A kormány kész és képes Magyarországon vidéket építeni és a vidék számára lehetőséget teremteni – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter pénteken Tiszafüreden.
Lázár János, a „Tiszafüred belváros fejlesztése" című projekt átadó ünnepségén a kormány nevében köszöntötte a megjelenteket és átadta Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletét a település minden választópolgárának, függetlenül attól, hogy kire adták a választáson a voksukat.
Azt mondta, azért ment a településre, hogy felajánlja a tiszafüredi választópolgároknak a kormány támogatását, együttműködését, közreműködését a városépítő munkában, hogy annak eredménye az legyen: nemcsak születni, hanem élni is érdemes Tiszafüreden.
Közölte: ők, akik vidékiek a parlamentben és a kormányzatban, mostanában a széles nyilvánosságban kevesebb lehetőséget kaptak. Mások pedig, akik a Rózsadombról mondják, hogy ők „vidéki csávók", „rodeóznak" Magyarországon, és sajnos vannak választópolgárok, akik elhiszik, hogy a Rózsadombról vagy a Svábhegyről lehet vidékpolitikát csinálni - fogalmazott.
Vidékpolitikát valójában Tiszafüredről, Karcagról, Hódmezővásárhelyről, Mindszentről meg Mártélyról lehet csinálni – jelentette ki a miniszter.
Lázár János kiemelte: nekik az elsődleges szövetségeseik azok a választópolgárok, mintegy nyolcmillió ember, akik vidéken élnek, „akik a legnagyobb kisebbséget jelentik tulajdonképpen ebben az országban". Hozzátette, hogy nagyon sokáig a hatalom, a pénz, az erőforrás mind Budapesten koncentrálódott, a szocialista, baloldali vagy liberális politika mindig a nagyvárosokat emelte és segítette, elsősorban Budapestet.
A Fideszben olyan képviselők vannak többségben a parlamentben, akik a vidékiek számára szeretnének lehetőséget teremteni – emelte ki, hozzátéve: „konzekvensen, megalkuvás nélkül" azon dolgoznak, hogy mindenhol megteremtsék a felzárkózás lehetőségét. A komfortfeltételeket egy tízezer fős, sőt egy jóval kisebb településen is meg kell tudni teremteni, hogy valóban megérje ott maradni - hangoztatta, jogos elvárásnak nevezve, hogy legyenek rendben az utcák, a járdák, az óvodák, az iskolák, az orvosi rendelő, megfelelő szolgáltatások álljanak helyben rendelkezésre.
Lázár János beszámolt arról: megállapodott Ujvári Imrével (Fidesz-KDNP), Tiszafüred polgármesterével és F. Kovács Sándorral, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével a helyi fürdő fejlesztésében, tanuszoda létesítésében. A következő egy évben a fürdő terveit felülvizsgálják, egy pályázati felhívásban megnézik, mennyibe fog kerülni, és meg fogják vizsgálni, hogy a tanuszodát miként tudják minél hamarabb megvalósítani – közölte.
A miniszter az 1848-as eseményekre emlékezve azt mondta: ma, 177 évvel később is felmerül az önrendelkezés kérdése. A döntő kérdés 1848-ban az volt, hogy Magyarország és a magyarok sorsa felett háború és béke, élet-halál kérdésében ki hozzon döntéseket - idézte fel. Hozzátette: ma, amikor azt mondjuk, hogy legyen béke, szabadság és egyetértés, akkor mégiscsak arról van szó, hogy ebben a három kérdésben ki és hol mondja meg, hogy mi vár a magyarokra.
„Saját magunkról senki más ne dönthessen, fölöttünk, rólunk, csak mi hozhassunk döntéseket" – hangoztatta a politikus. A legfontosabb kérdésnek, „sorskérdésnek" azt nevezte, hogy a következő évtizedben a magyar emberek, pártállástól függetlenül, megértik-e: a legfontosabb, hogy a saját sorsunkról való rendelkezés, az önrendelkezés jogát készek és képesek legyünk megtartani. Amikor a szabadságról beszélünk, akkor az az önrendelkezés szabadságát jelenti – mondta Lázár János. Hozzátette: az egyetértés kívánalma pedig azt jelentené, hogy alapkérdésekben - első a haza, első a függetlenség, első a szuverenitás – mindenkinek, aki a közélet színterén van, egyet kell értenie. Az ország sorsát 2026-ban nem lehet olyan kezekbe adni, aki ebben a kérdésben „bármikor kész lefeküdni", vagy bármikor kész a haza ügyét feladni és kompromisszumot kötni - jelentette ki Lázár János, hangsúlyozva: ez lesz a 2026-os választások tétje.
Ujvári Imre polgármester arról beszélt, hogy megújult Tiszafüred tágabb értelemben vett belvárosa. A főteret négy évvel ezelőtt adták át, egy másik projektben lett egy új orvosi rendelő, egy harmadikban egy új piaccsarnok. A negyedik projektben pedig az ehhez kapcsolódó forgalmi rend, parkolók jöttek létre. A négy projekt együttes eredménye az, hogy lett egy új belváros, de a Deák tértől a Kossuth térig még mindig „retro" volt a városkép.
A kormány támogatásának köszönhetően megújult több járdaszakasz, valamint a legforgalmasabb út, a Rét utca – részletezte. F. Kovács Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédében méltatta a Tiszafüreden már megvalósult és a jövőben megvalósuló fejlesztéseket. Az eseményen részt vett Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei közgyűlés elnöke is.
(MTI)