Erős kormányzati rásegítéssel és önkormányzati aggodalmak között épül a százmilliárd forintos lakópark Szegeden.
Százmilliárdos beruházással egy új lakópark építését tervezi Szegeden egy vállalkozó, a beépítendő 7 hektáros terület tulajdonosa. A kormány kiemelt beruházásnak és rozsdaövezeti fejlesztésnek nyilvánította a leendő építkezést, ezzel teljesen kivonta az önkormányzati szabályozás alól, és a legkedvezőbb áfa-kategóriába sorolta be. A városházán attól tartanak, hogy sokba kerülhetnek az önkormányzatnak a szükséges fejlesztések, ha a most üres telken épülő lakásoknak több ezer lakója lesz. Vannak, akik a vállalkozó remek kormányzati kapcsolatait sejtik a háttérben.
„Ami most itt van, annál biztosan sokkal jobb lesz az a lakópark” – válaszolta kérdésünkre a szegedi Cserepes soron az út melletti, elvadult növényzetű, üres telekre mutatva egy nő. Meg is kereste a telefonján a tervezett lakópark látványtervét a Facebookon, és megmutatta, hogy az sokkal jobban néz ki, mint a gazos telek. Egy férfival beszélgetett, aki az utca egyik kertes házának a tulajdonosa, és örül annak, hogy végre beépítik az elhanyagolt területet. Már csak azért is, mert arra számít, hogy az új lakópark miatt növekszik majd a közeli ingatlanok, így a saját háza értéke is. „A kínaiaknak meg mindent el lehet adni” – mondták. A két járókelő egyetértett abban, hogy a Cserepes sor mellé tervezett lakópark nem esik túl messze a városi úthálózattól és a tömegközlekedéstől sem. Kisebb módosítására biztosan szükség lesz, de ez szerintük nem jelenthet komoly akadályt.

