A Fővárosi Önkormányzat közel négymilliárd forintos beruházással újítja meg a ferencvárosi Mester utcát, valamint az újpesti István utat és Pozsonyi utcát. A kivitelezők kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárások már elindultak, a munkálatok várhatóan 2027 nyarára fejeződhetnek be – írta a HVG.
A Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta a ferencvárosi és újpesti útfelújítások kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárások megindítását. A korszerűsítési munkálatok összesen bruttó 3,978 milliárd forintba kerülnek, amelynek fedezetét teljes egészében a Fővárosi Önkormányzat állja. Sikeres közbeszerzési eljárások esetén mindkét helyszínen 2027 nyarán zárulhatnak le a munkálatok – tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A IX. kerületi Mester utca, amely Budapest egyik jelentős sugárirányú közlekedési útvonala, a Ferenc körút és a Haller utca közötti szakaszon újul meg. A BKK felülvizsgálta az utca hálózati szerepét, hogy előtérbe helyezze az aktív és mikromobilitási formákat, mint a gyaloglás, kerékpározás vagy rollerezés. A koncepció kialakítását 2021-ben társadalmi egyeztetés előzte meg.
A tervek szerint a Mester utcában biztosítják az akadálymentes közlekedést, új gyalogátkelőhelyeket létesítenek az 51-es és 51A villamos szükségleszállóhelyénél, valamint a Thaly Kálmán utca sarkán, megkönnyítve a Szent István Technikum és Kollégium megközelítését. A forgalomtechnikai átalakítások révén az utca védettebb, csendesebb és élhetőbb közterületté válik.
A kerékpáros infrastruktúra is jelentősen fejlődik
A Liliom utcától a Nagykörút felé részben elválasztott, a Márton utca és a Liliom utca között pedig teljesen elválasztott, védett kerékpáros útvonal épül. A projekt részeként bővül a zöldfelület, mikromobilitási pontokat alakítanak ki, valamint új teraszokat a vendéglátóhelyek és koncentrált rakodóhelyeket az üzletek számára.
Újpesten a Görgey Artúr utcától délre, egészen a kerülethatárig mintegy 1,8 kilométeres útszakasz átépítése valósul meg.
Az újpesti fejlesztés során a kisebb forgalmú kereszteződésekben kiemelik a gyalogátkelőhelyeket, a Chinoin és az Anonymus utcánál biztonságosabbá teszik a gyalogosközlekedést. A Tél utcai csomópont és a Király utcai kereszteződés kerékpárosbarát kialakítást kap, összekötve a már meglévő kerékpársávokat.
Közvetlen kerékpáros kapcsolat jön létre Újpest-központ érintésével a Görgey Artúr utca felől a Berda József utcán át a Mártírok útja és a Göncöl utca irányába.
Az Árpád úti kereszteződésben speciális lámpaprogrammal segítik a kerékpáros közlekedést, az Astoriánál és a Corvin negyednél már bevált módszerrel.
A projekt további elemei között szerepel új gyalogátkelőhely kialakítása Angyalföld kocsiszín és a benzinkút között, új zöldfelületek létesítése a Tél utcánál és a Király utcánál, valamint a zeneiskola megközelítésének biztonságosabbá tétele forgalomcsillapítással.