Apróhirdetésben jelentett csődöt, majd órákkal később már cáfolt is a polgármester a szigorú beköltözési rendeletéről hírhedtté vált Vizsláson.
A Népszava írt arról, hogy a Nógrád megyei falu önkormányzata január 31-én a következő szikár közleményt adta fel:
A lap hiába kereste Sándor József polgármestert, aki előbb a rossz vételre hivatkozva nem válaszolt, visszahívást kért, majd az írásban feltett kérdésekre sem reagált.
Nem sokkal a cikk megjelenése után Sándor József a Facebookon cáfolta, hogy a település csődben lenne:
„Vizslás község nincs csődben. Az önkormányzat működése stabil, a kötelező közszolgáltatások zavartalanul működnek, a munkavállalók bérüket időben megkapják, sőt béremelés is volt, a fejlesztések és közösségi programok folyamatosan zajlanak” – jelentette ki a polgármester. Közölte, hogy „a nyilvánosságban megjelent félreértelmezések egy több éve fennálló, jogi elszámoláshoz kapcsolódó technikai eljárásból erednek, amely nem érinti az önkormányzat működőképességét és nem jelent fizetésképtelenséget.”

