Megmenekülhet a kiszáradás szélén álló Velencei-tó: korszerű megoldásnak köszönhetően stabilizálódhat a tó vízállása.
Gárdony város önkormányzata már elkezdte a beruházás előkészítését.
Gárdony város önkormányzata részt vesz a KEHOP Plusz program „Zöld-kék infrastruktúra fejlesztések településeken” elnevezésű pályázatán, amelynek célja a Velencei-tó vízháztartásának javítása – számolt be az önkormányzat Facebook-oldalán.
A projekt keretében a város egy olyan csapadékvíz-gazdálkodási rendszert tervez kiépíteni, amely összegyűjti a településre hulló esővizet, majd ellenőrzött módon juttatja vissza a tóba. Ez a megoldás hozzájárulna a tó jelenleg kritikus vízszintjének stabilizálásához.
A beruházás előkészítése már megkezdődött: a 2026-os költségvetésből 20 millió forintot különítettek el a szükséges műszaki tervek és dokumentáció elkészítésére. A tényleges kivitelezés azonban várhatóan több milliárd forintba kerülne,, ezért kiemelt fontosságú a pályázati forrás bevonása.
A KEHOP Plusz program keretében akár kétmilliárd forintos vissza nem térítendő támogatás is elérhetővé válhat Gárdony számára, amivel a város fedezni tudja a projekt megvalósítását. Az önkormányzat reményei szerint a sikeres pályázattal jelentős lépést tehetnek a Velencei-tó vízutánpótlásának javítása felé, miközben a város környezeti fenntarthatóságát is erősítik.

