Az önkormányzatok legkésőbb április 30-ig pályázhatnak az idei támogatásra – közölték az Agrárminisztérium, valamint a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárai közös sajtótájékoztatójukon.


Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára elmondta: 2014 óta több mint kétmillió köbméter tűzifával szolgálták ki az önkormányzatokat az állami erdőgazdaságok. Az előző szezonban 160 ezer köbméter fát kapott több mint kétezer önkormányzat.

Az elmúlt tíz évben az állami erdőgazdaságok által termelt tűzifa 10-15 százalékát minden esztendőben a fával fűtő rászorulóknak adta a magyar állam – tette hozzá. Szólt arról, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 28 ezer köbméterrel járultak hozzá a programhoz. Zemplénben, Borsodban 20 ezer köbméterrel, Eger, Somogy és Baranya 10-10 ezer köbméter fával, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei erdőgazdaság pedig hétezer köbméter fát juttatott a rászorulóknak.

Emellett az állami erdőgazdaságok több tízmilliárd forintos nagyságrendben segítenek és tartanak fenn ökoturisztikai létesítményeket, kiemelten figyelnek a környezetvédelemre.

Az államtitkár szerint hangsúlyt fektetnek arra is, hogy minél hamarabb kiírják a pályázatot, és így az önkormányzatok minél szárazabb tüzelőhöz jussanak. A program a minisztériumok együttműködésével valósult meg – közölte.

Ugyanakkor Dukai Miklós, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzati államtitkára arról beszélt, hogy ezzel a támogatási formával évente 180 ezer-200 ezer háztartásnak segít az állam. A kormány 2011-ben indította a szociálistüzelőanyag-programot azért, hogy a rászoruló, krízishelyzetnek jobban kitett embereknek segítsen. Csaknem 52 milliárd forintot fordítottak erre a programra. A szociálistüzelőanyag-pályázaton az ötezernél kevesebb lakosú települések indulhatnak – mondta, megjegyezve: 2867 ilyen önkormányzat van Magyarországon.

Tavaly 2346 önkormányzat volt ennek a programnak a nyertese, ötmilliárd forintos keretösszeget osztottak fel. Ebből vásárolhatták meg az önkormányzatok a tüzelőt, amelyet idén február 14-ig osztottak ki, jelenleg a program pénzügyi elszámolása folyik – mondta. Kiemelte: hamarosan meghirdetik a szociálistüzelőanyag-pályázatot, idén is ötmilliárd forintos keretösszeggel.

Hirdetés