180-200 ezer kistelepülésen élő család és nyugdíjas kap ingyenesen tüzelőt.


Az állami erdészeti cégcsoport egy hónappal a határidő előtt lényegében teljesítette az igényléseket, a tüzelő folyamatosan érkezik a programban résztvevő helyhatóságokhoz – jelentette be az Agrárminisztérium. Folyamatosan vizsgálják és bővítik a rászorulók tüzelőhöz jutásának lehetőségeit – fűzték hozzá. A kormány minden évben kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a rászorulóknak legyen mivel fűteniük a téli időszakban.

A szociális tüzelőanyag-program részeként az állami erdészeti társaságok csaknem 3,5 milliárd forint értékben 2016 kistelepülésnek összesen mintegy 153 ezer köbméter tűzifát juttatnak el. Ennek legnagyobb része tölgy, akác, bükk vagy egyéb keménylombos, míg kisebb részben lágylombos tüzelő.

A legtöbb igénylés, mintegy 28 ezer köbméter a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyékben gazdálkodó NYÍRERDŐ Zrt.-hez érkezett. Nagy mennyiséget, mintegy 26 ezer köbmétert biztosít az ország északkeleti hegyvidéki részében gazdálkodó ÉSZAKERDŐ Zrt. is – ismertette a minisztérium.

Felidézték: a szociális tüzelőanyag-program 13 éve indult útjára, és az ötezernél kevesebb lakosú településeken élő rászorulók tüzelőanyag-felhasználásához járul hozzá.

Ez alatt az időszak alatt az állami erdészeti társaságok több mint kétmillió köbméter, fenntartható módon kezelt, erdőkből származó tűzifát juttattak az igénylő önkormányzatoknak.

Az állami erdészeti társaságok a szociális tüzelőanyag-program mellett más kezdeményezésekkel is segítenek a rászorulóknak.

A lakosság továbbra is ingyen összegyűjtheti a vágásterületen maradt faanyagot, illetve a rőzsét. Ennek lehetőségére vonatkozó részletesebb felvilágosítással a területileg illetékes erdészetek szolgálnak – hívta fel a figyelmet az AM.

Kitértek arra is, hogy számos nemzetközi példa van a folyókban felhalmozódott uszadékfa hasznosítására is. Az Agrárminisztérium a társszervekkel egyeztetve vizsgálja az uszadékfa gyűjtésére és felhasználására vonatkozó lehetőségeket is.

Az a cél, hogy a leginkább nélkülözők minél nagyobb számban és minél egyszerűbben tüzelőhöz jussanak.

Végezetül a minisztérium leszögezte, hazánkban az erdőgazdálkodás alapja a fenntarthatóság, a fakitermelés pedig a tervszerű gazdálkodás része, amit mindig az erdő megújítása követ. A hatósági engedéllyel rendelkező fakitermelések nem veszélyeztetik az erdők létét, nem csökkentik az erdők területét, és nem károsítják a természetet.

(MTI)

Hirdetés