450 millió forintnál is nagyobb összeget kaptak a Fidesszel együttműködő roma szervezet, a Cigány Közösségek Szövetsége képviselői, valamint egy pécsi kormánypárti önkormányzati képviselő a Svájci Alap digitális felzárkóztatási pályázatán keresztül.
Sztojka Attila romaügyi államtitkár április 2-án jelentette be, hogy megjelent a II. Svájci-Magyar Együttműködési Progam (más néven: Svájci Alap) döntési listája, melynek keretében 12 ezer fő kap digitális kompetenciafejlesztést. A pályázat 4,1 milliárd forintból valósul meg, „a keretösszeg teljes mértékben felhasználásra került!”
A Svájci Alap tavaly hirdette meg A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése nevű programot, melynek célja „a hátrányos helyzetű csoportok, köztük a romák digitális írástudásának növelése, ami hozzájárul a felnőtt munkaképes korú lakosság foglalkoztathatóságának javításához, a társadalmi befogadást célzó felnőttkori tanulás ösztönzéséhez, valamint az információs és kommunikációs technológiák (IKT) használatát igénylő technológiai környezetben a munkalehetőségekhez való hozzáférés javításához”. A projekt lebonyolítója, a Belügyminisztérium (BM), vagyis az a tárca, ahol Szotjka Attila államtitkársága is működik.