A Fővárosi Törvényszék ma meghozott jogerős döntése törvénytelennek nevezte a fővárosi önkormányzat költségvetési egyensúlyát megbontó államkincstári inkasszálást – jelentette be a főpolgármester.


Karácsony Gergely hozzátette: a bíróság ma megerősítette azt a korábbi döntését, amely szerint a fővárosi önkormányzatot érintő szolidaritási hozzájárulás mértéke törvényellenes. Ez azt is jelenti, hogy az államkincstár számláján van huszonnyolcmilliárd-háromszázmillió forint, ami a fővárosi költségvetést illeti meg. Karácsony hozzátette, a 2023-as év után a 2024-es évre vonatkozó pénzzel kapcsolatban is hasonló döntést várnak, ott negyvenmilliárd forint a tét.

A másik téma, amit Karácsony érintett, a rákosrendezői fejlesztési területről szól. Karácsony Gergely hétfőn kikérte az adásvételi szerződést, ami alapján szerinte a kormány a piaci ár töredékéért adná el a fejlesztési területet. Az arab befektetőknek eladott terület adásvételi szerződéséről elmondta, hogy abban találtak „egy fél mondatot”, mely szerint a fővárosnak elővásárlási joga van a területre, sőt a szerződés hatályba lépésének feltétele, hogy erről az elővásárlási jogáról lemondjon.

A teljes cikk itt olvasható

Hirdetés