Az orosházai képviselő-testület felelőtlen gazdálkodással vádolja a korábbi városüzemeltetőt – írja a Világgazdaság.
A képviselők határozata alapján Benkő Ferenc, az orosházai Városüzemeltetési Zrt. vezérigazgatója nagy anyagi hátrányt okozott a városnak, így Tatár Zoltán jegyzőt felhatalmazták arra, hogy kártérítési eljárást indítson, akár büntetőfeljelentést is tegyen, valamint felelősségre vonhassa a felügyelőbizottságot.
Több száz millió forintos kárt okozhatott Orosháza költségvetésének a Városüzemeltetési Zrt. korábbi vezetője; a képviselő-testület ezért úgy döntött, jogi útra tereli az ügyet – közölte szerdán Tatár Zoltán jegyző. A képviselő-testület kedden megszavazta, hogy június 30-ig a jegyző a felmerült kifogásokkal kapcsolatban indítson jogi eljárást vagy eljárásokat. A jegyző szerint „a kártérítési igény polgári úton történő érvényesítése biztosan felmerül, de nem zárható ki a büntetőfeljelentés sem”.
A képviselő-testület határozata alapján a felügyelőbizottság felelősségét is vizsgálni kell.
Benkő Ferencet, a Városüzemeltetési Zrt. vezérigazgatóját április elején azonnali hatállyal mentette fel a képviselő-testület a posztjáról. Mint az előterjesztésben olvasható, a vezérigazgató volt felelős a tulajdonos önkormányzat által elfogadott üzleti terv végrehajtásáért. A társaság gazdálkodása jelentős mértékben eltért a 2024. évi üzleti tervben foglaltaktól. A társaság tavaly belekezdett az üzleti tervben nem szereplő kávéház kialakításába 8,5 millió forint költséggel, amelynek befejezése elmaradt, így abból bevétel, a kiadások megtérülése, illetve anyagi haszon szerzése nem várható.
A társaság nehezedő anyagi helyzetében sem tette meg azokat a szükséges vezetői intézkedéseket – különösen a létszámgazdálkodás racionalizálását szolgáló döntéseket –, amelyek stabilizálni tudták volna a társaság pénzügyi helyzetét.
A társaság kifizetetlen szállítói állománya 2024 októberében mintegy 493 millió forint volt.
A társaság a tulajdonos önkormányzattal kötött közszolgáltatási szerződés alapján kezelt lakások és helyiségek bérbeadásából származó bevétellel nem számolt el, a beszedett bérleti díjakat nem utalta át a jogosult önkormányzat számlájára, ami súlyosan megnehezítette a város költségvetési helyzetét.
A társaság által üzemeltetett Gyopárosi Gyógy- és Élményfürdő karbantartása, a szükséges javítások és felújítások, illetve állagmegóvó beruházások csaknem teljesen elmaradtak, ami végső soron a fürdő részleges bezárásához vezetett. Kiderült, hogy a vezérigazgató fedezet nélkül, ingyen biztosított fürdőbelépőket több mint 7 millió forint értékben egy azóta felszámolt vállalkozásnak. Emellett a képviselő-testület kifejezett döntése ellenére kötött ügyvédi megbízási szerződést egy települési képviselővel, „amely nemcsak összeférhetetlen, hanem etikátlan helyzetet is eredményezett” – írták az előterjesztésben.
Tatár Zoltán elmondta, a most elindult jogi eljárás során fogják tisztázni, mekkora lehet a pontos összeg, amely „eltűnt”; a csaknem félmilliárd forintos lejárt szállítói tartozás mellett 130 millió forint körüli az a bérleti összeg, amelyet nem utaltak át az önkormányzatnak; de egy fesztiválra felépített, úgynevezett backstage épület esetén is elképzelhető akár tízmillió forintos túlszámlázás is, az utóbbit igazságügyi műszaki szakértővel fogják megvizsgáltatni.