A Duna rekordalacsony vízállása nem előre nem látható esemény: magyar kutatások és klímamodellek évek óta figyelmeztettek a nyári kisvizek erősödésére. A problémát az éghajlatváltozás mellett a folyómeder mélyülése és a hordalékhiány is súlyosbítja.
A Duna mostani rendkívüli kis vizes állapota nem váratlan jelenség: magyar hidrológiai és klímakutatások már évekkel korábban jelezték, hogy a folyó magyarországi szakaszán gyakoribbá és súlyosabbá válhatnak a nyári és őszi kis vizes időszakok.
A legújabb modellek szerint a Duna átlagos vízhozama hosszabb távon nem feltétlenül csökken jelentősen, a vízjárás szélsőségei azonban erősödhetnek. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegihez hasonló rendkívül alacsony vízhozamok mellett nagyobb árvizek is gyakrabban fordulhatnak elő.
A kisvízszintek süllyedésében nemcsak a csapadékhiány és a felmelegedés játszik szerepet. A Duna medre az elmúlt évtizedekben jelentősen mélyült a folyószabályozások, a kavicskitermelés, a partbiztosítások és a felvízi vízlépcsők hordalék-visszatartó hatása miatt. A folyó ezért a hiányzó kavicsot és homokot saját medréből szállítja tovább.
A medermélyülés következtében ugyanakkora vízhozam mellett is egyre alacsonyabb vízállás mérhető. Ez nemcsak a hajózást és az ivóvízellátást érinti, hanem az energetikai létesítményeket, különösen a Duna vizére támaszkodó paksi atomerőmű hűtését is.
A kutatások szerint a kockázatokat régóta ismertük, a megfelelő alkalmazkodási intézkedések azonban elmaradtak. A jelenlegi helyzet ezért nem pusztán időjárási rendkívüliség, hanem hosszabb távú vízgazdálkodási, klímaalkalmazkodási és energetikai probléma.
Hogy volt régen...?
