Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése Budapest és Győr között 2025 augusztusában.


A kormány által jóváhagyott, 800 milliárd forintos beruházás 100 év viszonylatában a legnagyobb autóút- és autópálya-építés lesz – jelentette be az építési és közlekedési miniszter, Lázár János csütörtökön esztergomi sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, a teljes, 78 kilométeres szakasz 2029 elejéig készülhet el. Elsőként a Budapest és Bicske közötti 24 kilométeres szakasz készül el, mely rendkívül összetett, hiszen Budapest agglomerációját, elővárosi közlekedését is érinti.

Lázár János kiemelte, megépül az M100-as autópálya bekötését lehetővé tevő csomópont és a kormány előzetes versenytárgyalásra bocsátja az M1-est Esztergommal összekötő, 35 kilométeres szakasz megépítését. A beruházás költségét 500 milliárd forintra becsülik.

(MTI)

Hirdetés