A kormányhatározat négy megyét, 47 települést érint.
Miután az Országgyűlés keddi határozata szerint már a Tisza-tó is kiemelt fejlesztési térség lett, szerda este megjelent, csütörtöktől pedig hatályba is lépett a kormány határozata arról, hogy ez melyik megyéből, melyik települést érinti. A képviselők 149 támogató, 15 tartózkodó voks mellett fogadták el a Nemzeti Fejlesztés 2030 – Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról szóló határozat módosítását. Az az eddigi négy kiemelt fejlesztési térség – a balatoni üdülőkörzetet, a tokaji borvidéket, a budapesti agglomerációt, a Közép-Duna-mentit – egészítette ki a Tisza-tóval.
A kormány érvelése szerint ezzel a területpolitikai státusza emelkedik a tónak, komplex célok mentén valósulhatnak meg a fejlesztések, amelyek hozzájárulnak a térség gazdasági, társadalmi helyzetének javulásához. A mostani határozat négy vármegye 47 települését érinti.
Borsod-Abaúj-Zemplén
- Ároktő
- Borsodivánka
- Négyes
- Tiszabábolna
- Tiszadorogma
- Tiszavalk
Hajdú-Bihar
- Egyek
- Hortobágy
- Tiszacsege
Heves
- Átány
- Besenyőtelek
- Dormánd
- Egerfarmos
- Erdőtelek
- Heves
- Hevesvezekény
- Kisköre
- Kömlő
- Mezőszemere
- Mezőtárkány
- Pély
- Poroszló
- Sarud
- Tarnaszentmiklós
- Tenk
- Tiszanána
- Újlőrincfalva
Jász-Nagykun-Szolnok
- Abádszalók
- Berekfürdő
- Karcag
- Kunhegyes
- Kunmadaras
- Nagyiván
- Tiszabő
- Tiszabura
- Tiszaderzs
- Tiszafüred
- Tiszagyenda
- Tiszaigar
- Tiszaörs
- Tiszaroff
- Tiszaszentimre
- Tiszaszőlős
- Tomajmonostora