2024-ben Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékből egyenként 16–20 ezer ember költözött el az ország más részeibe – derül ki a KSH előzetes belföldi vándorlási adataiból.


 Ennek apropóján az egyik ingatlanközvetítő iroda megvizsgálta, milyen vándorlási tendenciák voltak megfigyelhetők kicsit hosszabb időtávon, az elmúlt öt évben, illetve azok milyen hatással lehettek a lakásárakra. p

A napokban tette közzé a KSH előzetes adatait (itt és itt) a 2024-es népmozgalmi folyamatokról, ennek kapcsán az OTP Ingatlanpont megvizsgálta, mit mutatnak a belső, országon belüli vándorlás számai. Tavaly Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék népességszáma egyaránt több mint 2500 emberrel csökkent az oda- és elköltözések különbözeteként, a harmadik legnagyobb népességveszteség pedig Hajdú-Bihar megyét érintette, mintegy 1250 fővel. A legnagyobb pozitív belső vándorlási egyenlege magasan Pest megyének volt, ahová 5800-zal többen költöztek, mint ahányan onnan elmentek az országon belül máshova. A második Győr-Moson-Sopron megye volt 1500 fős pozitív szaldóval, míg a harmadik Fejér 1150 fővel.

A cikk itt folytatódik

Hirdetés