A budapesti Diószegi Sámuel utcaiak kálváriája folytatódik. Az állam 2024 tavaszán egy salátatörvénybe rejtve rendelkezett lakásaik kisajátításáról a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bővítése miatt. A váratlan törvénykezés keresztülhúzta a Pikó András vezette józsefvárosi önkormányzat Dió2030 nevű rehabilitációs programját, ám a kerület vezetése így is készen állt a lakók megfelelő elhelyezésére.
A történetnek itt nincs vége, ugyanis a kormány egy újabb salátatörvény mellékletébe rejtve most ismét kitolta az államosítás végrehajtását, így az már a választások után fog csak megtörténni. Ennél aggasztóbb fejlemény, hogy egyúttal kivették az önkormányzat kezéből a cserelakások intézését, ezt az állam fogja levezényelni. További részleteket erről egyelőre nem lehet tudni, egy majdani kormányrendeletből derülhet ki – de az szinte biztos, hogy a lakók így rosszabb helyzetbe kerülnek.
Hogy mindez mit jelent a gyakorlatban, és pontosan hogyan érinti az itt lakókat, arról dr. Balázs András szociológust, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt helyi önkormányzati jelöltjét kérdeztük, aki több mint 10 éve foglalkozik Középső-Józsefvárossal, az időközi választáson való indulása előtt pedig a Józsefvárosi Bérlői Érdekvédelmi Közösség munkatársa volt. Azzal kapcsolatban, hogy mikor fogadhatja el a törvényt a parlament, Jámbor András, a terület országgyűlési képviselője nyilatkozott lapunknak.