyzetében bekövetkező helyrehozhatatlan terhet, amit kérelmében a felperes számítási adatokkal teljes mértékben alátámasztott.

Hirdetés